Varázslat

Ha az ember szeretné, hogy olyan gyerekek is olvassanak és értsék a szövegeket, akik nem szeretnek olvasni, akkor sokszor érezheti úgy, hogy csak a varázslat segíthet. A tanodának a legfontosabb feladata, hogy kezdjen valamit az olvasási motivációval, hogy segítsen elhinni a gyerekeknek, hogy képesek rá, hogy hasznos, hogy jó móka. Az egyénre szabott feladatok, az érdeklődéshez kapcsolt szövegek, a társasjáték bevonása erre a területre mind-mind segíti ezt. De nem tagadhatjuk, hogy kell egy kis varázslat, így mi is ehhez folyamodtunk.

Olyan projektet dolgoztunk ki, melyben a gyerekeknek trükköket kell tanulniuk: egy kis ráhangolódás, egy kis internetes keresés Rodolfóról, aztán személyre szabottan mindenkinek más-más trükk. Titkos és saját. A szöveg elolvasása szükséges a trükk megértéséhez, a trükk meg szükséges ahhoz, hogy részt vehessen a gyerek a tavaszi tábor bűvész-bemutatóján, az olvasás tehát része egy olyan folyamatnak, melyben a gyerek motiváltan vesz részt. Így máris kevéssé zavarják a betűk. Az olvasás végéről gyakran hiányzik valami produktum, az értékelés is legtöbbször arra vonatkozik, hogy a pedagógus mit gondol, hogy ment, itt viszont az a visszajelzés, hogy meg tudja csinálni a trükköt. Ehhez hasonló projektünk, amikor társasjátékok szabályait adjuk átalakítva a gyerekeknek, melyek megértése és a kapcsolt feladatok megoldása ahhoz segít hozzá, hogy tudjon játszani. Mindkét esetben az olvasásnak van egy motiváló eredménye, ami nagyban támogatja a tevékenységet.

Még nem került mindenki sorra és képek sem készültek a próbákról, nehogy a kelleténél hamarabb felfedjük a titkokat – és persze azért sem, mert annyira belefeledkeztünk mi is a varázslásba, hogy elfelejtettünk fotózni.

Az elmúlt két hét – kimaradt egy blog, ezért elnézést – egyébként jó sűrűre sikerült, így például ment tovább a földrajzos projekt, lezárult együttműködésünk a Kék Pont Alapítvánnyal, könyvet írunk a DeMo és a TanodaPlatform kapcsán is, de tartottunk társasjáték-pedagógiai képzést és képeztek minket is: játékra no meg foundraisingre.

És hogy képek nélkül se maradjunk, folytatódott az iskola előkészítőnk, az egyiket ráadásul egy új önkéntes tartotta, újabb taggal bővültünk tehát.

20160304_151821

20160304_151655

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!