Gyerekkorunkban mindannyian átéltük azt a végtelenül megnyugtató állapotot, amikor a minket körülölelő világ megmagyarázhatatlannak tűnő eseményeit varázslattal magyaráztuk. Csakhogy miközben felcseperedünk és megismerjük a világ mechanizmusát, hozzászokunk a dolgok működési rendjéhez, elfelejtünk rácsodálkozni azokra az apró varázslatokra, amelyek gyerekként lenyűgöztek minket.

20150619_102118

Egy önkéntesnek, pedagógusnak, szülőnek, nevelőnek – tulajdonképpen minden kisgyerekkel foglalkozó felnőtt embernek – szükségszerűen újra kell élnie ezeket a csodákat, és gyermeki lelkesedéssel, de felelősségteljes felnőtti gondolkodással kell segítenie azt a folyamatot, ami során a gyerek megérti és megkonstruálja a varázslat mögött rejlő magyarázatot, értelmezést is.

Varázslatból nem volt hiány ezen a hétvégén Toldon sem. A természettudományos foglalkozáson a halmazállapotokkal és azok változásaival foglalkoztunk. A gyerekek kipróbálták, hogyan viselkedik a sima homok egy pohár vízben, és mit csinál az impregnált homok ugyanabban a folyadékban: egymás szavába vágva találgatták, hogy a ,,varázshomok” miért nem oldódik fel a vízben, és miért lesz ugyanolyan száraz, mint amilyen volt, amikor kiemelik a pohárból.

20150619_102137

Megtapasztalták, hogy egy anyag nem pusztán folyékony, légnemű és szilárd halmazállapotú lehet, hanem vannak más, köztes halmazállapotok is, sőt, olyan anyag is létezik, ami egyszerre mutatja a folyadékok és a szilárd anyagok tulajdonságait: egy nagy edényben közösen létrehoztuk keményítőből és vízből a nemnewtoni folyadékot, ami nagyon jól reprezentálta a halmazállapot-változást is.

20150619_102852

Kisebbfajta varázslatként éltük meg azt is, hogy a társasozni érkező nagyobb fiúknak volt kedvük megtanulni három új játékot is: a Skullt, ami egy egyszerű, de annál szórakoztatóbb kártyajáték, a Firkalandot, ami koncentrációt és finommotorikát fejleszt, valamint a komplexitása és időigényessége ellenére is nagy sikernek örvendő San Juant, ami nagy valószínűséggel a gyerekek új kedvence lesz.

Ezzel a hétvégével azt mondhatjuk, hogy végleg lezárult a félév, hiszen nyáron már nem utazunk le heti rendszerességgel. De nem unatkozunk, gőzerővel készülünk a közelgő három nyári táborra. Nagy valószínűséggel varázslatban ott sem lesz hiány.

 

  •  

Szólj hozzá!

Bejelentkezés a hozzászólás írásához
  Feliratkozás  
Visszajelzés