Arra gondoltunk, hogy összeszedünk néhány történetet. Olyanokat, amik miatt még mindig itt vagyunk, még mindig csináljuk. Mi húzott be először, mi húzott be végleg, mi a kedvenc történeted? Meg lehetett közelíteni bárhonnan a feladatot, a lényeg az volt, hogy fontos legyen a történet. És hát mi, pedagógusok és önkéntesek, ezeket szedtük össze. Jó olvasást!

Második alkalommal voltam Toldon, így még voltak, akiket alig ismertem és olyan is akadt, akit akkor láttam először. Ekkor tartottam először foglalkozást egy kislánynak, akit még nem ismertem. Nagyon zavarban volt, és én is nagyon zavarban voltam. Aztán a foglalkozás során teljesen egymásra találtunk, röhögcséltünk és utána egész nap együtt játszottunk. Ma már én készítem ennek a kislánynak a matek feladatlapokat és nagyon szeretem olvasni a visszajelzéseket, hogy mennyire tetszenek neki a témák, amiket kitalálok. (Ági)

Tíz hónapja léptem be először a Tanodába, és nyolc hónapja fonta be egy kislány először a hajamat egy tábori napon, miközben a fűben dagonyáztunk. Nehéz röviden megfogalmazni, hogy mi is történt ez alatt a két rövid találkozás alatt! Egy biztos, amikor aztán szeptember végén, Biharkeresztes felől érkezve elhagytam a Told-táblát, mosolygott a lelkem, és a visszapillantó segedelmével összekacsintottam magammal: megjöttem. Mi történt? Talán semmi… talán minden: a Gyerekek, a Csapat, az Igazgyöngy és Told, úgy, ahogy van… minden bújával, bajával, bájával és örömével. Nincs külön kis történetem. Helyette emlék és élménylenyomatok százait őrzöm, egy olyan világról és közösségről, ahol fürge lábak hoznak felém ölelő karokat és csillogó szemeket, ahol kiskamaszok mesélnek nekem legbensőbb titkaikról, ahol egy füligérő száj kiabál, hogy Andinéni, már tudom a kilences szorzótáblát, és ahol a kajla nagykamasz türelmesen tanít a tichuzás rejtelmeire, még azon az áron is, hogy bukja az aznapi partikat. Nos, ToldiTanodásnak lenni számomra rang és küldetés…feladat, amihez folyamatosan igyekszem felnőni. (Andi)

A 2016-os első nyári táborban amerikai focizás közben beleestem a focipálya melletti árokba és bár talpon maradtam odalent, de olyan mély volt az árok – és az alja vízzel teli -, hogy ki se láttam belőle. Napokig emlegetve volt persze és remélem még a 2017-es táborban is emlegetve lesz. (András)

Mindig azok a pillanatok adnak erőt a munkához, amik felvillantanak valamit abból a Toldból, ami akkor lesz, ha még sokat dolgozunk együtt. Ilyen pillanat, mikor sikerül kilépni a hagyományos szerepekből és a gyerekekkel közösen szervezni valamit, rájuk bízni egy programon a felügyeletet, zenét, vagy akár egy egész foglalkozást. Ilyen pillanat volt az is, mikor a nyáron stábot alakítottunk közösen, azután pedig helytörténeti nyomozást folytattunk. Megindító volt látni, milyen természetesen van jelen egy pillanatra az ezer akadályban megbicsakló folytonosság a falu öregjei és fiataljai között. Jó volt, hogy néhány történetet meghallgathattunk, továbbvihettünk, és talán még lesz is lehetőségünk ezt folytatni a jövőben. (Bence)

A tábori levelezéseket emelném ki, azokat a kis gyűrött cetliket, amivel minden nap végén tele a zsebünk. Pedig ezeket írni és olvasni kell, ami nem mindenkinek a kedvence, de ilyenkor ezt elfelejtjük és így egy nagyon jó visszajelző formává is vált, szerintem. A gyerekek egyedül leülnek, és megírják, ami bennük van. Talán az egyik legkedvesebb ezek közül, amikor volt egy egész nagy konfliktusunk egy tábori délelőttön, nem is akart semmi összejönni aznap, úgy tűnt, egyáltalán nem tudunk kapcsolódni a gyerekekkel. Másnap kaptam egy levelet, amiben egy lány bocsánatot kért, és megígérte, hogy többet nem beszél úgy velem, mint akkor. Szerintem ez nagyon nagy dolog, szóval ezeket gyűjtöm. (Berta)

Nagyon izgultam az első táborom előtt, mert nem tudtam, mire számíthatok, és hogy mennyire lesznek nyitottak a gyerekek egy olyan önkéntes felé, aki akkor jár életében először náluk. Amint megérkeztem, egy sereg gyerek gyűlt körém és mindent tudni akartak rólam. Annyi kérdést tettek fel, hogy alig tudtam mindre válaszolni. A csevegésnek pedig gyorsan véget is vetettek, mert pár kisfiú rögtön elkapta a karom, és vittek magukkal kártyázni. Elkezdték a szabályokat magyarázni, én pedig semmit sem értettem belőle, mert annyira gyorsan próbálták mondani, természetesen egyszerre. A játékot hamar végigjátszottuk, a végén elmondták, hogy kikaptam, én azóta sem értem annak a játéknak a szabályait, mégis az egyik legkedvesebb kártyázós emlékeim közé tartozik. (Bogi)

P1220096

Akkor lettem elkötelezett, amikor azt éreztem tudok adni magamból valamit, az ő nyelvükön, ami nekik hasznos és jó és róluk szól. Ez az első beszélgetős foglalkozás volt a nagyokkal, amikor az általuk választott dalszövegek segítségével beszéltünk számukra fontos dolgokról úgy, hogy magukról sokat meséltek. (Guli)

Volt egyszer egy fordított nap, amikor a szülinapos gyerek tanított a német nyelv szépségeire. Be kell valljam szemtelen voltam, a kiejtésem sem az igazi és a szavakat se tanultam meg, de a kezdeti szigorúság után a tanárnő megenyhült, úgyhogy nagy boldogan egy négyest vittem haza. A szüleim is megdicsértek. (Julcsi)

December eleje volt, és éppen vittük autóval a kislányokat iskolából a tanodába. Picit a hó is szállingózott és nagy volt a karácsonyi hangulat. Vidám kis csapatunk hangosan dalolta a karácsonyi nótákat, közben óriási kacagásokkal; csak úgy zengett az autó. Amikor betértünk Toldra, a lányok elkezdték ugyanezzel a boldog energiával azt kiáltozni hogy “NEM MEGYÜNK TANULNI!!” Ennek ellenére lelkesen jöttek tanulni és gyönyörűen dolgoztak. Amikor nehéz napunk van a tanodában, erőt merítek ebből a szív melengető emlékből. (Julie)

Nekem a legnagyobb lendületet mindig a nyári táborok adják, amikor olyan gyerekekkel is találkozom, akikkel év közben nem tudtam tanulni. Tavaly nyáron többször is sikerült többek között egy olyan kislánnyal játszanom, akivel előtte szinte semmilyen kapcsolatom sem volt. Mikor lebetegedtem a táborban és emiatt hamarabb haza kellett mennem még kaptam tőle egy levelet, amiben amellett, hogy megköszönte a sok közös játékot azt is írta, hogy gondoljam át meddig maradok. A gyerekek ilyen üzenetei és rajzai adnak lendületet egész évben számomra. (Kata)

Első nap Toldon. Foglalkozás után jókedvűen sétálunk hazafelé. A távolból még hallom, hogy Máté utánunk kiabál, hogy meg ne próbáljátok. Hamarosan az is kiderült mit… Na meg, hogy mégis csak megpróbálták. „Neked most haza kell kísérned minket, mi viszont nem mondjuk meg, hogy hol lakunk.” Bár kalandosan, de minden gyerek haza keveredett. Én azóta is sétálok hazafelé Toldon. (Kinga)

Véget ért az első nyár és búcsúzkodtunk. Akkor még indulás előtt összeszedtük a gyerekeket, meg hát jöttek maguktól is, mert mindenki nagyon szomorú volt, hogy elmegyünk. És akkor az egyik kislány megkérdezte tőlem, hogy visszajövök-e. Persze, feleltem, hiszen mi mást mondhattam volna. Pedig akkor még nem volt sok minden a fejünkben a jövőről, még nem rajzolódott a tanoda, csak pár ötlet meg kedv. Mégis igent kellett felelnem, mert nem mondhattam mást egy kislánynak, aki szerette volna, hogy menjünk még. És bár ma már nem kísérnek ki minket szomorúan a buszhoz, ami azért tud hiányozni, de ez a normális, hiszen már nem kérdés, hogy visszajövünk-e, ahogy évek óta mindig. (Máté)

Nehezemre esik egy pillanatot kiragadni, mert Told az emlékeimben egy jelenséggé olvad össze, minden nehézségével és boldogságával. Mintha pont ott venném fel a fonalat, ahol egy éve letettem. Leszállok a buszról, lebéláznak és szaladunk focizni. Vagyis a legizgalmasabb dolog Toldon, ahogyan felfedezem a toldiságomat. Olyan hely, ahol tőlem próbálják megtudni, hogy milyen messze van az ég, ahol egyszerre érezhetem magam múlt századi tanítónak és a falu bolondjának. (Marci)

Számomra a tanodai munka legmeghatározóbb és legszebb pillanatai azok, amelyekből kiderül, hogy egy-egy gyerek – vagy épp a csoport – milyen sokat fejlődött valamilyen területen. A legkedvesebb emlékem egy táborhoz kapcsolódik, ahol néhány nap alatt dramatizált formában feldolgoztuk A kiskondás című magyar népmesét. Az egész folyamat egy délutáni állomásos játékban kulminálódott, ahol a gyerekek és az önkéntesek is egy-egy szerepben teljesítették a meséhez kapcsolódó állomások kihívásait. Nagy öröm volt látni, hogy a kezdetben félénk, motiválatlan – a játék fogalmát alig-alig ismerő – toldi gyerekek mennyire könnyen tudnak együttműködni a közös cél elérése érdekében, és milyen nagy élvezettel bújnak különböző karakterek bőrébe, kilépve saját komfortzónájukból. Ezek azok az apró, de annál fontosabb momentumok, amelyek bebizonyítják számomra, hogy van értelme csinálni. (Milán)

20140419_101056[1]

Szakmailag a nagy srácokkal való disputa projekt elkezdése és működtetése határozta meg a tanodás létem, irtó izgalmasnak és nehéznek éreztem egyszerre, ami nagyon bepörgetett. Érzelmileg viszont az ilyen és ehhez hasonló levelek, rajzok húztak be teljesen: Kedves Orsi! Nagyon örülök, hogy neked és Máténak kisbabátok lesz. ja, amúgy jól vagyok, jól érzem magam a táborban. És te hogy érzed magad velünk? (Orsi)

Orsi

Nagyon sok szép ajándékot, levelet kapunk mindig a gyerekektől. Nekem mégis a legkedvesebb ez a rajz. A rajz készítője a kezdetektől fontos része a toldi munkámnak. A kisfiú, akitől kaptam nagyon sokat foglalatoskodott vele. Egész nap készült rá, hogy odaadja. Eközben vagy négyszer összegyűrte, kisimította. Egész délelőtt körülöttem lófrált, nem merte odaadni. Aztán mégis átadta, azóta is őrzöm. (Petra)

petra

Az egyik első élményem Toldról az, amikor az egyik fiúval kergetőzünk a pingpongasztal körül. Matek pótvizsgára készülünk – készülnénk pontosabban, de csak pár percekre sikerül lekötnöm őt a matekkal. Másfél évvel később ugyanezzel a sráccal már majdnem egy órája matekozunk skype-on, amikor megkérdezem, hogy lenne-e kedve még fizikázni. A legnagyobb meglepetésemre igennel válaszol, és még 20 percet lenyomunk. Eltelik megint másfél év, és egy nyári táborban szintén ezzel a sráccal agricolázunk (két órás stratégiai játék) az önkéntesszálláson, mert az egész napos program után van még kedve játszani egy “kicsit”. Tök jó ott lenni ezekben. (Tami)

  •  

Trackback/Pingback

  1. Tanodatörténetek 2. | Tanoda Blog - […] összeírtunk olyan történeteket, amik minket, pedagógusokat és önkénteseket Toldhoz kötnek. Ez azonban csak az egyik oldal […]
  2. Önkéntes kerestetik | Tanoda Blog - […] miért éri meg? Leginkább azért, hogy ilyen történeteket […]

Hozzászólás írása