Csulánó lánya

Csulánó találkozott az ördöggel, megmentette a paraszt életét, lókolbászt és piros rózsaszálat lopott a vásárban, a csodahal teljesítette három kívánságát, kidobták a börtönből  (ebédidő előtt), és megszelídített egy csodálatosan szép paripát.  A gyerekek a novemberi tábor óta emlegetik Csulánót, úgy éreztük, hogy ez egy adottság, amit most is használhatunk, folytathatjuk a történetet. Felmerült, hogy mi van, ha Csulánó unokája, a Jankó felül a toldi vonatra, és megnézi, milyen a világ. A résztvevő gyerekeket ilyen módon, egy drámafoglalkozás keretei közötti „elkalandoztathatjuk”, bejárhatjuk velük a világot. Ez az elképzelés a tábor előtt egy picit megbicsaklott. Azt éreztük, Jankó egy picit céltalan, nem elég erős az „ügye”.

Eszünkbe jutott egy mesetípus, a „félelemkereső”, amelyben a hős nem tud „borzongani”, ezért elindul a világban, hogy megtanuljon félni. Elindul a kis faluból, egyre több helyet jár be, egyre veszedelmesebb kalandokba keveredik, de csak nem akarja megtanulni, hogy „mi az a félsz meg a megijecc”. Azt gondoltuk, ez a probléma, a félés-nem félés, ez érdekes és ismerős lehet a gyerekek számára, egy alapvető, szőrnyű emberi tulajdonsággal foglalkozhatunk, és remekül mulathatunk, az egyre veszedelmesebb és félelmetesebb kalandok láttán, amelyek nem és nem tudják megijeszteni a hőst.

Az első találkozás a gyerekekkel kicsit felemásra sikeredett. A cél az volt, hogy felevenítsük, eljátsszuk Csulánó történetét, kicsit összerázzuk így a társaságot, elmeséljük azoknak a gyerekeknek a történetet, akik nem vettek részt az őszi táborban, és a foglalkozás végén megismerjük az új hőst, Csulánó bátor kislányát. A nehézségek főleg abból fakadtak, hogy nem sikerült ügyesen elkezdeni a foglalkozást: mire megérkezett az összes gyerek, már túl sok idő eltelt. Aztán a mesét egy picit erőltetni kellett. Volt akit motivált az „újrajátszás”, volt akit nem érdekelt és elment, voltak új résztvevők, akiket elvarázsolt. Azt éreztük, hogy túl sok irányba szalad a figyelem, nem tudunk igazán együttműködni a bennfentes gyerekekkel, akik már ismerték a történetet, kicsit forszírozottá vált az egész, hamar elfáradt, nem tudtunk eljutni az új hős megjelenéséig. Ami meglepetés volt, hogy azok a gyerekek, akik részt vettek az őszi foglalkozáson, vissza tudták ídézni a mondatokat, vissza tudták idézni a dalokat, látható, hogy nyomott hagyott bennük Csulánó története, és otthonosan mozognak a mesélős formában. Az „új” gyerekeket inspirálta a történet és a mesélős forma. Reméljük, hogy holnap ravaszabbak és bátrabbak leszünk, és el fogjuk tudni kapni a gyerekek figyelmét, és örömet fog okozni nekik Bátor Mariska története.

A társasos pontverseny szabályainak ismertetése után a tíz év feletti érdeklődőkkel bele is vágtunk egy új játék, a Dicke Damonen (Dagadt démonok) elsajátításába. A cipőfűzőkből és színes bábukból álló játék a látszat ellenére sokban hasonlít a mostanában elég népszerű, éppen ezért sokat játszott tippelős-taktikázós, illetve területfoglalós játékokhoz, ezért egy gyors tanulókör után már élesben, értékes pontokért zajlottak a küzdelmek.

Mivel a szabálymagyarázat is pontot ér, az ezután következő Nyolc perces birodalomban már ezt is kipróbálta az egyik leggyakorlottabb játékosunk. Külön öröm volt, hogy a végén sportszerű játékért is tudtunk pluszpontot adni. A pontversennyel éppen az a célunk, hogy az eddig kevésbé jellemző viselkedések és tevékenységek is előkerüljenek, ezeket megerősítsük és megmutassuk például azt, hogy nem is olyan nehéz dolog egy játék szabályát ismertetni másokkal, sportszerűen viselkedni egymással, vagy többféle, akár absztrakt játékokat is játszani.

A délelőttöt a Strozzival zártuk. Itt is voltak kísérletek szabálymagyarázatra, de ez túl nehéznek bizonyult, viszont tudtunk néhány jó tanácsot adni, hogy is érdemes belevágni és felépíteni. Egész délelőtt feszült figyelemmel játszottak, hiszen a verseny komoly dolog. És közben persze folyt a játék sok-sok asztalon a kisebbekkel is: fogtuk a kecskéket meg menekültünk a labirintusokból is például.

Az iskolaelőkészítő foglalkozásokhoz ragaszkodunk ebben a táborban is. Ma Kacor király meséjét hallgathatták meg a résztvevők, majd ehhez kapcsolódóan játszottunk többféle dolgot. A mesét és a mesélést nagyon szerették, de a tervezett feladatok egy része elmaradt, illetve átalakult – legfőképpen amiatt, hogy volt egy hiányzónk, és négy gyerek esetén ez azért sokat számít. Ennek ellenére jó hangulatban telt a foglalkozás, amit mindannyiuk kedvencével, egy kis babzsákozással zártunk.

Délután a pályán kipróbáltunk valami újat. Mivel korábban a délutánok mindig kicsit strukturálatlanabbak voltak és ennek következtében a káosz is gyakrabban eluralkodott, ezért úgy döntöttünk, hogy szervezettebb keretek közé helyezzük. Amíg a nagyobb fiúkkal ütögettünk (egészen 35-ig jutottunk hiba nélkül, higgyük el, nagy dolog), addig a kisebbekkel az új kedvencet, az Adj, király, katonát! és egy régi nagy slágert, a karkötőset játszottuk. Miután kimozogtuk magunkat, folytatódott a társasos pontgyűjtő verseny a 7 Signummal és néhány kör Infernót és Dobblét is lejátszottunk. Akinek ehhez nem volt kedve, labdázott, frizbizett, passzolgatott. Hosszú idő után ez a pályás délután sikerült a legjobban. És még az esőt is megúsztuk!

Sor került ma a tábor első beszélgetős foglalkozására is. Ahogy már írtunk róla, az volt a tervünk erre a hétre, hogy egy témára fókuszálunk és abban mélyülünk el. A barátságot választottuk, a feldolgozáshoz pedig a játékok mellé videókat (film- és sorozatrészleteket) hoztunk. Ráhangolódásként azzal kezdtünk, hogy két csapatra osztódva Megkerülőst játszottunk. Ezután a témát Pacsibaráttal (Pacsihaverral) vezettük be: mindenki keresett magának Kézfogós Ismerőst, Pacsihavert és Ölelős barátot, akikkel később is összetalálkozott egy-egy köszönés erejéig. Dixit kártyák segítségével beszélgettünk kicsit arról, hogy ki számít havernak, ki barátnak, mi a közös bennük és miben különböznek. Terveink szerint a foglalkozás magját az Éjjel-nappal Budapest egy részlete adta volna, amiben Lali és Gábor, illetve Lali és Fecó barátsága áll a középpontban.

Mivel nézik és szeretik ezt a sorozatot, ismerik a szereplőket, sokszor beszélgetnek róluk, ellátnak minket sorozatbeli nevekkel – amik néha rajtunk is maradnak -,  azt gondoltuk, hogy a levetített videó alkalmas eszköz ahhoz, hogy egy jó beszélgetés induljon. Tipikus esete ez annak, amikor valamiről azt gondoljuk, hogy egy közegben nagyon jól használható, mert közel áll hozzájuk, közben meg teljesen máshogy sül el, mint ahogy azt előre elképzeltük. Mert nem tetszett nekik, unták. Nem volt kedvük megnézni sem, és beszélgetni sem ezzel kapcsolatban.

Bár voltak jó momentumok, amikor érdekes gondolatok és témák kerültek szóba, összeségében a mai alkalom nem sikerült olyan jól, mint az előző kettő. Általában csak néhány gyereket kötött le egy-egy tevékenység, a többiek közben gondolatban – és néha testben is – máshol jártak. Talán a kötött téma, a meg nem oldott konfliktusok, a túl hétköznapi videórészlet miatt és talán azért is, mert már nem járta körül a foglalkozást az újdonság varázsa. A jövőben megpróbálunk ezekből is tanulni, átgondolni a terveinket ezek alapján. Már várjuk a következő alkalmat, és reméljük, az jobban sikerül majd.

Eszter, Julcsi, Liza, Máté, Pisti, Tami