Online tanulásszervezés és társadalmi szerepvállalás
Ezzel a címmel tartottam előadást a tegnapi napon a Digitális nemzedék konferencián. A teljes konferenciakötet ide kattintva olvasható, a prezentációm pedig itt érhető el, itt pedig néhány nem túl jó minőségű kép rólunk, mert Nóri is előadott.
Összességében elmondható, hogy jó volt a konferencia. A mi szekciónkon kívül egy másikban is volt szerencsém részt venni és mindkét helyen sokan voltak, a közönség szívesen kérdezett, kialakultak beszélgetések és a szervezés is lehetővé tette, hogy legyen idő. Egy konferenciának máshogy nincs is nagyon értelme, mégis sokszor futok bele abba, hogy az előadók csak elszavalják a mondandójukat, beszélgetésre pedig nincs idő, mert rohanunk. Itt ráértünk és ez nagyon jó volt.
[Absztrakt:
Tudjuk jól, hogy akár a HH, akár a HHH rengeteg mindent takarhat. Ha megmaradunk a definíciók szintjén, de még akkor is, ha csupán olvasgatunk, nézelődünk, nem fogunk mindent megismerni. Erre ez az előadás sem törekszik, nem is tudna. Viszont szeretne kihangosítani egy olyan hátrányt a sok közül, ami ha eszünkbe is jut, nem biztos, hogy pontosan értjük. Szerencsére a civil szféra sok helyre eljut, sokféle jó dolgot csinál, aminek az az alapja, hogy akadnak emberek, akik szívesen és kompetensen segítenek. Azonban a segítséghez való hozzájutás, annak elérhetősége még abban a társadalmi csoportban is igen eltérő lehet, amit egyszerűen úgy hívunk, hogy háromhások. Hiába egy lelkes fiatalokból álló csapat, akik önkéntesként szeretnének segíteni, ha mondjuk a helyszín mindentől nagyon távol van, ha nincs ehhez infrastruktúra, kultúra. Persze oda lehet utazni és meg lehet teremteni mindent, de vajon fenn lehet-e mindezt tartani? Kell-e egyáltalán? Eleinte, a változás megindításához mindenképpen. Azután viszont meg kell találni azokat az utakat, amelyek az önműködéshez vezetnek. Az előadás erről a keresgélésről szól. Hogy mi köze van a digitális világnak, az online tanulástámogatásnak egy szegregátumban élő gyerekcsoporthoz. Hogy milyen buktatók vannak az út elején, milyen megoldásokhoz lehet nyúlni. Hogy milyen eszközök és még inkább, hogy milyen filozófiák működnek. Hogy milyen bátortalan következtetéseket tehetünk arra vonatkozóan, hogy merre tartunk és hova kellene, hova lehetne megérkezni.]