Konferencia
Konferencián jártunk tegnap, ráadásul nem egyszerűen a hallgatóság részeként. A MATEHETSZ által szervezett, „Ez is tehetséggondozás! Elmélet és módszerek” elnevezésű programon ugyanis lehetőséget kaptunk az egyik műhelyfoglalkozás vezetésére. Ennek keretében Máté röviden bemutatta az Igazgyöngy esélyteremtő modelljét, majd pedig az önkéntes csapat ehhez kapcsolódó munkájába pillanthattak bele a résztvevők. Nehéz volt elhelyezni magunkat egy tehetséggondozással foglalkozó konferencián, hiszen nem ez a legfőbb fókuszunk. Szerencsére már a plenáris előadások során előkerültek olyan témák, amelyek megerősítik a mi munkánk és a tehetséggondozás közötti kapcsolatot: méltányosság, hátránykompenzálás, tanulási siker, játék.
Ahogy a blog is mutatja, a munkának még az elején járunk, de azt gondoljuk, hogy vannak adaptálható elemek a nálunk jól működő gyakorlatok között. Most a társasjátékokat emeltük ki. Három egyszerű kártyajátékot vittünk (Vigyáz(z)6!, Typo, Panic Lab), három licitálósat (Bausack, For Sale, Land unter) és három logikait (Kalaha, Száguldó robotok, Quarto). A gyors szabályismertetés után ki is próbáltuk őket, miközben a nekünk feltett kérdések mentén igazán jó beszélgetések indultak el, bár néha annyira egyértelmű volt a helyzet, hogy csak annyit kérdeztek: „Hol lehet beszerezni? Hogy lehet megcsinálni?” A hangulatról talán eleget mond az, hogy mind a három asztalnál nagy játékban voltunk még a résztvevőkkel, amikor lejárt az időnk.
Összességében elégedettek lehetünk még akkor is, ha több idő kellett volna, hogy igazán elmélyedjünk a játékokban. Bízunk benne, hogy átment valami a mi lelkesedésünkből, és hogy a különböző területeken dolgozó szakemberek továbbgondolják a társasjátékok lehetséges szerepét, és megtalálják a helyét a munkájukban, akár tehetséggondozás során is.
Eszter, Tami, Máté