2013
Nem vártam, mert nem várhattam sokat az év elején. Úgy tűnt, hogy van egy remek önkéntes csapat, az Igazgyöngy továbbra is nyitott ránk és a gyerekek is szívesen látnak minket. Szóval megyünk a tavaszi szünetben, ismét megszervezzük a nyári táborokat, de semmi több. Persze önmagában már ez is remek, de ahhoz képest, ami kialakult tényleg nem sok.
A Főállású Angyal cím teljesen más megvilágításba helyezte a munkánkat és azóta valóban komolyan kell vennünk magunkat. Vége az évnek, a programból eltelt négy hónap, de szerencsére van még nyolc. És hát elindultunk valamiféle úton, ami –legalábbis számomra – azt mutatja, hogy nem lesz vége egyik pillanatról a másikra 2014 augusztus végén. És ez elég jó érzés!
Szóval nem a teljes évet szeretném összefoglalni, hanem a szeptember óta tartó időszakból ezt-azt.
Számok
Összesen 31 gyerekkel tanultunk ebben az időszakban. Az ábra jól mutatja, hogy a többség csak alkalomszerűen jön hozzánk, de azért van 9 fő (5+4), akik törzsvendégnek számítanak, leginkább két fiú: 16 ill. 17 alkalommal az elmúlt 4 hónapból. Azt is fontos azért kiemelni, hogy a motivációkat vizsgálva többen vannak a rendszeres résztvevők, de néhányan csak november magasságában csatlakoztak. Az irányok tehát nagyon jók!
Összesen 166 foglalkozást tartottunk, ami 9380 percig tartott. Ez 56,5 perces átlagot jelent, és ez a közel 1 óra tökéletesen alkalmas a hatékony tanulástámogatáshoz. Kérdés, hogy valóban eredményesen végezzük e munkát.
Eredmények
Statisztikai adatokkal egyelőre nem rendelkezünk, de érkeztek pozitív visszajelzések a tanulmányi eredményekkel kapcsolatban is. Egy-egy közös felkészülés utáni jó jegy nagyon jól tud esni nekünk is. A jó jegy fogalma pedig nagyon relatív: sok esetben egy kettes nagyobb siker egy ötösnél. Szerencsére mindenféléből akadt mostanában, aminek nagyon örülünk, még akkor is, ha nem ezt gondoljuk az eredményesség legjobb mérőeszközének.
Inkább koncentrálnék néhány elhangzott mondatra, egy-egy beszélgetésre, amik nekünk sokkal többet jelentenek. Van olyan, amelyik már szerepelt itt a blogon, mint a tanulni a legkomolyabb vagy a néha csak úgy kipattan a fejemből.
Az egyik törzsvendégünk például az a srác, akivel az elmúlt két nyáron pótvizsgára készültünk, most mégis minden héten velünk van, legutóbb pedig azt mondta, hogy év végére bebizonyítja mindenkinek, hogy nem bukik meg. Szeptemberben még újságolta az egyeseket meg a beírásokat, de ezeknek 1-2 hónapja semmi nyoma. Múltkor azt mesélte, hogy a matektanár azt mondta neki, hogy látszik rajta, hogy érti és akarja, ami azért nagyon jó hír, mert ebből a tárgyból szokott megbukni.
Aztán ott van az a lány, aki az év vége felé kezdett el rendszeresen járni. Sétáltunk a ház felé és teljes értetlenséggel kérdezte tőlem, hogy miért nem jár hozzánk a többi középiskolás, mert neki sokkal könnyebb azóta és sokkal jobb jegyeket kap. És ehhez nem kellett csodát tenni: néhány gyakorlás, pár tanulás-módszertani fogás megmutatása. Utóbbira jó példa volt egy vázlat egyszerű letisztázása történelemből, aminek egy négyes lett a jutalma.
Múltkor reagálni se tudtam, amikor egy hetedikes srác azt fejtegette, hogy ő azt szereti, ha sokat követel a tanár. Eközben a periódusos rendszer néhány elemét próbáltuk (teljesen indokolt a T/1.) megtanulni . Kártyákat készítettünk, amiket napokig a belső zsebében hordott és alkalomról alkalomra jobban ment neki, úgy tűnt valóban elő szokta venni akkor is, ha nem velünk tanul.
És a Skype-ról. Sajnos még nem hangsúlyos, de így is sokat segített, és elég sok tapasztalatot szereztünk az online tanulás néhány aspektusáról. A legfontosabb, hogy ezt a formát is kezdi elfogadni a közösség: a gyerekek és a családok egyaránt. Ez azért érdekes, mert nem álltak hozzá pozitívan, de néhány jól sikerült alkalom ezt le tudta bontani. Az egyik anyuka például arról beszélt, hogy szeretne újra internetet, hogy tudjunk segíteni a lányának felkészülni az érettségire Skype-on.
Tehát a szemlélet és a hozzáállás változása az, ami kézzelfogható és nagyon pozitív. Nem gondoljuk, hogy ezt mi értük el egyedül, de nagyon jó a részesének lenni. L. Ritók Nóra idézett egy általános iskolai tanárt: „Jó, ezek most már egészen elviselhetőek. Most már menjetek át a másik faluba, mert azokkal nem lehet bírni. Csináljatok azokkal is valamit.” Szóval valami ilyesmi.
Végezetül
Bár én már alkalmazottként dolgozom az Alapítványnál, úgy gondolom, hogy ez a projekt még mindig az önkéntességről szól. És iszonyatosan hálás vagyok azért, hogy minden héten legalább egy valaki ott volt velem, mert máshogy nem tudunk eredményeket elérni. Eredmények nélkül meg nem sok értelme van. Szóval bizakodó vagyok, mert remek a csapat és főként remekek a gyerekek. Búcsúzóul pedig néhány kép az utóbbi néhány alkalomról és egy ígéret, hogy a következő időszakban nem lesznek ilyen hosszú csöndek a blogon!
máté