“Simon says…”
Az iskolai idegennyelv tanulás heti három-négy órában, jól hangzik önmagában, és sok esetben működik vagy sem.
Mi a helyzet a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekekkel nagy létszámú tanuló csoportban?
Mi a helyzet azokkal a gyermekekkel, akik nem kerülnek idegen nyelvi környezetbe, eddigi életük során soha nem is kerültek, külföldi ismerőseik sincsenek, nem hallgatnak angol zenét, nem néznek feliratos meséket vagy filmeket, nem játszanak videojátékokat, nem néznek angol nyelvű videókat, sem külföldi csatornákat nem követnek? A felsoroltak mindegyike annyira idegen, saját világuktól távoli. Milyen motiváció vagy cél áll az iskolai nyelvtanulásuk mögött? Miért akarnának más nyelven megszólalni, mikor saját anyanyelvükben is hiányosságokkal küzdenek. Ráadásul nyelvtanulásuk sok-sok nehézséggel, megterheléssel, akár megalázó élménnyel, szorongással, lemondással jár. Ezek után még az a kevés motiváció is elvész, amivel elindultak a nyelvtanulás útján.
Ezek a kérdések és válaszok foglalkoztatnak az utóbbi hetekben.
Jó hír, hogy Tanodánk angol klubja elindult. Ezeken az alkalmakon apró részcélokat tűzünk ki, hogy ébresztgessük a belső motivációt, hogy később nagyobb célokat is kitűzhessünk. Sikerélmény a gyermekeknek, ha egy-egy alkalom végére 4-5 szóval gazdagodik a szókincsük, ha a szójáték végére összeáll egy mondat, ha ki tudják fejezni, mit szeretnek és mit nem, ha kimondják, leírják és lerajzolják, ha meg tudják nevezni a dolgokat, ha oda-vissza kérdeznek-felelnek, ha el tudnak olvasni hosszabb szöveget, ha megértenek egy-egy rövid történetet. Nagyszerű élmény, mikor saját hangjukat hallják angolul beszélni, énekelni. Szeretem, ahogy próbálkoznak. Mondják, ahogy jön, mert most még nem fontos a nyelvtani helyesség, a mondatszerkezet, szórend és egyéb nyelvi szabály. Nincs jelentősége, elvont, megfoghatatlan számukra.
Cél, hogy alkalmanként minél többet beszéljünk angolul, vigyünk bele humort, nevessünk magunkon, tévesszünk, hogy legyen mit kijavítani, segítsünk egymásnak, mert így a nyelvtanulási nehézségek elviselhetőbbé válnak. Játszunk sokat angolul, meséljünk, énekeljünk, mert ilyenkor a tanulási helyzetben fellépő félelem, szorongás enyhül, jó esetben megszűnik. Fontos, hogy személyiségük egésze bevonódjon a folyamatba, mert felébred a nyelvtanuláshoz elengedhetetlenül szükséges erőfeszítés, belső motiváció, kitartás.
Visszajelzéseikből idézek: “minek tanuljam, ha úgy is elfelejtem?” Pont ezért, hiszen természetes velejárója a nyelvtanulásnak a felejtés. Ennek elfogadása lassú folyamat, de megéri, mert mindig egy kicsivel több ragad meg, mint, amit elfelejtünk. A végére a kiejtés is jobban megy, és a sok unalmas ismétlés nem lesz hiábavaló. A nyelvtanulással járó nehézségekről, buktatókról, akadályokról beszélni kell velük, és megerősíteni őket, hogy nincs velük semmi baj, mindannyian képesek vagyunk nyelvet elsajátítani. Ez az út kinek gyorsabb, kinek lassúbb, kinek könnyebb, kinek nehezebb, mindenkinek más. Fontos, hogy “csináljuk”, legyen a mindennapok része, eszköze, mert kinyílhat egy új világ, az eddig ismeretlen ismerőssé válik, és már nem félelmetes többé.
Anna
