Kapaszkodóművészet
Tél van meg év vége. Fáradó gyerekek meg mindenféle programok. De igazából mi is fáradunk, nekünk is év vége van, nekünk is sűrűsödik minden. És most inkább innen közelítenénk. Nem sikerült minden a terv szerint, de sokszor már ott is bajt láttunk, ahol nem is volt. Példának okáért, hogy már megint nem jönnek társasozni – ez elmúlt két hétben ugyanis alábbhagyott a lelkesedés. Szóval éppen ezen puffogva, a házhoz visszaérve kiderült, hogy már meg is jöttek. Csak egy picit később. Meg hát nem szóltak. De minek szóltak volna, amikor mindig jönnek. Aztán másnap elölről kezdtük az aggódást, mert sokat késtek, meg nem ígérték, hogy jönnek. De jöttek mindkét nap, mindenki, aki szokott. Szóval ennyit erről.
Mégsem. Mert tényleg nehéz volt a hét. Például elmaradt az egyik fix Skype a hét közben, mert a gyerekek kirándulni voltak. Aztán csütörtökön a busztól sem jött mindenki. Volt, akinek nem volt kedve, volt aki elindult, de aztán meggondolta magát, de aki jött, hát neki sem volt jó hangulata. Valami konfliktus volt a suliban, aztán a buszon. Csak ennyi kell és borul a rend. És akadnak egyéb konfliktusok, hiszen emberi kapcsolatok működtetik a tanodát is, szóval van, hogy elmarad valaki, vagy valamelyikünkkel nem akarnak tanulni, és ezt el kell fogadni. Aztán a péntekünk szinte el is maradt, mert nem csak mi vártuk a busszal érkezőket, hanem a Mikulás is. Oké, a szombat jól sikerült, de minden más eléggé hektikus volt. És ilyenkor nagyon fontos, hogy kapaszkodókat találjunk. A gyerekekben, a közösségben. Alább néhány ilyet szedtünk össze.
Ott van például a meseírás. Az elejétől fogva sikerként éljük meg, de hétről hétre új impulzusok érnek minket ebből az irányból. Egyre többen vesznek részt benne, van akivel már angolra is lefordítottuk a meséjét, a legújabb pedig, hogy egy gyerekeknek szóló meseíró pályázatra is készül egy mű.
De az írás úgy általában is jól megy. Ez egy teljesen új elem idén és nagyon élvezzük – szerencsére úgy tűnik a gyerekek is. A képaláírások és a mesék mellett már a hetükről is írnak, de elkezdtünk egy olyan munkát is, ahol saját magukat mutatják be.
Aztán van olyan, aki 3-4 alkalommal is megfordul nálunk a héten, ami elképesztő.
Aztán az is elég jól beindult, hogy van egy rendszeres online tanulásunk hétfőn. És ez fontos lépés az iskolával való kapcsolatban, hiszen onnan kérjük ki, ők pedig megbíznak bennünk. Már csak a srácot kell meggyőznünk, hogy ne vágjon fel annyira az osztálytársai előtt, hogy leléphet tanulni…
Jó élmény volt a héten a Rosenkönig megtanítása is. Új, kétszemélyes játék. Komplex és hosszú. És olyasvalakinek mutattuk meg, aki nem annyira szokott társasozni. Megküzdött vele, de másnap újra kérte, ami remek.
Aztán ott volt az abakusz is. Érdekes volt a modern, digitális világtól távol megoldást keresni számolási problémára. Jó volt látni, hogy milyen ügyesen használta a gyerek és mennyit segített neki. Az iskolában már nem használják, de az ujjakon sem lehet számolni. Ehelyett szenved és lemarad. Vajon túl nagy áldozat, túlzott türelem megvárni még a támogatásunkkal megérik a gyerekben, hogy már nem kell a segédeszköz?
És még az olvasás. Időnként adunk kölcsön könyvet, hátha otthon is olvasnak. Most a Csutak és a szürke ló van kint, néhány közül ezt választotta. És szépen halad, hétről-hétre, és már a századik olalon is túl van. Nem tűnik soknak, de mi tudjuk, hogy az. A foglalkozásokon közben pedig az Időfutár feldolgozásába is belekezdtek.
Vagy a szülők. Még a Mikulás-ünnepség közben is odajöttek hozzánk. Hogy másnap mikor hozzák fel a gyereket, meg hogyan lehetne rendszer a tanulásban – más kérdés, hogy mégsem érkezett meg a srác. Egy apuka meg arról érdeklődött, hogy mikor keltse majd fel a fiát, mikor megyünk érte, hogy elhozzuk a kisiskolás foglalkozásra.
Hát ilyesmik. Végül elég sok össze jött, pedig biztosan nem jutott eszünkbe minden. Megnyugtató lista, van mibe kapaszkodni, lehet csinálni tovább.
Petra, Máté