Tavaszi szünet ötödik nap

Ma a gyerekek már reggel nyolckor a kapuban vártak minket ünneplőben, kalapban, parfümmel és kölnivel felszerelkezve. Amikor elmentünk értük, a lányok egy része még kint ült a házak előtt a locsolókat várva, a fiúk pedig csapatokban vonultak az utcán.  A reggeli foglalkozásra azért sokan odaértek végül.

A drámán elérkeztünk a kiskondás és a királylány esküvőjéhez. Először meghívót küldtünk a lakodalom résztvevőinek kézszorítás körbeküldésével. Majd a vendégek bevonultak a vár kapuján: minden vendégnek el kellett mennie egy kicsit, amíg a többiekkel megbeszéltük, hogy melyik két ember között lesz a kapu. Az érkező vendégekre a kapunak kedvesen kellett nézni, a többieknek pedig elutasítóan. Ezután hálófogóval összegyűjtöttük mindenkit, és citerazenére táncoltunk a lakodalmon. Először még a tervezett keretek között a „székes” játékot játszottuk: amikor elhallgat a zene, el kell foglalni egy széket – ami jelen esetben egy papírlap volt a földön. De a gyerekek olyan lelkesek voltak, hogy folytatódott a mulatság, és körtáncot jártak, amíg citeráztam. Nagyon szép tapasztalat volt a mai délelőtt drámás szempontból. Több olyan játék is előkerült, amit nyáron, vagy ősszel már próbálgattunk, de nem volt ekkora sikere, vagy veszekedésbe fulladt. Jó volt látni, hogy olyan dolgok, amik korábban sok erőfeszítésbe, furfangba kerültek, most szinte magától működtek pl. körbeállni, elkezdeni, befejezni egy játékot, leülni, énekelni, táncolni.  A dalokat, amiket most és ősszel tanultunk, egész nap énekelgették.

Visszatérve a délelőttre: a kinti játék után bent társasozással folytatódott a program. Nagy öröm, hogy néhányan végre megismerkedtek a Dixittel, amit régóta terveztünk. Ezzel egy időben a többiekkel hangszereket és húsvéti nyuszikat készítettünk. Szinte észre sem vettük, hogy újabb másfél óra eltelt.

Délután a pályán sok labdajáték és a szokásos kártya mellett lement egy sorverseny és egy ejtőernyőzés. A gyerekek kezdeményezésére elkezdődött egy olyan játék is, mikor énekelve dobáltuk körbe a labdát. Egy beszélgetésben megtudtam, hogy a felhők nem maguktól mennek, hanem valahol a mező közepén áll egy ember, aki hajtja őket…