Ördögnyelv

Ma megtartottuk a tábor második idegen nyelvi foglalkozásait. Örömünkre mindkét foglalkozás tovább tartott, mint első alkalommal. Az angolos csapattal egész délelőtt különböző játékokat játszottunk: előkerült a Guess Who, játszottunk dobókockákkal, szókirakóztunk, bingóztunk, és volt, aki a foglalkozás végén még kérte az előző alkalommal játszott Escape from the House társast is. Az első angolos foglalkozáshoz képest sokkal zökkenőmentesebben zajlottak ezek a játékok, mivel a gyerekek is kezdik megszokni, hogy angolul beszéljenek közben. Jó volt látni, hogy a haladók sem türelmetlenkedtek, hanem segítették a kezdőket. Sőt, azoknak is segítettek, akik nem tanulnak angolul, így a játékban bárki részt vehetett.

DSCN0569

A második németes foglalkozás is gördülékenyebben indult. Több új taggal is bővült a csapat, és a nagyobbakat is jobban sikerült lekötnünk. Ma a gyerekek szókeresőn és keresztrejtvényen keresztül bővíthették szókincsüket és mélyíthették eddigi tudásukat. Az idősebb fiúkat német rap zenével, a kisebbeket képekkel és nyelvtörővel csábítottuk a német nyelv tanulására. Két alsóssal az iskolai házi feladatukat is megcsináltuk az ő kezdeményezésükre. Szavakat tanultunk és németül számoltunk. Habár a végére már elfáradtak, még jutott idő egy kis kinti játékra is, amit nagyon élveztek. Összességében sikeresnek találtuk ezt a délelőttöt, de a továbbiakban több társasjátékot szeretnénk játszani velük a szociális élmény növelése érdekében.

DSCN0050

A tegnapi sikerre való tekintettel délelőtt újra elővettük a kockás játékokat. Kicsikkel, nagyokkal, és vegyes csoportokban játszottunk – az idegennyelvi foglalkozásokkal párhuzamosan és azok keretein belül is. Közben sok régi társas is előkerült, és délután megtanultuk a Santiago de Cubát is, ami egyértelműen sok volt a srácoknak, főleg időben. Már tegnap azt láttuk, hogy az óvódások és a kisiskolások közül egyre többen beállnak egy-egy hosszabb játékba is, végigjátsszák, sőt még visszavágót is követelnek. Külön örülünk annak, hogy ma olyan gyerekeknek is sikerült meghozni a kedvét a társasokhoz, akiket korábban csak pár percig érdekelt egy-egy parti.

DSCN0648

Délutáni programként néhány lelkes gyerekkel ördögnyelv-gyártást indítottunk. Színes papírból és szívószálból pillanatok alatt készültek el a boltihoz hasonló játékok, szerencsére csak néma változatban (bár egyesek javasolták, hogy tegyünk bele csengőt, de valószínűleg ennek a társasozó népség kevésbé örült volna). Több mint egy órán keresztül működtünk, és sorra születtek a legkitartóbbakkal az ajándékok tesónak, szülőnek és az önkénteseknek is, őket csak az idő lejárta akadályozta meg, hogy több is készüljön.

DSCN0622

DSCN0639

A mai elsős foglalkozásra is csak két gyerek tudott eljönni, de a tanulás így is nagyon jól sikerült. Meghallgattunk egy verset a makk emberkékről, aztán beszélgettünk is róla. Ezután egy zsákból csukott szemmel kellett kincseket válogatniuk a gesztenyék közül. Majd őszi és téli témájú képeket kaptak, ezeket kellett csoportosítaniuk. Szótagoltuk is ezeket a szavakat, annyi gesztenyét kellett a képhez tenniük, amennyit tapsoltak.

kicsikk

A gesztenyékből sormintákat raktunk ki, majd ezeket felhasználtuk a ritmus feladatokhoz. Ez annyira tetszett nekik, hogy ők is alkottak saját sormintát. Gesztenyét is számoltunk, de nem volt könnyű a dolguk, mert a hátuk mögé kellett rakniuk a kezüket, és a markukba tett gesztenyéket kellett megszámolniuk. Lezárásul saját bábukat, állatokat készítettek a gesztenyékből, amikre olyan büszkék voltak, hogy haza is vitték megmutatni.

A nyáron választott témák közül ma a barátság került elő a beszélgetőkörön, amit a Facebookon keresztül közelítettünk meg. Beszélgettünk többek közt a facebookos és a személyes ismerősökről, barátokról; az ismerősnek jelölésről; a csetelésről és a csoportokról is. Ezután offline adatlapot készítettünk két csoportban egy-egy megadott képhez, amiken ugyanaz a férfi szerepelt más öltözetben. Ezt persze nem árultuk el előre, így mikor bemutattuk a munkáinkat, jót kacagtunk és beszélgettünk arról, mennyire más adatokat és tulajdonságokat írtunk ugyanarról az emberről. A gyerekeket érdekelte a téma, legtöbben szívesen maradtak volna még, ezért a következő alkalmon szeretnénk újra elővenni egy hasonló feladatot.

Töretlen népszerűségnek örvend a fotós szakkör – napsütéses délutánokon szívesen sétálnak velünk a gyerekek, miközben fényképeznivaló témák után kutatunk, beszélgetünk, mesélünk egymásnak. Az elkészült képekről írásban is szívesen megosztják a gondolataikat.

DSCN0647

Ági, Bogi, Eszter, Helga, Julcsi, Máté, Petra, Tami

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!