Ne számolj, most építek!

Megérkezünk a tanodába, leülünk, levesszük a cipőnket és kézfertőtlenítés után egyesével, páros lábbal beugrálunk a mondókákhoz, az ugrásokat közben mindenki magának számlálja. Matekozunk egy sort, olyan területekkel foglalkozunk, mint a számfogalom megalapozása, az összehasonlítás és a geometriai tapasztalatszerzés. Aztán kifelé ugyanez a menet – már ami az ugrálást, számolást illeti. Valahogy így néznek ki idén a matekos ovis klubjaink, amiket most kéthetente a középsősöknek tartunk. De aggodalomra semmi ok, számolunk, hasonlítunk, mérünk bőven a többiekkel is, a nagycsoportosokkal mostanában például az iskolaelőkészítős felmérés kapcsán.

A kiscsoportos és középsős ovisokkal tavaly, kicsit több, mint egy éve kezdtünk el rendszeresen és valamennyire tudatosan foglalkozni ezekkel a területekkel. És bár az évfordulóról pont lecsúsztunk, arra gondoltunk, ránézünk most kicsit, mi sült ki belőle. Hogy jött ki a lépés. Meg a matek.

Tavaly szeptemberben összesen hat ovist mértünk fel, köztük négyet két alkalommal, több terület kapcsán is, a foglalkozásokat pedig azóta is naplózzuk. Közülük most két-két akkori kis- illetve középső csoportost vizsgálunk meg közelebbről, akiket kicsit önkényesen választottunk ki. Oké, igazából az alapján, hogy ők voltak azok, akik végig rendszeresen jártak hozzánk és akikkel most szeptemberben is eleget találkoztunk.

Kiscsoportból középsőbe
Az ebbe a korosztályba eső két fiú tavaly a felmérés idején kezdte az ovit. Még minden nagyon új volt nekik a tanodában is, az elmúlt egy évben pedig megszokták már itt is, ott is a rendszert. Ez fontos tényező, ami természetesen befolyásolja a mérést is. Ezzel együtt az egyértelműen látszódott az első foglalkozásokon, hogy kevés kapcsolatuk van még a számokkal. Nehezen indult el a számlálás, nem ment még a sorrendtartás vagy a leszámlálásnál a megállás, de az is jellemző volt, hogy maguktól nem kezdtek el számlálni, az egyet sem ismerték fel, tudták leszámolni vagy mutatni az ujjukkal. A mennyiség-mennyiség egyeztetésben különböző formában, de volt valamennyi tapasztalatuk, egyikük pedig a kisebb-nagyobb relációkat is fel tudta ismerni bizonyos helyzetekben. A másik kisfiúnál a megkésett beszédfejlődés különösen nehezítette a helyzetet. Ehhez képest nagyon látványos az, hogy most hol tartanak. Az ujjaikat mindketten háromig magabiztosan, kevés hibával négyig-ötig használják, mennyiségeket ránézésre felismernek hármas számkörben, a mennyiség-mennyiség egyeztetés hatos számkörben is remekül megy. Ötig-hatig nemcsak az elszámolás megy, de azt akár nagymozgás vagy mondókázás közben is hiba nélkül, a mozgást a verbalitással is összeegyeztetve képesek elvégezni. Általában mindketten meg tudják állapítani a kicsi, nagy, kisebb, nagyobb, ugyanakkora viszonyokat, a formaegyeztetés síkban és térben is megy az egyszerűbb alakzatokkal. És ami a legfeltűnőbb és a legfontosabb cél volt: ezeket maguktól, más helyzetekben, nem a pedagógustól jövő kérdésre is egyre gyakrabban csinálják. Persze van még miben előrelépni, az alakzatok térbeli elforgatása mindkettőjüknek nehéz, egyikük nehezen tudja megállapítani vagy felismerni az alakzatok jellemzőit, a másikuknak pedig nem megy magabiztosan hármas számkörben az, hogy megadott mennyiséget vegyen vagy rakjon ki valamiből.

Középsőből nagycsoportba
A két tavaly középsős kislánnyal a tanodába érkezésnél más volt a helyzet. Nekik nemcsak az ovi nem volt új a felmérés idején, de minket is ismertek és ha nem is kifejezetten csak matekos fókusszal, de több foglalkozáson is részt vettek nálunk. Ez érződött is, felszabadultabbak voltak ebben a helyzetben is, mint a kiscsoportosok. A számlálás náluk már határozottabban indult, bár egyiküknél a sorrend keveredett meg néha, másikuknál pedig csak mondókaszerűen ment még, a leszámlálás pedig mozgással összekötve kettőig illetve háromig, auditívan egyig illetve kettőig volt még csak rendben. Háromig a mennyiség-mennyiség párosítás általában sikerült, adott mennyiség kirakása, kivétele viszont még nem, az ujjakon nem ismerték fel a mennyiségeket és segíteni kellett a leszámlálásban is. A sok-kevés megállapítása megszámlálhatatlan mennyiségek esetében ment, a kisebb-nagyobb felismerése is, de az ugyanakkora, legtöbb, legkevesebb, legkisebb, legnagyobb viszonylatban még nem ment az értelmezés, ahogy a sorozatfolytatás sem. Az iskolaelőkészítős bemeneti mérést elvégezve azt látjuk, hogy náluk kevésbé kiugró a matematikai-logikai területeken a fejlődés. Mennyiségi szinten legalábbis, hiszen a tavalyihoz hasonlóan akadnak még nehézségeik leszámlálásban, a globális mennyiségfelismerés, szubitizáció, mennyiségek kirakása, mutatás és sorozatok terén is. Minőségében és mélységében ugyanakkor náluk is tettenérhető a változás: bár nem hibátlan még a leszámlálás, de kettes-hármas számkör helyett tízesben mozognak már. Az ujjaikkal nem megy még a mennyiségek mutatása, de a leszámlálás igen, többet ránézésre is meg tudnak állapítani. Az auditív leszámlálás is ötös számkörben okoz nehézséget, nem kettesben. A több-kevesebb megállapítása már megszámlálható mennyiségekkel is megy, akkor is, ha csak kis különbség van közöttük. Attitűdben és motivációban pedig látszik, hogy van sikerélményük is számlálás, mennyiségek, összehasonlítás és alakzatok terén is. Ez egyébként mindkettőjüknél különösen fontos, más-más módon, de nem viselik jól, egyikük pedig kifejezetten kerüli is a kudarcos helyzeteket. Most a felmérés közben viszont nemhogy a helyzetből való kilépés, de a bizonytalanság vagy a rossz élmény sem jelent meg.

Hát így állunk most, kicsivel több, mint egy év viszonylag rendszeres matekozás után. Néhányuknál nagyon látványosan, de a többieknél is érezhető csomó területen az előrelépés. Ebben persze nemcsak az ovis matekos klubok, de tanodás szinten a többi ovis klub, a közös keretek is, egyébként pedig az életkori fejlődés, az óvoda és az otthoni tevékenységek, például az otthoni mesélés is benne van. Mégis, jó látni azt, hogy valami kicsit a mi hatásunkra is elindul, változik, alakul. Kicsikkel is, matekban is.

Az egyik kisfiú a héten egyébként egy csipeszes feladat végén három különböző módszerrel is leszámolta, mennyit csinált meg: a csipeszeket, a lapokat is először összefogva, majd a lapokat szétszedve is. Pedig nem is matekos ovis klub volt, csak annyi történt, hogy amíg a többiekre várt, megkérdeztem, szerinte hányat gyűjtött. Ebben a fél perces tevékenységben annyi minden benne volt. Mert itt nem mondóka volt csak a számsor, rendben volt finommotorosan is, nemcsak a kinesztetikus-verbális összerendezettség, a spaciális koordináció és a kardinalitás működött, de emellé még saját motivációra, többféle módszerrel a mennyiségállandóság kérdését is felvetette, kipróbálta, bizonyította.

Amikor elkezdtük, az volt az egyik legfontosabb cél, hogy az ovis gyerekek minél több helyzetben, spontán, a maguk örömére számlálni kezdjenek. Hát tessék, most elérkezett. Ez a kisfiú tavaly többször is rám szólt, ha rajtakapott, hogy játék közben ilyesmibe fogok. “Hé, ne számolj! Most építek.” Elég jó látni az, hogy ez a kettő együtt már nem is annyira elképzelhetetlen.

Az ovis klubunk működését a Kárpátok Alapítvány A korai évek fontosak programja támogatja.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!