Még maradt ünnepelni való a társasversenyből erre a hétre is, hiszen most bontottuk és próbáltuk ki a tanodának nyert Splendort.

DSCN0146

DSCN0169

Ugyanakkor a fókusz visszaterelődött a tanulásra, még akkor is, ha az egyszerű hétköznapokon is sokat játszunk. Például ezen a héten sem maradhatott el a kicsis fejlesztés. Mindkét iskolába készülődő leányzó megérkezett vidáman és tanulásra készen a megbeszélt időpontban, szombaton ugyanakkor sajnos csak az egyik elsős lány látogatott el a tanodába, de így is jól sikerült ez a foglalkozás.

DSCN0222

A kisebbek tanulását is komoly előkészületek előzik meg. Egy egész munkacsoport dolgozik azért, hogy ők is hasznosan tölthessék a tanodában az időt. A hat fős munkacsoportban vannak, akiknek ez a terület szorosan kapcsolódik a tanulmányaikhoz és vannak, akik egyszerűen csak szeretik ezt a korosztályt, lelkesek és szeretnének ők is részt venni ebben a munkában. Párokban tervezzük meg egy-egy gyereknek vagy a két elsős lánynak a foglalkozásokat. Így hatékonyabb felkészülni, kreatívabban tudunk dolgozni, van valaki, akihez fordulhatunk, ha kérdésünk van, elakadtunk. Miután a párok elkészítik a tervezetet, közzéteszik a csoportban. Így mindenki meg tudja nézni, még időben lehet rajta változtatni vagy alakítani.

DSCN0181

Ez egy nagyon klassz folyamat, hiszen mindannyian máshogy tekintünk a gyerekekre, más-más erősségeket vagy éppen nehézségeket érzékelünk náluk. Persze ennek a módszernek is megvannak a hátulütői. Ha egy önkéntes időben elcsúszik a tervezési szakasszal, akkor az egész munkacsoportra kihathat, nem egyszer kisebb káosz alakult már ki ilyen okokból. Az is előfordulhat, hogy egyszerűen nem jut idő egymás tervezetének az elolvasására, ez főleg akkor okoz gondot, ha az adott tervben a feladatok, játékok nem illeszkednek a gyerek képességeihez. Akkor a tanulás nem sikerül olyan jól, nem ad a gyermeknek új élményt, nem nyújt új tapasztalatokat. Persze ezt a gyerekek nem élik meg rossz tanulásnak, de mi tudjuk, érezzük, hogy lehetne ezt jobban is csinálni. Ilyenkor mindig meg kell egy kicsit állni, és felrázni egymást. Aktívnak kell lenünk, támogatni, biztatni egymást. Törekszünk rá, hogy pozitív, egymást segítő légkörben dolgozzunk, mert tudjuk, hogy a gyerekek hatékony tanulása csak így valósulhat meg.

DSCN0178Nagyon hamar fel kellett ismerni, hogy a lehető leghamarabb be kell vonni a gyerekeket a tanodai munkába, nem elég, ha az iskolakezdéssel egy időben kezdünk foglalkozni velük. Minél hamarabb avatkozunk be, annál valószínűbb, hogy lesz eredmény. És ez nem is olyan nehéz, mármint a bevonás, ezen a héten is járt nálunk olyan ovis fiú, aki nem megy még szeptemberben iskolába és nem hívtuk, hogy jöjjön a tanodába. Egyszerűen a testvérétől irigyelte el a tanulást, jött és követelte a feladatokat.

  •  

Hozzászólás írása