A tanoda profilja

Szeretem, ha valamiről tudom, hogy micsoda. Mármint egész pontosan. Például nem csak azt, hogy tanoda, hanem azt is, hogy milyen tanoda. Honnan és hogyan közelíti meg azokat a kérdéseket, amik a tanodák jellemző kérdései. Vannak-e esetleg saját kérdései.

(A tanodasztenderd itt most két okból nem téma. Mi csak a magunk jogán vagyunk tanoda – no meg a gyerekek hívnak így -, ezért ránk nem vonatkozik. A másik ok, hogy a valamilyen tanodák a sztenderd meghaladásán, saját képükre formálásán dolgoznak, eredmény csak így értelmezhető.)

Mi nem egy tervezett programként jöttünk létre. Így alakult. Aztán már tudatosan építkeztünk, sok külső hatásra – pl. TanodaPlatform -, rengeteg belső reflexióra támaszkodva. Minket nagyon meghatároz, hogy mi milyenek vagyunk és milyenek azok, akikkel dolgozunk. Nekem úgy tűnik, hogy a miénk egy nagyon szubjektív tanoda. Működésében, kérdéseiben, válaszaiban. Történetében.

Ennek a milyenségnek a pontos elemzése egyelőre meghaladja a képességeimet, többször, nagyobb terjedelemben is belekezdtem már, mint egy blogbejegyzés, de nem jutottam a végére. Itt szerencsére már műfajilag sem elvárás ez. Így lehetek pongyola.

Mi elsősorban attitűdökkel, motivációkkal tud(t)unk dolgozni. És egészen pontosan tudunk eredményeket azonosítani. Pl. több gyerek elérése, széleskörű tanodába járás. Pl. gyerekek jobb sulikban tanulnak tovább. Pl. otthonokba beemelt programok. Pl. minőségi beszélgetések szülőkkel és gyerekekkel a tanulásról. Néha kell számolgatnunk átlagokat és hasonlítgatnunk azokat, és ott is látszik ez-az, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez érdekelt minket. A kevesebb bukás, a jobb átlag az valahogy a munkánk járulékos elemének tűnt mindig. Nem a dolgozatra akartunk felkészíteni, hanem oda szerettünk volna eljutni, hogy fel akarnak készülni a dolgozatra, hogy kérnek segítséget ha kell, és alapvetően folyik minden egy társadalmilag(?) normálisnak gondolt keretben.

Amin soha nem gondolkodtunk – akkor egyáltalán tudatosan építkeztünk? -, hogy mi történik akkor, ha elérjük az eredményeket. Hogy egy kisebb kihívásokat támasztó általános iskolából nagyobb kihívásokat támasztó középiskolába átlépve mi történik majd. Különösen akkor, ha ez tömegessé válik. (Már ha értelmezhető tömegesnek bármi egy 300 főnél kisebb településen.)

Most már években mérhető, hogy ezek az új kérdések, amiket nem mi tettünk fel, hanem a körülmények tetetik fel velünk, a mellkasunkon térdelnek. Lökdössük le őket mindenfelől, mindenféle módon és néha válasznak látszó dolgokat is találunk. Aztán meg jön a valóság.

Bizonyos kudarcaink a tanoda profiljával függenek össze – néhányra pedig sosem volt megoldásunk az elmúlt 11-12 évben sem. Mi abban vagyunk jók – feltételezve, hogy valamiben jók vagyunk -, hogy együtt tudunk mozogni a közösséggel és együtt tudunk kicsit pozitívabban gondolkodni az iskolarendszerről és a mögötte sajnos nagyon megbúvó és igazán fontos tanulásról. Sokkal kevesebb motivációs gondunk van. Sokkal kevesebb attitűdformálási feladatot találunk. Viszont a megtalált feladatokat több esetben sem tudjuk megoldani.

Egyszerű a válasz. Profilváltásra kell törekedni. Tartalmi fejlesztésre van szükség. Direktebb tanulástámogatás kell, direktebb iskolai eredményességre törekvés. Ezek két ok miatt nem voltak fókuszban idáig. Egy: nem tartottunk itt. Mi. És a mi az az egész közösség, aminek – merem remélni – a tanoda szerves része. A másik ok prózaibb. Azt hiszem nem ehhez értünk igazán. Elegánsabb lenne ha csak E/1-ben beszélnék, de az azt hiszemmel talán sikerült tompítanom a közlést.

A kérdés az, hogy egy máshoz értő, évek óta mást csináló csapat képes-e arra, hogy profilt váltson. Szerintem önmagában nem. Elkezdtünk belenyúlni dolgokba, találtunk is ezt-azt, de messze nem elég dolgot. Magasan van a léc magunkkal szemben, máshogy nincs is értelme. Új emberek, új tudások, új válaszok kellenek. Ebben vagyunk.