Újra itt
Meglepően simán érkeztünk meg Toldra, nem ment el az orrunk előtt a busz, nem gázolt a vonat. Aztán nyugodtan megebédeltünk és elmentünk a gyerekekért. A legutóbbi első naphoz képest kifejezetten sokan jöttek velünk, ami remek felütése a hétnek, hiszen a rendszeres résztvevők közül szinte mindenki velünk volt már ma is.
Ilyenkor nem készülünk igazából programmal, csak örülünk, hogy újra együtt vagyunk. Még a pályára sem megyünk ki, csak az emlékmű mögötti fás területen játszunk. Volt egy kis labdaütögetés, bújócska, Adj király katonát és nagyjából két év után újra kifeszítettünk kötelet két fa közé. Utóbbiért külön köszönet egykori önkéntesünknek, Vincének, aki rendelkezésünkre bocsájtotta az alacsony kötélpályájának egy részét. Még a legkisebbek is emlékeztek, hogy ez valamikor rendszeres program volt, akik pedig még nem ismerték, szintén megszerették. Talán az volt a legjobb pillanat, amikor az egyik kamasz fiú is beállt segíteni és ő kísérte a kisebbeket a kötél mellett.
Rövid, de tartalmas kezdésünk volt tehát, jó így belekezdeni egy nehéz hétbe. Nehéz lesz, mert kicsit kevesen vagyunk, tulajdonképpen fele annyian, mint az előző táborban, szóval jobban oda kell figyelnünk a tervezésre és a szervezésre. És nehéz lesz azért is, amiért minden tábor nehéz: sok dolgot terveztünk és izgalommal várjuk, hogy miként fogadják a gyerekek. Hoztunk új játékokat kintre, jöttek velünk új társasok, de visszatér – habár csak a lányának bemutatása végett – Csulánó is. Folytatjuk az iskolába készülő kicsik felkészítését, jönnek hozzánk tanulni, és kipróbálunk egy egész héten át tartó pontversenyt is a társasok kapcsán.
Lehet drukkolni!
Eszter, Julcsi, Liza, Máté, Pisti, Tami