Két éve már annak, hogy a Villapark Várgesztes, Sipőcz Attila ügyvezető igazgató elköteleződésével az Igazgyöngy mellé állt. Hamarosan, a tavalyihoz hasonlóan egy gyerekcsapat utazik majd hozzájuk innen egy újabb felejthetetlen táborozásra (erről majd beszámolunk), a héten pedig egy komoly adományt kaptunk tőlük, 16 db. hűtőszekrényt, és porcelán csészealjakat, amiket majd a kézművesműhelyben hasznosítunk… Köszönjük szépen a támogatásukat, szerető figyelmüket, a velünk való gondolkodást.

  •