Jó találkozások – szakmai gyakorlat a tanodában 2.

Végh Boglárka őszi táborban szerzett élményei:

Ez az őszi időszak mindig olyan kettős érzéseket kelt bennem, egyszerre érzem, hogy az év vége közeledtével csak hirtelen felsűrűsödnek a dolgok, ezzel párhuzamosan viszont egyfajta nyugalmat is áraszt nekem, az évnek ezen időszaka. 

Ilyesmi fajta kettősség volt bennem a tábor előtt is. Mivel jelenleg a nagy gyakorlatomat is szociális munka egyetemi hallgatóként az Alapítványnál töltöm így már rengeteg időt kint töltöttem Toldon, nagyon sok helyzetben találkoztam mind a szülőkkel és a gyerkőcökkel is egyaránt. Mostanra már úgy érzem megszoktak, és megtaláltam a helyem a kinti közegbe, ez pedig egyfajta jó érzéssel tölt el, hogy részévé váltam annak a közösségnek, még ha csak ideiglenesen is, amit eddig kívülről szemléltem.

Ennek ellenére is volt bennem egy egészséges izgulás valamint tartás a dologtól, amit még magamban is helyre kell raknom, hogy miből fakadhatott.  Talán az egyik ilyen ok lehetett, hogy viszonylag én csak a tábor végén, az utolsó két napban csatlakoztam be a tábor mindennapjaiba, így sok kérdést felvetett bennem hogy mennyire lesz alkalmas ez a kevés idő arra, hogy hogy felvegyem a ritmust mind a táborral és legfőképpen a gyerekekkel.

Ezt a fajta kételyem viszont hamar eloszlott szinte már az első csoportunk után, akik az óvodások voltak, velük együtt közösen beöltöztünk, majd különböző állomásokon teljesítettek feladatokat a mi közreműködésünkben. Az én állomásomnál az érzékszerveket kellett felismerniük és azokat képekkel kellett összepárosítaniuk. Nagyon élveztem ezt a feladatkört, a gyerekek is nagyon ügyesen megoldották a feladatokat.

 Itt, ami kisebb fejtörést okozott az talán az volt, hogy milyen eszköz vagy kommunikáció útján tudnék nekik a legjobban segíteni a feladatok teljesítése során. Reflektálva az eddig elöltött időmet itt, talán ez lenne kifejezetten az origója a gyerekekkel történő foglalkozások előtti tartásomnak, és igazán ez lenne az a terület, amit még magamban is fejlesztenem kell, hogy melyek azok a pedagógia eszközök, amelyekkel én is hatékonyan be tudok akár csak hallgatóként vagy a későbbi munkám során is csatlakozni a gyerekekkel való tevékenységekbe. Különösen fontosnak érzem ezt most, mert a mai generáció gyerekei másképp reagálnak a világra, külső hatásokra, és más eszközökkel, más ingerekkel lehet őket megszólítani. Az élménypedagógia, a közvetlen, hiteles kommunikáció és a személyes figyelem sokkal többet számít nekik, mint a hagyományos módszerek. Ebben pedig mindig nagy segítség a tanodás munkatársak nyitottsága és elhívatása, hozzáállása ami mindig inspiráló ilyen helyzeteket illetően.

Ez számomra különösen érdekes megfigyelni a hátrányos helyzetű gyerekeket illetően, akikkel mi is foglalkozunk. Mivel nekik sokszor nemcsak a tanulásban, hanem az önbizalom, a biztonságérzet és a kapcsolódás megélésében is támogatásra van szükségük. Úgy érzem, ez az a terület, ahol igazán szeretnék fejlődni és ahol hosszú távon is értelmet látok a munkámnak. Ami leginkább megfog a kint eltöltött időmben és a tábor alatt is az a gyerekek élénksége és gyermeki őszintesége, ahogy nem félnek kimutatni egyszerre esetleges nemtetszésüket is, de az örömüket egyaránt. Egyik ilyen kedvenc élményem az, amikor közösen néztük Lili utazós videóit, ahogy apránként elkezdtek körénk gyűlni a gyerekek, vagy a közös játszások egy-egy foglalkozás előtt. De számomra kellemes élmények voltak a közös sétálások, amikor együtt jöttünk a gyerekekkel vagy mentünk a tábor végén haza, megszokott dolgok ezek, de mégis megvannak a maguk bájai az ilyen pillanatoknak. Ilyenkor valahogy közelebb kerültem hozzájuk, többet megtudtam róluk, és sokszor egészen apró beszélgetésekből derült ki, mennyire nyitottak és mennyi szeretet van bennük. Ezek az alkalmak segítettek igazán megérteni, miért fontos a jelenlét és az odafigyelés a gyerekekkel való munkában.

Talán ha össze kéne foglalni, hogy mi a legnagyobb különbség hallgatói és önkéntesi szempontból, ami megfogalmazódott bennem tábor alatt az az, hogy míg önkéntesként inkább segítő, támogató szerepben voltam jelen: figyeltem a gyerekekre, segítettem a programok, feladatok lebonyolításában, és inkább a közösség részeként éltem meg az eseményeket. Ezzel szemben viszont hallgatóként már egy fokkal tudatosabban tekinteni ezekre a helyzetekre, és próbáltam nemcsak átélni, hanem figyelni és értelmezni ezeket a tapasztalatokat, amiket ott átéltem a gyerekekkel és a többi tanodással együtt.

Jó találkozások – szakmai gyakorlat a tanodában 1.