Léghajón

A tegnapi drámás foglalkozásról nem készült bejegyzés, mert nem sikerült jól, és picit még reflektáltunk rá. Egy következő fejezetet akartunk feldolgozni: A szerencsés falut. Nagyon kevés gyerekkel kezdtük a napot, és ők sem lelkesedtek a játékokért és a meséért. Próbáltunk nekik megtanítani egy verses részletet a szövegből, mozdulatokkal összekötve; körben képzeletbeli ajándékokat adtunk egymásnak, a végén pedig kitaláltunk egy közös táncot, amibe – bár nagyon szórakoztató volt – a gyerekek nem álltak be.

Ma viszont nagyon jó élménnyel zártuk a hetet: Megint az volt az érzésünk, hogy amit elterveztünk, azt sikerül végigvinni, a gyerekek jól érezték magukat, és működött a mesélős-játszós forma. Jól tudtunk reagálni a gyerekek ötleteire és hangulatára, a problémákat a mese keretein belül sikerült megoldani, és pörgősen váltották egymást a jelenetek és a játékok. Most az sem zökkentett ki minket, hogy nem mindenki volt jelen egy órán keresztül, sőt még új gyerekek is csatlakoztak egy-egy játék erejéig.

A mese utolsó fejezetével foglalkoztunk: A császár vitorlásával. Egy közös meneteléssel kezdtük, és énekeltük a héten megtanult indiai dalt. Szádelit és a barátait elfogtuk, és becsomagoltuk egy zsákba. Elvittük a császárhoz, akit három gyerek testesített meg. Szádeli megtréfálta a császárt: kéréseit kifigurázta, mást festett; így mi is kifiguráztuk egymás mozdulatait egy páros tükrös játékban. Börtönbe csuktuk, és rögtönöztünk egy császár leánya szerepet, aki ellopta Szádeli ecsetét a börtönből. Nála azonban nem működött az ecset, így aranyhegyből kősziklává változtunk, falból pedig kígyóvá. Végül visszatértünk Szádelihez a börtönbe, és megtanítottunk neki egy vicces tornázós mondókát, hogy megmozgathassa elgémberedett tagjait. A császár utolsó kívánsága az volt, hogy fessen Szádeli tengert és hajót, azonban a fiú túljárt az eszén, és egy viharral legyőzte őt. Visszatértünk Szádeli falujába, és újra elmondtuk a tegnap tanult pletykálkodós versikét.

Sikerült úgy abbahagynunk a programot, hogy még volt kedvük velünk játszani, úgyhogy egy “Adj, király, katonát!”-tal zártunk.

A nyár folyamán többször felmerült, hogy változtassunk a drámás foglalkozások koncepcióján, de nem igazán maradt időnk és energiánk ezt most kidolgozni. Ősztől viszont szeretnénk kitalálni valami új formát, így a drámás munkacsoport ezen fog dolgozni szeptemberben.

A nagyoknak és a kicsiknek is lezárult a társasjáték-verseny. Az utolsó napon váratlan fordulatot hozott az első Tichu parti: az eddig második helyen álló srác remek játékkal átvette a vezetést – pedig eléggé le volt maradva -, és délután is megtartotta az előnyét, így holnap ő veheti át a fémdobozos Tichut.

A kicsik is megszerették a héten A kis herceget, így adta magát, hogy ez legyen az a plusz játék, ami bekerül a versenybe. Holnap itt is eredményt hirdetünk, a gyerekek pedig a helyezésük sorrendjében választhatnak majd a nyeremények közül.

Az iskolaelőkészítő foglalkozások sorában ma érkeztünk el az utolsó alkalomhoz, ami kivételesen jól sikerült. A gyerekek szaladtak a foglalkozásra a házig, így felpörögve jó kis viháncolással kezdtük a napot. Az üdvözlő, beszélgetős kör után megismerkedtünk egy új játékeszközzel. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy lycra anyagból varrt hurok, amit rengeteg féle módon lehet húzni, nyújtani, alakítgatni. Először egy kártyás játékban próbáltuk ki, ahol mindig a felmutatott képnek megfelelő alakzatot kellett valahogy kialakítani. Miután ezt tökélyre fejlesztették, kitaláltunk egy-egy jelet a kiskakasnak, a török császárnak, és a gyémánt félkrajcárnak, amit a mese hallgatása közben mindig mutattak az adott szereplőnél. Ezután a kiskakas útját raktuk ki a hurkokból, amit aztán egy fonallal is megismételtünk három, egyre szűkebb vonalközben. Végül ceruzával is meghúztuk az utat figyelve arra, hogy mindig a vonalak között maradjunk, majd egy labirintusos feladattal zártuk a foglalkozást. Ez annyira tetszett a csapatnak, hogy mindannyian követelték a folytatást, legalább még egy labirintust. Mivel ezzel nem készültünk, megelégedtek azzal, ha felolvasunk még egy mesét, miközben játszhatnak még az egyik játékkal (két evőpálcikával csipegettük fel a török császár elszórt kincseit az útról), és megnézegethetnek még egy-két könyvet. Miután eleget tettünk mindenki kívánságának, még egy ideig együtt sétáltunk és beszélgettünk. Kiderült, hogy mindenki nagyon várja már az iskolát, ki kisebb, ki nagyobb izgalommal – de mindenkit megnyugtatott, hogy iskolaidőben is járhatnak majd tanulni hozzánk is.

A kisebbekkel (óvodásokkal, első és másodikba készülőkkel) foglalkozó munkacsoport a hétre sok-sok egyéni és csoportos foglalkozással készült, ami részben az óvoda, valamint egyéb körülmények miatt nem mindig valósult meg. Ma délelőtt például egy kisfiúval íráselőkészítő gyakorlatokat és síkbeli tájékozódást gyakoroltuk, de a héten már matekoztunk és szókincsfejlesztésben is volt része. Nála egyébként úgy érezzük, hogy hasznosnak bizonyultak a nyári foglalkozások, látjuk a fejlődést és azon leszünk, hogy ez ne szűnjön meg.

Délután két másodikba készülő kislánnyal tanultunk, játszottunk. Izgalmas matekos feladatokat oldottunk meg, elősegítve a korábbi ismeretek felidézését. A foglalkozást egy babzsákos feladattal kezdtük, elszámoltunk 20-ig, majd vissza, aztán kettesével, majd ötösével is elszámoltunk 20-ig. Ezután a logikai lapokkal gyakoroltuk a forma és szín azonosítását fokozatosan nehezedő feladatokkal. Megoldottunk közösen egy feladatlapot, amiben vegyes típusú feladatok voltak. Nagyon jól ment a lányoknak, a végén még büszkék is voltak magukra, hogy kevés hibával megoldották a feladványokat. Lezárásnak elővettük a Kalahát, amit csak az egyik lány ismert, így ő mesélte el a szabályokat, ami nagyon jól sikerült neki.

A nem túl alkalmas terep ellenére is számháborúztunk a pályán. Bár a gyerekek mindent bevetettek, hogy rejtve maradjanak a számok, így sem tudott sokáig tartani a harc. A hangulat ettől persze még remek volt.

Ezután pihentünk picit: kártyáztunk, labdázgattunk. Végül röplabdával és ernyőzéssel búcsúztunk a pályától, lehet, hogy sok időre, hiszen az őszi szünetben nem garantált a napsütés. Meglátjuk.

A nyár utolsó beszélgetős foglalkozását a harangnyelv nevű bizalomjátékkal kezdtük: beálltunk szorosan egy körbe, és megtartottuk a középen csukott szemmel eldőlő játékost. Ezután mindenki kapott néhány cetlit, amire felírhatta, hogy a későbbiekben miről beszélgetne szívesen ebben a közegben. Amellett, hogy következő foglalkozások témáját a gyerekekkel együtt szerettük volna megtervezni, az is célunk volt ezzel, hogy ők is megfogalmazzák, mi érdekli őket. A beadott ötletekből listát készítettünk, majd hármasával léghajóra szálltunk, ahonnan rögtön ki kellett dobnunk hét homokzsákot (témát) a huszonegyből, nehogy lezuhanjunk. A végén már csak öt zsákunk maradhatott, így a korábban bent tartottak körét is szűkíteni kellett. Ezután közös léghajóra szálltunk, és megalkottuk ötös listánkat. Ennek érdekében a csoportok érvelhettek saját választásaik mellett. Végül egy zárókörben elmondtuk a nyár legpozitívabb élményeit. Szeretnénk ezt a programot továbbvinni, úgy tervezzük, hogy  minden hónapban lesz egy ilyen alkalom.

Holnap már csak a búcsú lesz hátra. Vége az utolsó tábornak is, de ez kevésbé szomorú úgy, hogy tudjuk, szeptembertől folytathatjuk. Persze máshogy, talán kicsit komolyabban, kevesebb mókával, kevesebben, de a gyerekekkel.

Bogi, Bogi, Eszter, Julcsi, Máté, Móni, Petra, Sári, Tami