Bulldogok vs. Gepárdok

A mai napot kézműves foglalkozással kezdtük, aminek hatalmas sikere volt – főleg az alsós és ovis kisfiúk körében. Kartkötő-szövéssel készültünk, és meglepetésünkre volt olyan pontja a délelőttnek, amikor már csak 1-2 lány maradt 5-6 lelkes és kitartó srác között, akik nagyon kreatív és menő karkötőket készítettek. A szövés nehézkesen kezdődött, de hamar megoldottunk minden problémát, és volt, aki másfél órán keresztül szőtt 3-4 szívószál segítségével.

A világ színes, ez persze közhely, ettől még így igaz. Ementén indultunk el az idei táborokon átívelő fotós alkalmakkal. Sok gyerek iratkozott fel és még ennél is többen vettek részt a tényleges alkalmon. Az önkéntesek több gyerekkel indultak a kultúr, vagy a pályán fellelhető színek vadászatára. Előkerültek a kedvenc színek (kismintás kutatásaink alapján Told legkedveltebb színe a kék), illetve, hogyan lehet megfelelő szögben, jó fényviszonyokat keresve és különleges képeket készíteni. Minden gyerek nagyon jó képeket készített és kedvet kapott a folytatásra is. A következő lépésben kiválogatjuk a legjobb képeket és címeket adunk nekik.

fotós projekt

Ma délelőtt megalapítottuk a Told TV-t is, melynek fő feladata a táborokról való közvetítés illetve a gyerekek mozgóképkulturájának fejlesztése. A ráhangolódó foglalkozáson megbeszéltük, hogy mit nézünk a tévében, ezekben a műsorokban kik szerepelnek és azt, hogy mi mit csinálnánk jobban. Első feladatunk bemutatni, hogyan zajlik a nyári szünet Toldon.

Összeállt a gyerekek alkotta űrhajós legénységünk, akikkel megnéztük, hogy a Földtől milyen messzire tudunk eljutni az űrben, ha sok-sok évig képesek lennénk utazni benne. A legnagyobb bánatunkra minden csak szimuláció, de nagyon igyekszünk, hogy a gyerekekhez minél közelebb hozzuk a világűr témáját és minél színesebben, izgalmasabban tudjuk azt megismertetni velük. Például használtunk videókat a távolságok és a világűr szemléltetésére, megnéztük az általunk készített modellen, hogy milyen részei vannak egy űrhajónak. Számos kaland vár még a gyerekekre a héten. Egyelőre azonban elkészítettük űrhajósainkról a legénységi tablót, majd kilőttük magunkat az űrbe, hogy a tábor ideje alatt alaposan tanulmányozzuk azt.

A nagy meleg miatt a kinti programokat többnyire egy aprócska árnyékos területen próbáljuk megoldani. Ez azt jelenti, hogy egy-egy nagyobb vetődés a zsinórlabda közben könnyen végződhet kártyapaklik és flakonok között. És csak néhány lépést kell megtenni ahhoz, hogy láthassuk a Bulldogok és Gepárdok csatáját. Alsósok egy csapata ismerkedett ma az amerikai focival, a flag football egy egyszerűsített formájával. A szabályrendszer elég idegen volt nekik, nem igazán látták át a játék lényegét, de élvezték, folytatni akarják holnaptól és azért egy-két sikeres futójátéknak és védekezésnek lehetett örülni. Holnap remélhetőleg a passzok is nagyobb szerepet kapnak.

Tavaly szeptemberben indult el a disputa kör Toldon, akkor még kamaszokkal. Az elmúlt időszak tapasztalataiból kiindulva kezdtünk neki a disputa kibővítésének a kisebbek felé – ötödikesektől. Az első foglalkozás náluk is, akárcsak a nagyobbaknál, a vitáról való ismereteik feltárásával kezdődött, illetve a vita és a veszekedés közötti különbségek megvitatásával. Ezek alapján fektettünk le olyan szabályokat, amik mentén elképzeljük a többi nyári táborban, és a szeptemberben kezdődő tanévben folytatódó disputa foglalkozások megtartását.

Ági, András, András, Bogi, Gábor, Julcsi, Máté, Milán, Orsi, Petra, Réka, Tami

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!