Beceneve: rögbi
A mai drámafoglalkozást egy rendhagyó tablóképes játékkal kezdtük: három önkéntes egy fantázia párharcot megjelenítő szoborcsoportba állt be. A gyerekektől azt vártuk, hogy utánozzák le a megjelenített pózokat, s így keltsék életre a szobrokat. Ezzel a játékkal sikerült őket olyan állapotba hozni, hogy leüljenek csoportokba. A csoportok külön-külön kitaláltak egy-egy ufókaraktert: kinézetet, jellemző mozgást, köszönést. A földönkívülieket lerajzoltuk, nevet adtunk nekik, és végül megmutattuk egymásnak, amit alkottunk. Ezután kicsit fellazultak a keretek, ekkor egy fogót játszottunk és néhány gépet is építettünk. Ennek a résznek az volt a nagy erőssége, hogy az összes jelenlévő gyerek kreatívan részt vett benne, ha csak egy gondolat erejéig is, sikerült mindenkit összegyűjteni. A gépépítés végére megérkezett egy furcsa csomag: egy sátor, amiről kiderült, hogy egy becsomagolt csészealj. Miután közösen megépítettük az űrhajót, beültünk, ahányan csak befértünk, és citeraszó kíséretével közösen elénekeltük az Elszökött a siska disznó kezdetű nótát.
Úgy látjuk, hogy ma végre sikerült megvalósítanunk azokat a célokat, amelyekről korábban a hét során beszélgettünk: próbáltunk a meglepetés erejével hatni, bevontunk eszközt is, nem a saját struktúránkhoz ragaszkodtunk, hanem a gyerekekkel közösen alakítottuk a foglalkozás menetét. Segített minket az is, hogy több tervünk volt – terveztünk arra az esetre is, ha nem sikerül azt megvalósítani, amit elsődlegesen elképzeltünk. Ez könnyedséget adott, s egymásra is jobban tudtunk figyelni.
Ma a szó szoros értelmében a kezünkkel dolgoztunk, hiszen úgy indult a kézműves foglalkozás, hogy mindenki körberajzolta a tenyerét, aztán ebből próbáltunk színes, “térbeli” képeket csinálni. Az instrukció egyszerű volt: a színes filcekkel kellett egyenes vonalakat húzni, egészen a kéz körvonaláig, aztán ott dombocskaszerűen görbíteni, majd a túloldalon egyenesen folytatni. Ahhoz persze, hogy a kezek szépen kiemelkedjenek a papír síkjából, sok-sok sűrű vonalra, vagyis nagy türelemre van szükség. A feladat elején kérdéses volt, hogy kinek lesz kedve azt úgy végig rajzolni, hogy szép 3D-hatású kép legyen a jutalma, de meglepően nagy volt az elszántság, még olyan képek is elkészültek, ahol nem egy, de egyből 3 kéznyom domborodott ki. Persze a kisebb fiúk közül többen hamarabb elunták, ezért a csíkozós brigáddal párhuzamosan beindult a nagyüzemi Ferrari gyártás is, és összességében a felfelé nyíló ajtós sportautók és spéci kipufogók megalkotása is meglepően hosszan lekötötte a célközönséget. Akadt olyan srác, aki még a diázásról is lemondott, csak hogy tökéletesen befejezze az autót, ezt pedig öröm volt látni.
Az emberi test projekt következő állomása az agy volt, amire videórészletekkel és hozzájuk kapcsolodó feladatokkal készültünk. Az Egyszer volt… az élet című rajzfilmből két jelenetet néztünk meg az ingerületterjedésről. Első feladatként egy játékon keresztül kipróbáltuk, hogy milyen gyorsan terjed köztünk az információ. Ezután pedig arról beszélgettünk, hogy milyen működéseket irányít az agyunk és ezek közül melyeket vagyunk képesek tudatosan befolyásolni. Már a foglalkozás eleje is nehezen indult, megint úgy láttuk, hogy túlságosan fáradtak voltak tudósaink és könnyen elterelődött a figyelmük, ezért a tervezettnél kicsit hamarabb lezártuk a mai alkalmat.
Az iskolaelőkészítő foglalkozást sem sikerült teljesen zökkenőmentesen elkezdeni, de amikor túljutottunk a kezdeti nehézségeken, mindkét gyereket lekötötték a feladatok és a játékok. Érezni, hogy ők is egyre fáradtabbak, ezért kicsit lazább feladatokkal vártuk őket. Ismét foglalkoztunk a testtudat fejlesztésével, megoldottunk egy olyan színezős logikai feladatlapot, amivel a síkidomok elnevezését is gyakoroltuk, és néhány olyan drámajátékot is kipróbáltunk, amivel az általános napi rutinokról tudtunk közösen beszélni. Ez volt az utolsó nyári foglalkozás az óvodásoknak, akik elmondták, hogy nagyon várják már az iskolát. Persze szeptemberben sem hagyjuk őket magukra, csupán tanodai keretek közt fogjuk folytatni a tanulástámogató tevékenységünket.
A délutánt szokás szerint a pályán töltöttük és bár a kánikula nem sokat veszített az erejéből, ismét sikerült a kifulladásig rohangálnunk. A zsinórlabda visszavágójaként röpiztünk egy kicsit, aztán elővettük a tegnap délután már megismert újdonságot, amit az egyszerűség kedvéért rögbinek becézünk. Az eredeti játék dinamikáját adó ütközéseket érthető módon igyekeztünk a minimumra redukálni, ezért alapszabályként rögzítettük, hogy akihez hozzáérnek, annak el kell passzolnia a tojáslabdát. A játék alapstratégiája ettől még változatlan maradt. A leginkább focihoz szokott fiúknak komoly kihívást jelent a felfutó játékos mögött maradni, passzhelyzetbe kerülni, egyszerre koncentrálni a védelemre és a támadásra. Ugyanakkor komoly minőségi javulást mutatott tegnap a második félidő és a mai játék is. Nem csak a dobótechnika újszerűsége és a labdavezetési stratégiák összetettsége miatt érezzük izgalmasnak ezt a játékot, de nagyban fejlesztheti a gyerekek csapatmunkáját és a teljes játéktérre való koncentráció képességét is.
A délutáni pálya és ugrálás után újra összegyűltünk egy közös filmezésre. Három filmet választottunk ki előre: Good Will Hunting, Huligánok és Alul semmi. Miután mindháromnak megnéztük az előzetesét, szavazás alapján az Alul semmi győzött, és úgy tűnt, hogy tetszett is a gyerekeknek. A holnapi beszélgetőkör erre fog épülni, amibe ismét szeretnénk a disputa pár elemét behozni.
Bence, Berta, Bogi, Bogi, Eszter, Flóra, Gábor, Julcsi, Karen, Marci, Máté, Sári, Tami
