Természetesen

Nagyon jól esett ez a hétvége. A tavalyi tanévben nagyjából minden hónapban mentem Toldra, és ebben az évben is így szerettem volna, de aztán nem volt erre lehetőségem, így itthonról figyeltem a tanoda fejlődését. Ami olyan gyors volt, hogy néha kicsit el is vesztem benne. Új munkacsoportok alakultak, és az eddigiek egyre szervezettebbek lettek; folyamatosan jöttek a beszámolók a skype-os tanulásról, hamarosan már azokról a napokról is, amikor nem volt lent önkéntes; egyéni feladatlapok és foglalkozástervek készültek minden hétre. És ez mind csak az, ami az online felületen látszik. Most pedig lementem Toldra, ahol az volt az érzésem, hogy minden olyan természetesen működik. A busznál a gyerekek lelkesen integettek, hogy jönnének tanulni, és jöttek is. Lehetett érezni egyfajta rutint, mert rendszeresen járnak, mert tudják, hogy mire számíthatnak, hogy kicsit játszunk, aztán tanulunk, és a végén megint lehet játék. Bejönnek, leülnek, hozzák a ceruzát, vagy épp már kattintgatnak a feladatlapon, ami nekik készült. Aztán a foglalkozás vége felé már érkeznek más gyerekek, pár perc átfedés lehet közöttük. Az egyik lány úgy érkezett, hogy napközben az apukájával beszéltem, aki mondta, hogy majd felküldi. Legutóbb táborban volt tanulni, de felvettük a fonalat. Szombaton többen úgy érkeztek, hogy még csütörtökön megbeszéltük, hogy várjuk őket. És ha valaki váratlanul állít be, akkor is azonnal tudunk tanulni, az előre elkészített, feltöltött foglalkozásterveknek köszönhetően. Egyszer sem volt a hétvége alatt, hogy olyan meglepetés ért volna minket, amivel ne tudtunk volna mit kezdeni. Felkészültek vagyunk, és a gyerekek számítanak erre.

Aztán ott van a játék. Tanulás után többen maradtak játszani, akár több társasra is. Szép idő volt, ki tudtunk ülni az udvarra Különösen jó volt, hogy bár táborokban többnyire a kisebbek és a nagyobbak külön játszanak, most többször volt, hogy páran együtt ültek le. Nagy sikere volt most a Dobblénak és az Ubongónak. Közben dumáltunk, a nagyobbakkal visszatértünk a filmre is, amit tavaszi táborban néztünk. Jöttek új ötletek, hogy miket nézhetnénk meg együtt, a mozizás is olyan program lett, amit kérnek, amire számítanak.

És bár úgy kezdtem, hogy ebben az évben keveset tudtam jönni, és emiatt sokszor féltem attól, hogy ki fogok esni ebből, és feltettem magamnak a kérdést, hogy mit is csinálok, igazából nekem is természetes ott lenni, a gyerekekkel lenni.