„Na, milyen volt?”
Amikor elindultam Toldra, nem nagyon voltak elképzelések a fejemben, nem is tudtam, mit várjak az önkéntességtől, szóval nem is görcsöltem…
Amikor elindultam Toldra, nem nagyon voltak elképzelések a fejemben, nem is tudtam, mit várjak az önkéntességtől, szóval nem is görcsöltem…
Egyéniség, erő, akarat, lekorlátozottság, család, kíváncsiság, érdeklődés, bizalom, szomorúság, vadság, figyelemhiány, vágyakozás, nevetés, esély, kedvesség, irónia, durvaság, piszkálódás, személyesség, humor….
Amikor megérkeztünk egyből a mély vízbe estünk: foglalkozásterveket próbáltunk nagy üggyel-bajjal értelmezni, aztán meg is érkeztek az első gyerekek. Izzadt…
Hetedik éve tartunk nyári táborokat Toldon, amik idén július 9-15, július 23-29 és augusztus 6-12 között lesznek, és ahová várjuk…
Persze számítottunk rá, de azért mégis hirtelen lett 2018, igazából ki sem pihentük 2017-et. Sebaj. Alapvetően tanévekben gondolkodunk a tanodában,…
Utazó önkéntesek jelentkezését várjuk a Toldi Tanoda csapatába. Olyan felsőoktatásban tanuló fiatalokat keresünk, lehetőség szerint pedagógiai területről, akik havi egy…
Süti | Adatkezelés időtartama | Adatkezelés célja |
---|---|---|
__stripe_mid | 12 hónap | Bankkártyás fizetési szolgáltatónk, a Stripe használja ezt a sütit, hogy emlékezzen a felhasználóra, és lehetővé tegye számunkra az adományok fogadását bankkártyás fizetéssel, a kártyaadatok tárolása nélkül. |
__stripe_sid | 30 perc | Bankkártyás fizetési szolgáltatónk, a Stripe használja ezt a sütit, hogy emlékezzen a felhasználóra, és lehetővé tegye számunkra az adományok fogadását bankkártyás fizetéssel, a kártyaadatok tárolása nélkül. |
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent bővítmény helyezi el. A süti a felhasználó hozzájárulását tárolja a "Analitikai" kategóriájú sütikhez. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent bővítmény helyezi el. A süti a felhasználó hozzájárulását tárolja az "Elengedhetetlen" kategóriájú sütikhez. |
CookieLawInfoConsent | 11 hónap | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent bővítmény helyezi el. A süti a süti tájékoztató elfogadását és a sütikkel kapcsolatos beállításokat tárolja. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent bővítmény helyezi el. A süti a felhasználó hozzájárulását tárolja a sütik használatához. Nem tárol személyes adatot. |
wp-wpml_current_language | 24 óra | Ez a cookie tárolja, hogy a látogató milyen nyelven böngészi weboldalunkat. |
wpcw_timezone | 1 hónap | Ezt a sütit a WP Courseware (Online Akadémia) bővítmény és a felhasználói fiók használja, hogy a látogató időzónáját tárolja. |
Süti | Adatkezelés időtartama | Adatkezelés célja |
---|---|---|
_dc_gtm_UA-# | 1 perc | A süti a weboldal teljesítményének a Google Analytics szolgáltatások segítségével történő mérése és javítása érdekében lehetővé teszi a weboldalon tett látogatások és forgalomforrások számolását. |
_ga | 2 év | Ez a süti egy véletlenszerűen generált azonosítóval az egyes felhasználók megkülönböztetését szolgálja. Ezt minden oldallekérésbe belefűzi, és ebből számolja a látogatók, munkamenetek számát, a kampányadatokat a webhely analitikai jelentéséhez. |
_gali | 1 perc | Ez a süti segít nekünk azonosítani, hogy a felhasználó az oldal melyik linkjére kattintott. |
_gid | 24 óra | Ez a süti segít nekünk megszámolni, hogy hány felhasználó látogatta meg a webhelyünket azzal, hogy követhetővé teszi, hogy a fehasználó már látogatta-e webhelyünket korábban. |