Szeretetgombóc

A hétvégén kicsit elvonultunk. Mi csapatépítésnek hívtuk, de nehéz lenne igazán megfelelő műfaji jellemzőt találni, mert sok mindent csináltunk. Ez persze azzal is járt, hogy ezen a héten nem voltunk Toldon, és mivel a hét eleji online tanulások is elmaradtak mindenféle dolgok miatt, tulajdonképpen becsuktuk kicsit a tanodát. Ezzel kapcsolatban volt bennünk rossz érzés, de hiszünk abban, hogy a hétvége eseményei, beszélgetései, tervezgetései a projekt jobbá tételét, fenntarthatóságát szolgálják.

A helyszín egy visegrádi tornaterem volt annak minden előnyével és hátrányával: túl nagy tér, sok fázás, de sok-sok mozgás, labdázás. Végül is a célnak megfelelt, minden tervezett tevékenység megvalósult.

20150207_200907A péntek esti megérkezés ráhangolódással, játékokkal telt. Persze többnyire elég jól ismerjük egymást, de háromnapnyi együttlétet azért meg kell alapozni, így szobrokat építettünk, történeteket fűztünk, mozogtunk csukott szemmel atomokként, egy logikai játék bábui lettünk, jelentkezéseket írtunk önmagunkhoz, mint önkéntes csoporthoz. Végül megfogalmaztuk a hétvégével kapcsolatos elvárásainkat is.

Szombatra a Demokrácia Iskolája szakmai együttműködés keretében segítséget is kaptunk Galambos Ritától (Demokratikus Ifjúságért Alapítvány). Volt itt minden, így ezt is nehéz megnevezni, de talán a definiálás volt a legerősebb. Kik vagyunk mi egyenként és együtt, és hát kik leszünk, miközben itt van nekünk ez az izgalmas projekt, a Toldi Tanoda.

ritaSzép, hosszú szombatunk lett, ahol az ismerjük meg kicsit jobban egymástól eljutottunk a nagyon súlyos jövőről való gondolkodásig. Arról a jövőről, ami nincs olyan messze, ami lassan három éve feszít minket, hiszen nagyon távolról működtetjük a projektet. Jó volt végigélni ezt a napot, mert rengeteget fejlődött a csapat gondolkodása, és a személyes jövőképeken túl profi hozzáállással tudtunk a fenntarthatóságról gondolkodni. Ehhez végignéztük az erősségeinket, gyengeségeinket és megfogalmaztuk a feladatainkat.

20150209_113219

feladatokNehéz, szembenézésekkel teli nap volt. Összekovácsoló, megerősítő. Izgalmas, munkával teli időszakot ígérő. Amit külön érdemes kiemelni, hogy sikerült komplexen, kifelé és előretekintve gondolkodni, és a Toldi Tanodát nem egyedül elképzelni a hazai tanodatérképen. Hogy ebben milyen szerepeink lesznek, az reméljük még idén kiderül, a TanodaPlatformban sokat dolgozunk ezért.

Vasárnap hagyományt teremtettünk. Régóta készülünk arra, hogy belső képzéseket tartsunk, ahol tudatosabban, szervezettebben működne a tudásmegsztás, mint a hétköznapokban. A matek munkacsoport szedte össze a tárgy tanításával kapcsolatban talált legnagyobb nehézségeket és dilemmákat. Ezeket jártuk körbe egészen addig a szintig, hogy konkrét eszközök használatáról tanultunk, de fejlesztési ötleteket is megfogalmaztunk. A konkrét, kézzelfogható eredményen túl az is nagy tapasztalat volt, hogy van erre igény, úgyhogy a szövegértéssel kapcsolatos önképzésre és fejlesztésre nem fogunk ilyen sokat várni.

matek

matek2Fáradtan és elégedetten jöttünk haza. Hiszen szeretetgombócnak lenni jó. És kiderült, hogy mi úgy nézünk ki, amikor a szervezetünket szoborként ábrázoljuk.

photo 4

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!