Az internet viharos tengerén
Hát elstartoltunk. Találkozott a digitális oktatás és a toldi gyerekek egy csoportja. Nem új találkozás ez, hiszen a gyerekek már korábban is használtak digitális eszközöket a tanulás segítése érdekében, viszont a learning management system (lms) egy olyan eszköz lehet, amely végigkísérheti és végigsegítheti a gyerekeket a közoktatásban töltött időben. Annak érdekében, hogy ne rémítsük meg őket már az első percben, a tanulás helyett egy kalóz kalandra invitáltuk az alsós de már olvasni jól tudó korosztályt. Azért rájuk esett a választás, mert úgy gondoljuk, hogy talán az ő számukra lehet a legnagyobb segítség a felület.
A négy naposra tervezett szerepjáték első napján megismerkedett a legénység, kiválasztottuk a neveket, és licitálós értékbörzét tartottunk az attribútumok megszerzésére. Így született meg a Fejvadász, aki egy kampókezű és falábú kalóz; egy félkezű, aki egy igazi vérengző tengeri medve; egy hercegnő aki egy ravasz papagájszelídítő és teknősvadász egyben; a Farkas, aki egy cápalelkű és sasszemű mesterlövész és nem mellesleg a kikötő réme; és végül de nem utolsósorban a Tengerbűvölő, aki a hajónk kormányosa, száz csata túlélője, hét tenger ura, és egy igazi hamiskártyás. Ezzel a legénységgel indul útjára az internet viharos tengerén Ostor-Titanik névre keresztelt kalózhajónk. Később fényképezkedtünk, és a gyerekek megtették az első lépést a rendszer megismerése felé úgy, hogy kitölthették saját profiljukat és megnézhették, mit írt a másik. Holnap egy prezi segítségével összeszedjük a kellő felszereléseket és kihajózunk. Tudjuk, hogy még sok a dolgunk, és lassan fogunk haladni, de ilyen jó legénységgel öröm lesz az együtt töltött idő.
Délelőtt kézműves foglalkozás is volt, ahol csipeszállatkákat gyártottunk. A párhuzamosan futó programok miatt a szokásosnál kisebb volt a létszám, de ez a résztvevők lelkesedésére szerencsére nem volt hatással. Színes kartonokból kivágtuk a figurákat, majd felvágtuk őket úgy, hogy a csipeszekre ragasztva tátogó békákká, halakká, oroszlánokká vagy éppen tojásból kikelő kiscsibékké váljanak.
Ma is töretlen népszerűséggel zajlott a természettudós foglalkozás: habár néhány gyerek csak egy-egy fázisba kapcsolódott be, többen is szívesen elmélyültek a kísérletezésben. Az első blokkban varázstojásokat keltettünk, majd egy hosszabb projektbe fogtunk bele: a kiválasztott babszemek fejlődését fogjuk figyelni az elkövetkező napokban, hetekben. Hogy el tudjuk képzelni mi történik a föld alatt, néhány szemet vizes vattába rakva csíráztatni kezdtünk. Végül ecetbe tett tárgyak (kagyló, kavics, kockacukor) megfigyelésével fejeztük be a kísérletezést, holnap ezeknek a változásait fogjuk megvizsgálni.
A sok-sok program mellé befért néhány egyéni és páros tanulás is, így megkezdtük a munkát azokkal az óvodásokkal, akik hamarosan iskolába mennek.
A beszélgetőkör foglalkozásai ebben a táborban a pályaorientáció köré épülnek. Szeretnénk a továbbiakban ezzel tudatosan, strukturáltan foglalkozni a tanodában, és úgy terveztük, hogy felvezetésként most általánosságban beszélgetünk a tanulásról, munkáról azokkal a gyerekekkel, akik a beszélgetőkörön részt szoktak venni. Első témának a felnőttséget szántuk, ezt még a gyerekek szavazták meg előző félévben. Így a mai alkalommal arról beszélgettünk, hogy hogyan tudják körülírni, mikortól felnőtt valaki, illetve milyen jogok, felelősségek tartoznak ehhez. Majd egymásnak ajánlottunk szakmákat, az alapján hogy ki miben jó, és mivel szeret foglalkozni. Ezután a gyerekek elmondták, hogy mit képzelnek el maguknak, mint jövőbeli foglalkozás, és ezeknek előnyeit és hátrányait boncolgattuk. A közeledő vihar miatt itt fejeztük be a mai alkalmat, és holnap délutánra egyéni beszélgetésekre hívtuk a gyerekeket, amelynek során egy-egy önkéntessel ülnek össze és saját tervekről, lehetőségekről lesz szó. A későbbieket tekintve is főleg egyéni alkalmakban tudjuk elképzelni a pályaorientációs beszélgetéseket, csoportosan pedig szeretnénk azzal foglalkozni, hogy milyen tapasztalataik vannak, illetve hogyan élik meg azokat a helyzeteket, ahol döntéseket kell hozniuk és felelősséget kell vállalniuk.
Ági, Berta, Bogi, Eszter, Julcsi, Petra, Sára, Tami, András, Máté, Milán








