Mindenfelé

Még január 31-én jártunk Eszterrel Solymáron a Fészek Waldorf Iskolában. A munkánkról kellett beszélnünk, méghozzá annak apropóján, hogy a fiataloknak még az idén szociális munkát kell végezniük. Amellett, hogy megtisztelő, hogy meghívnak minket és lehetséges terepként gondolnak ránk, azt is el kell mondanunk, hogy kifejezetten jól éreztük magunkat. A diákok érdeklődőek voltak, jó kérdéseket tettek fel, szóval értelmes és hasznos beszélgetést folytattunk. Kíváncsian várjuk, hogy hányan jelentkeznek és mit hoznak majd magukkal a nyáron – ami akár egy kis artista tudás is lehet, aminek igencsak örülnénk.

20140207_151124

Február 7-én volt a VII. Miskolci Taní-tani Konferencia, ahol a segítségnyújtás kultúrája címet viselő szekcióban adtunk elő. A konferencia összességében nem volt rossz, de kicsit kevés a lehetőség az interakcióra, és sokszor futunk bele abba, hogy az előadók csak szavalnak és szavalnak. Ennek ellenére volt néhány jó beszélgetés, de lehetett volna több is. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a DeMo projektből többen jelen voltak, többen elő is adtak és ami a legfontosabb, külön szekció is jutott nekünk, így tehettünk egy-két újabb apró lépést a remekebbnél remekebb szakmai együttműködések irányába.

Tegnap pedig az Európa Pont egy rendezvényén képviselhettem az Igazgyöngy Alapítványt egy kerekasztalbeszélgetés során, amiről felvétel is készült, ami szerencsére még nem érhető el. A gyermekjogok és a gyermekszegénység volt a téma, melyek kapcsán sajnos nem volt nehéz az Alapítvány munkájáról beszélni.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!