2018

Persze számítottunk rá, de azért mégis hirtelen lett 2018, igazából ki sem pihentük 2017-et. Sebaj.

Alapvetően tanévekben gondolkodunk a tanodában, de azért ilyenkor is újratervezünk néhány dolgot. Az egyik legfontosabb tapasztalata a tavalyi évnek, hogy sikeres volt mind az olvasós, mind a társasozós projekthetünk, így erre idén szervezettebben készülünk. Minden hónapra tervezünk egy tematikusabb hetet. Ezek sorrendben: írós, pályaorientációs, társasjátékfejlesztős, csapatépítős, természettudós, tájfutós.

Amellett, hogy a gyerekek is szerették és szakmailag is értékesnek bizonyultak, azt is várjuk ezektől a témáktól és megvalósulásuktól, hogy jobban bevonódnak az önkéntesek, mert továbbra is kapacitáshiánnyal küzdünk. Az újév egyik nagy kérdése lesz, hogy hányan és milyen motivációval érkeznek gyakorlatra hozzánk a felsőoktatásból, hiszen erre is jobban koncentrálunk (ELTE PPK-s kapcsolat már van), de sokat várunk az ELTE Illyés Sándor Szakkolégiumával való együttműködéstől is – részletek majd később -, de készen állunk mindenfelől önkéntesek fogadására. Meglátjuk, de az biztos, hogy proaktívabbak szeretnénk lenni ezen a téren és nem hagyatkozunk csupán kampányokra, mert nem bizonyulnak hatékonynak.

És persze a finanszírozás is nagy kérdés, ahol szintén nagyobb felelősséget szeretnénk vállalni, hiszen egészen jól fut saját fejlesztésű társasjátékunk, így nagyon motiváltak vagyunk.

Néhány bizonytalanság és nehézség tehát már most látszik, és tudjuk azt is, hogy lesz ilyenből több is, de azt is, hogy megéri, mert szükség van ránk. Például azért, hogy a múlt héten írt 2018-as céljai a gyerekeknek meg tudjanak valósulni.

26173912_1756032147755071_7120451566286408979_o

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!