Szivárványvarázslás

A mai drámás foglalkozást a tegnapihoz hasonlóan ismét egy új, kántálós-mozgásos játékkal kezdtük: elmentünk az erdőbe fát vágni. Szerencsére fűrész is volt, fejsze is volt (persze csak odaképzelve), úgyhogy ez nem okozott igazán nagy gondot, bár ahogy egyre gyorsabban aprítottuk a fát, azért oda kellett figyelni, hogy minden mozdulatot tökéletesen végezzünk el, és ne keveredjünk bele a munkafolyamatba. Ezután a megmaradt fákat egy hó-sí-hő típusú favágós játékkal igyekeztük kidönteni, és szerencsére ez sikerült is.

IMG_20150729_090756

A tisztáson hamar megjelentek az otthontalanná vált mókusok, nekik gyorsan építettünk néhány házat, ami meglapozta az izgalmas mókusok és házak fantázianevű játékot (ami hasonló a korábban már játszott ember-ház-földrengés analógiájához).

IMG_20150729_091903

A foglalkozást egy bolondos körjátékkal, az ipponnal zártuk, ahol mindenféle, közmegegyezésen alapuló mozdulatot, jelszót skandáltunk és adtunk tovább egymásnak. Végül a tegnapi nap nagy sikerű nótáját (This is story of my pony) a gyerekek kívánságára elénekeltük és eltáncoltuk még egyszer.

IMG_20150729_092223

Rendhagyó módon két kézműves foglalkozással is készültünk mára. Először egy különleges CD-díszítést mutattunk meg a gyerekeknek. Az otthon feleslegessé vált CD-ket feketére festettük, majd hurkapálcikák segítségével mintákat karcoltunk rájuk.

IMG_20150729_094720

Miközben a CD-k száradtak, tovább bővítettük ékszerkészletünket. A már előre elkészített színes só-liszt gyurmákból medálokat készítettünk, amikbe különböző méretű és formájú kagylókat, csigákat nyomtunk. A száradás még most is folyamatban van, de a szükséges láncokat csak holnap készítjük el fonalakból, ezután már mindenki büszkén viselheti legújabb műalkotását.

IMG_20150729_100254

Ma az iskolaelőkészítő foglalkozást csak egy gyereknek tudtuk megtartani, de ez az egyéni alkalom nagyon jó sikerült. Sok olyan feladatot oldottunk meg, amivel nemcsak a szókincset bővítettük, hanem az auditív differenciálás területét és a memóriát is fejlesztettük, és persze nem mardhatott el a közös kreatív mesealkotás sem. Ezt a feladatot nem is terveztük, de a múltkori alkalommal annyira tetszett, hogy ezt kérte a kislány levezetésnek a foglalkozás végére. Úgy tűnik, sikerült annyira motiválni a táborok alatt, hogy a 60 perces “tanulás” után úgy kellett noszogatni, hogy menjünk a kultúrba játszani.

20150729_093338

Ott tovább folytattuk az egyéni foglalkozásokat az óvodás korú gyermekekkel, akik már maguktól kérdezik, hogy mikor tanulhatnak a nap folyamán. Talán mi sem gondoltuk, hogy ekkora sikere lesz a “tanulásoknak”, és reméljük, megmarad a lelkesedés egész nyáron át.

IMG_20150729_101847

Meglepetésként ért minket tegnap, hogy az a lány, akivel csak három angolos foglalkozást terveztünk a hétre, úgy döntött, hogy minden nap angolozhatunk – noha nem sokat, de fél órát szabad. Így természetesen fel is készültünk mára is, és megtartottuk neki ezt az alkalmat úgy, hogy csatlakozott hozzá egy fiatalabb angolosunk is. A páros angol pedig nagyon jó alkalom volt arra, hogy önkéntes nélkül, csak egymással próbáljanak angolul beszélgetni és összemérjék tudásukat néhány játék közben. Úgy tűnt, mindketten élvezték, holnap pedig megpróbáljuk a harmadik angolosunkat is bevonni a játékok és eszközök kipróbálásába.

IMG_20150729_110130

 

Egy vadonatúj mágnestáblát és a vele érkező fejlesztő társasjátékot próbálhattuk ki a németesekkel. Továbbra is a szókincsfejlesztés volt napirenden, de a táblának köszönhetően már meg is alkothattuk a memóriajáték során megtalált szavakat, így azok helyesírását is ellenőrizhettük, valamint az állandó kihívást jelentő névelőkkel is könnyebben boldogultunk. A holnapi nap már az igékről, mindennapi tevékenységekről fog szólni, így az elmúlt két napban megismert, átismételt szavakat egyszerű mondatokba foglalva a haben és a sein ragozását segítő gyakorlatokat végezhetünk, folytatva a személyre szabott fejlesztési tervek alkalmazását.

Erre a hétre is terveztünk természettudós foglalkozásokat. Már többször gondolkodtunk róla, hogy tudnánk a kísérletek mellett jobban belemerülni a természettudományokba és végül úgy határoztunk, hogy kiemeljük a harmadikos-ötödikes korosztályt egy kiscsoportba. Hogy senki ne maradjon ki a jóból, lesznek továbbra is mindenkinek szóló, látványos kísérletek is. A kiscsoportban projektek során mélyülünk el egy-egy témában, ami ebben a táborban az időjárás.

IMG_20150729_112740

Különféle eszközeink segítségével minden nap naplózzuk az időjárást, amit a meteorólógiai tablónkon jelenítünk meg. Emellett az időjárás egy-egy elemét közelebről is megvizsgáljuk. Ma a felhő- és csapadékképződés folyamatát figyeltük meg borotvahabmodellen. A foglalkozás végére egy kis szivárványvarázslásra is jutott idő prizma segítségével. Bár a délelőtt végére látszódott a gyerekeken a fáradtság, de úgy tűnik elkezdett kialakulni egy olyan légkör, ahol van hely és idő a kérdésfeltevésekre és a témához kapcsolódó hosszabb beszélgetések is megvalósulhatnak.

IMG_20150729_114917

Persze a sport és a társasjátékozás sem maradt el, utóbbinál muszáj eldicsekednünk azzal, hogy egy 8 éves srác Medicizett velünk. Aki nem hiszi, hogy ez nagy dolog, az próbálja ki a játékot. Érdemes.

IMG_20150729_104907

IMG_20150729_143808

András, Bence, Bogi, Eszter, Julcsi, Kata, Máté, Milán, Orsi, Orsi, Petra, Tami

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!