Csukott szemmel

Tanulva az előző tábor utolsó napjából, most nem terveztünk semmi megterhelőt. Sem a gyerekeknek, sem magunknak. Egyszerűen csak szerettünk volna elköszönni, lezárni a hetet. Tegnap este, vagy inkább éjjel, azért elkészültek az oklevelek is a pontgyűjtő versenyben legjobban teljesítőknek. Végül nem tudtuk megállni, hogy az egész heti élmények miatt ne módosítsunk egy kicsit a kiíráson így öt embert díjaztunk, hiszen mindannyian igen szépen szerepeltek. Kicsit gitároztunk meg tapsoltunk, a főszereplők pedig megilletődtek, de azért látszott rajtuk, hogy örültek. Reméljük a harmadik táborba érkezve azzal várnak minket, hogy rengeteget játszottak az elnyert társasokkal.

Aztán meséltünk tovább, ettünk dinnyét, másztunk fára, lófráltunk, fetrengtünk, gitároztunk, énekeltünk.

Közben sokak nagy örömére felkerült a kötél is újra. Mászkáltunk rajta vagy két órát, néha oda, néha vissza, olykor segítség nélkül, de inkább egymást támogatva, babzsákkal a fejünkön, passzolgatva azt, vagy akár csukott szemmel.

Remek volt a hangulat. Főleg azért mert nem gondoltuk túl a dolgot, nem akartuk megváltani a világot, csak szerettük volna jól érezni magunkat. Természetes volt az egész, minden jött magától. Mára már csukott szemmel végigcsinálunk egy ilyen délelőttöt olykor mégis túl sokat akarunk. Pedig egyáltalán nem szükséges mindig. Szóval akkor ezt is megtanultuk. Megint.

Bogi, Eszter, Julcsi, Máté, Milán, Pisti