Legjeink

Arra vállalkoztunk a tanév egyik utolsó blogjában, hogy egyénileg végiggondoljuk, hogy mi volt a legkönnyebb és mi volt a legnehezebb dolgunk mentorként idén.

Anita:

Hogy mi volt a legnehezebb és a legjobb tanulás az eddig eltelt hónapokban az ugyanahhoz a gyerekhez kötődik és talán ő volt a legkeményebb dió… valószínű, hogy még azért ez így is marad egy darabig. 

A legnehezebb az volt számomra, hogy akárhogy törtem a fejem, változatos és játékos ötleteken, de úgy, hogy azért fókuszban maradjanak a fejlesztendő területek, mindig, minden alkalommal, és minden alkalom minden új feladatának ismertetése után egy határozott NEM volt a válasz tőle. Aztán persze hozzákezdtünk a feladatokhoz és zökkenőmentesen végig is csináltuk és nem is sikerültek rosszul, de a határozott elutasítás sosem maradhatott el az elején.

Kb. az ötödik találkozásunkra azért eljutottunk oda, hogy a kimondott NEM-ből, egy valódi nem lett, vagyis hiába kezdtem bele a tevékenységbe, ő nem kapcsolódott be. Így aztán igazán főtt a fejem, hogy hogyan is tovább. Mi legyen ezután. Kimaradt egy óra, majd kettő… És a legközelebbi alkalmon már sokkal kevesebb célzott feladat volt, és sokkal több rajzolás, mesélés, amit nagyon szeret, és minden feladatnál ismét a NEM, de bekapcsolódik és szívvel-lélekkel részt vesz benne. Időről időre kimaradnak alkalmak, de ez így maradt. 

Mind a legutóbbi alkalomig, amikor ismét jött, mindent megcsináltunk, ahogy szoktunk : én belekezdek a tevékenységbe, ő bekapcsolódik, csinálja a maga esze és ügyessége szerint, tovább fejleszti, vagy csak túl lesz rajta, de ha már csinálja mindig figyelemmel és akarással…. Egy dolog volt csak más, mint eddig…. Elfelejtette azt mondani a feladatok előtt, hogy NEM. 

Anna:

Tanodapedagógusként februárban kezdtem, mentorálni márciustól. Az első közös alkalmak mentoráltammal bizakodóan indultak. Alkalomról alkalomra nyitottunk egymás felé, tekintete árulkodó volt mindvégig, üzent vele. Életvidámsága, kíváncsisága magával ragadó volt, ezért a tanulási terveket ezekre alapoztam. Úgy tűnt “működik”. Bíztam benne, hogy kapcsolatunk egy mélyebb szintre kerül. Aztán elköltöztek egyik napról a másikra. Lezáratlan, ettől nehéz.

Rövid időn belül megérkezett A. Vele könnyű, “csak úgy történik”, természetesen. Szokásaink lettek az elmúlt hetekben, amikre már tudunk alapozni. Ismerkedünk, érdeklődünk egymás felől. Érezni, hogy kitüntetett figyelemmel vagyunk egymás iránt. A történetmesélés egyik fontos eleme közös utunknak. A következő tanévben folytatjuk és remélem a nyári táborok csak hozzátesznek élményeinkhez.

Csenge:

Vannak családok akiknél a foglalkozás már nagyon jól működik. Az egyik ilyen családnál a gyermek már nagyon jól ismeri a foglalkozás eleji rituálét, leül mondja, mutatja és már dúdolja a jól ismert mondókákat. A mondóka után tudja, hogy mese olvasás következik és már tök ügyesen végig bír hallgatni egy-egy hosszabb mesét is. A gyermek itt nagyon szeret szerepjátékozni, a kedvence az amikor úgy tesz minthogy ha könyvet olvasna vagy telefonálna, ezzel minket felnőtteket is sokszor megnevettett mennyire bele tudja magát élni ezekbe a helyzetekbe. Az eszközök használatába is fejlődés látható, egyre hosszabb ideig marad egy játéknál, ez azért fontos mert az elején volt olyan, hogy csapongott a tevékenységek között és sokszor maga sem tudta mit akar. Van még bőven fejlesztendő terület ennél a gyermeknél, de szerintem egy jó úton járunk és úgy látom hogy a szülő is partner benne. A foglalkozásokon ő is nagyon aktív és igyekszik megfogadni a tanácsaimat

A legnehezebb számomra az volt az év során, hogy voltak olyan helyzetek, amit többször át kellett beszélni egy-egy családdal, de még sokadik alkalommal sem volt előremozdulás az adott szituációban. Sőt mindig valamilyen nehezítő tényező lépett fel. Úgy gondolom, fontos lenne, hogy megértsék, amit kérünk tőlük, mert a gyerekek érdekeit szolgálja és az együttműködés is sokkal könnyebben menne.

Julcsi:

Van egy fiú. Kicsit már nagyszájú, kemény, de azért még eléggé kisfiú. Néha ilyen a hangulata, néha olyan. Egyes gyerekek nagyon jól hatnak rá, mások nem. Az eljövetel sokszor alkudozás vagy szülői kérés. Néha jól eltalálom a motivációját, sokszor hetekig nem. Egyszer más is meg tudja valósítani a tervem, aztán azt érzem, hogy majdnem senki nem érti mit akarok. Sok játszma és alku, néha teljesen szájtátós bevonódás. Hullámzó és kicsit kiszámíthatatlan. 

Viszont van egy kislány, akivel nem volt nehéz dolgom. Szereti az állatokat, hát én is. Szereti a kísérletek, én is. A matek picit akadozik, de pont abban a számkörben vagyunk és olyan eszközöket tudunk használni, amivel már sokat dolgoztunk és mindig jól lehet egyénre szabni. Imádja a logikai játékok kihívását, hetekig lehet egy-egy könyvön elmolyolni. Nem tudtam olyat vinni, amit nem szeretett.

Máté:

A legnehezebb megélésem idén kifejezetten pozitívan indult. Sőt, az év nagy része pozitívan telt. Úgy tűnt, hogy válaszokat találtam egy gyerek kapcsán, ahol már kezdtem feladni. Működtek az ötletek, tetszettek a játékok, sebesen haladtunk a húszas számkör meghaladása felé, mintha olvastunk is volna. És végül beütött a fáradtság. Visszacsúsztunk a tízes számkörbe, elfelejtettük a betűket, nem értettük a játékokat és újra megjelentek a fegyelmezési gondok, amikről szinte teljesen megfeledkeztünk. Nehéz szembenézni azzal, hogy nem oldottál meg semmit, egyszerűen csak mákod volt a helyzettel. (Ha megengedőbb szeretnék lenni magammal, akkor azt mondanám, hogy várom a pihenést és megnézzük, hogy visszatér-e ez meg az abból, amit talán már tudott.

Beleszeretni a gyerekkel közösen egy társasjátékba (Sárkánytojás). Újra és újra nyüstölni ugyanazt a játékot. Örömmel, kíváncsisággal játszani hétről-hétre. És eljutni oda, hogy az utolsó két foglalkozáson már el is verjen benne. Az igen.

Tami:

A negatív élmény nekem majdnem mindig egy gyerek elvesztése, kimaradása a tanodából, még akkor is, ha esetleg ez csak időszakos. Idén ez különösen szomorú volt egy harmadikos fiú kapcsán. Nehéz látni a folyamatát, nehéz próbálkozni kevés sikerrel. Nehéz tudni azt, hogy szerintem mi minden lenne jó neki, és nehéz elfogadni, hogy ő ezt most nem akarja.

A pozitív pedig az érettségis matek. Az iskolarendszer és a matektanítás minden nehézségével, bosszantó részével együtt irtó jó élmény és menő a 6-8 évesen megismert tanodásainkkal több hónapon, sőt akár éveken keresztül készülni rá. Jó látni, hogy többen már ide tudnak érni, van, aki talán első próbálkozásra is. Jó látni ennek az útját az alapműveletektől a törteken vagy a negatív számokon át a valószínűségszámításig. És egyszerűen csak olyan jó matematikai problémákról beszélgetni velük, legyen szó az alsó és felső kvartilis értelmezéséről, az autó előző napi fogyasztásáról vagy egy műszempilla áráról.