Most tényleg csak bevezetnék. Egy átlagos héten vagyunk túl, nem történt igazából semmi különös. Viszont velünk volt két vendégünk is. Bár a vendégek csak nézelődni szoktak, ők pedig segítettek. Szóval önkéntesek. Még keresik a helyüket, de igen, inkább hívjuk őket így. Vagy a nevükön: Berni és Sonia.

Szóval én csak egy valamiről szeretnék írni, ez pedig a nyitottság. És azért, mert ez az, ami az egész munkát lehetővé teszi. Mert kíváncsiak ránk, vagy azokra a dolgokra, amiket mutatni akarunk. Bizalommal vannak felénk. És persze ebben benne van az elmúlt másfél-két év, de ők igazából ilyenek mindig, mindenkivel. És az ők alatt most pusztán a toldiakat értem. Nagyon jó látni, hogy minden új emberrel ilyenek, jöjjön bárhonnan, mondjuk Olaszországból. Meg akarják ismerni, vele akarnak lenni. Mert őket még érdekli a másik. Egyszer majd gondolkodom rajta, hogy miért van ez így, de addig csak igyekszem élni ezzel a lehetőséggel.

És akkor a vendégszövegek. Bernitől és Soniatól is kértem pár sort a blogba, néhány első benyomást. Nézzük.

Berni

Itt él, itt hal
Amikor Toldra készültem, lélekben sok mindenre igyekeztem felkészülni. Eszembe jutott, hogy olvastam egy cikket (nem Toldról), amiben arról panaszkodott egy megszólaló, hogy azért nincsenek kerítések, mert azokat elhordták a fémkereskedők. Ahol én felnőttem, ott aligha hordanák el, mert „a kerítés nem vasból készül, hanem kolbászból”. Győr-Moson-Sopron megyében a statisztikák szerint nincs munkanélküliség. Az országban itt a legmagasabb az újságot olvasók aránya, a legmagasabb a szavazáson részt vevők aránya, és mindenféle mutatók az országon belül felénk a legjobbak. Nem csoda, hogy az ország keleti és déli részéről egyre többen jönnek munkát vállalni. Felénk a közbeszédben ők a „keletről jöttek”, „a segélyen élők”, a „sokgyerekesek”, „az indiaiak”, a románok, a „más kultúrájúak”, „a nyugodt közbiztonság megrontói”, akiktől egyesek szerint félni kell, mert a környék már nem ugyanaz, stb. tovább nem is sorolom. (Akit érdekel, olvasson kommenteket a Kisalföld.hu-n.) Beállítottságomból fakadóan az ilyesmiket fájó szívvel olvasom…

A toldiakkal való találkozásom már az első nap kellemes csalódás volt. A falubeliektől semmilyen idegenkedést, távolságtartást, méricskélést, elutasítást nem tapasztaltam – pedig erre számítottam. A suliból megérkező gyerekek is nagy örömmel ismerkedtek meg velem, kezemet fogva akartak sétálni, beszélgetni. Máté elsőnek egy tíz év körüli roma kislányt bízott rám, verset kellett tanulni. A Szózatot. A kislány, hogy megmutassa, milyen ügyes verstanulásban, hibátlanul elhadarta a korábban tanult Nemzeti dalt. Nekiálltunk a Szózatnak, gyorsan tanulta, hangsúlyozva, igazán komolyan mondta fel sorról sorra. „Hazádnak rendületlenül/Légy híve, ó magyar/Bölcsőd az s majdan sírod is,/Mely ápol s eltakar./A nagy világon e kivűl/Nincsen számodra hely;/Áldjon vagy verjen sors keze:/Itt élned, halnod kell./Ez a föld, melyen annyiszor/Apáid vére folyt;/Ez, melyhez minden szent nevet/Egy ezredév csatolt.”

Holnapra eddig kellett tudni. Megtanultuk. Aztán ki kellett színezni a magyar zászlót és a magyar címert. Elgondolkoztam. Stílszerű az első élményem! Ez a kislány tudta nélkül a saját szájával mondta el, hogy a nagyvilágon e kívül nincsen számára hely, itt él, itt hal, itt folyt apái vére a szabadságharcokban is, mert ahogy előtte ezt is mondta: a magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.

Arra gondoltam, ő vajon mitől „más kultúrájú”? Mitől „indiai”? Mitől „nem magyar”? Hogyan lehet valaki ennél jobban magyar? Mit kellene tennie, hogy ne „indiaizzák”, ne „máskultúrájúzzák” le?Megdicsértem. Ügyes volt. Kérdeztem, mi szeretne lenni, ha nagy lesz? − Közmunkás, ahogy anyuék – válaszolta. Próbáltam győzködni, hogy aki bizony ilyen szépen tanul, annak igazán lehetne egy klassz szakmát tanulni. Megrázta a fejét – Nem, nem, komolyan mondom, közmunkás leszek.

Nem akarom, hogy igaza legyen, de attól tartok, amíg az „okos, jómódú, felvilágosultak” szemében ő „indiai”, „más kultúrájú”, „sötét testvérünk”, aki „legjobb lenne, ha ott maradna, ahol van” stb., ráadásul ezen gondolatokkal egyetértők aránya az április 6-i választásokon megint nőtt… addig nehezen lesz ennek a tehetséges kislánynak egy klassz szakmával klassz munkahelye. De L.Ritók Nóráék, Lencse Máté és profi csapata ezért dolgoznak. És én ezt bárhogy és akárhogy, de támogatni akarom!

Sonia

If I’ve ever got something about life, it is that the more intense an emotion is the more I find it difficult to define, to tell.

I can just say that I’m lucky.

I’ve been lucky because all the people I met during those three days, and all of the children, they’ve really taught me something.

They reminded me how simple, and wonderful at the same time, life can be..you’ll make it better even through a simple smile…a hug…a candy…

I even found Julcsi and Máté as wonderful guys, determined in their work.

And if there’s anything wrong in Told, I think it’s its name itself: there’s still much to tell…to understand…to do…and a lot, a lot to learn.

Vendégszövegek

IRATKOZZ FEL!