Locsolkodás rakétával
A vizes rakéta jó dolog. Repül, fröcsköl, és még tanulni is lehet közben tolóerőről, sebességről, erőhatásról, röppályáról és gyorsulásról képletek és definíciók magolása nélkül. A kultúrház udvarán építettük fel kilövőállomásunkat a gyerekek lelkes segítségével. Az első szerencsés jelentkező kezébe vette a pumpát, a közönség visszaszámolt, a rakétaként használt palack pedig csakhamar eltűnt a néhány méterre lévő bokrok között, benedvesítve mindent és mindenkit, ami, vagy aki az útjába akadt.
Egy kísérlet nem kísérlet – bővében lévén a víznek, számtalanszor lőttük ki újra műanyag üvegünket, közben közösen jöttünk rá arra, hogyan kell beállítani a rakétát az optimális ív eléréséhez, mennyi vizet kell beletölteni, hogy megfelelő arányú folyadék és levegő legyen a palackban, illetve mekkora erővel kell kezelni a pumpát ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban repítsük a magasba a hangsebesség határát kóstolgató űrjárművet – a gyerekek hangja azért mindig gyorsabb volt. Jó volt látni, ahogy egyszerű pumpakezelőből a kísérlet aktív résztvevőivé váltak, meghatározták a megfelelő vízmennyiséget, megtanulták a rakéta összeállítását, még arra is rájöttek, hogy a műanyag üveg falának behorpasztásával ellenőrizni lehet, milyen gyorsan telik meg levegővel annak belseje.
A kísérletezés végére nemcsak a karunk fáradt el kellemesen – elvégre egy potenciális űrrakéta működtetése nem tréfadolog – hanem egy emlékezetes élmény átélésével kerülhettünk közelebb a minket körülvevő világ kulisszái mögött rejlő csodákhoz. Úgy tűnik, megérte, hogy a foglalkozás végén szolidan tocsogtunk az „üzemanyagban”. Elvégre húsvéthétfő van.
A tengeren eltöltött kalóznapok után ma délután végre feltűnt a horizonton az úticélunkat jelentő titkos barlang. A tegnapi nap felelevenítése után a legénység két megmaradt tagjának egyenként kellett bemenni, hogy kihozza a hátralévő kincseket nehezítésként bekötött szemmel. Fejvadász indult először, aki nagy magabiztossággal hatolt át a székekből, asztalokból, kötelekből készült akadálypályán. Félkezű már körültekintőbb volt, de ő is sikeresen teljesítette a küldetést. Így az összes aranyrögöt megszerezve és sorba rakva a „kalóz az aranyban könyékig kotor” (Szabó T. Anna) megfejtést kapták.
Egy apró feladat volt már csak hátra, ami nem volt más, mint egy rövid kérdőív megválaszolása az LMS-sel kapcsolatban. A visszajelzések alapján mind a két kalóz nagyon jól érezte magát, így bizakodóak vagyunk a jövőre nézve. A kitartó munkáért a jutalom se maradt el, a hajó új kapitánya Fejvadász és Félkezű lett, akik arannyal tömve készek az újabb tengerek meghódítására.
Kézműveseink közt most a nyúl volt terítéken, persze nem abban az értelemben. Szóval a nyúl volt a mai főszereplő, bár az általunk választott műfajban inkább a kígyó és a krokodil a csúcs. A cél egy menő oldaltáska elkészítése volt, melyet elsősorban a lányok részesítettek előnyben, de azért volt férfiú vállalkozó is, aki testvérének készített tapsifüles válltatyót. Minden gyerek nagy lelkesedéssel vágott bele a nyúl orcájának megrajzolásába, melyet többszöri kísérletre sikerült olyanná alakítani, ami elnyerte a tetszésünket: szépen alakultak a szemek, orrok, bajszok, majd megjelentek a fogak is. A gyarapodó gyereksereg a papírtányérra rajzolt nyúlpofák után hozzálátott a fülek elkészítéséhez. A következő lépés a fonás volt. A hármas fonálfűzés nem okozott gondot, s elmélyült, koncentrált alkotás vette kezdetét, aminek eredménye a gyönyörű vállpántok elkészülte lett. Ezek felragasztása után már csak a divatbemutató volt hátra, ahol megcsodáltuk az elkészült műveket. S a nyúlon túl ott voltak a gyerekek mosolyai.
A rakétakilövések, barlangászások és táskakészítések közt azért arra is figyeltünk, hogy jól átmozgassuk magunkat. Legyen szó egy kis ütögetésről, cicázásról, csoffadt patkányról vagy ugrókötelezésről, a gyerekek még így a tábor végéhez közeledve is fáradhatatlannak tűntek.
A délutáni program után összeszedtük a beszélgetőkörös lányokat és fiúkat, és megnéztük együtt A boldogság nyomában című filmet. Régóta szeretnénk filmekre építeni egy-egy foglalkozást, az Életrevalókat meg is néztük a téli szünetben, de arra már nem maradt időnk, hogy megbeszéljük a látottakat. Akkor abban maradtunk, hogy legközelebb mindenképp úgy mozizunk, hogy hagyunk időt a feldolgozásra is. Ennek megfelelően a mai foglalkozás lezárása holnap délelőtt egy beszélgetés lesz a pályaválasztás, a munka és a felnőttség témaköréhez kapcsolódva.
András, Bence, Berta, Bogi, Eszter, Gábor, Jericho, Milán, Tami
