Robotokkal indult a mai napunk is, de most nem az iskolába készülő párosunkkal, hanem minden kézműveskedni vágyó gyerekkel. A tegnap délutáni kísérletek egyik eszközét, az egyensúlyozó robotot készítettük el velük egy-egy előre kinyomtatott sablon, kétforintosok, kartonok meg csomó filc segítségével. A kitartó alkotómunka végére rengeteg új, színes, csíkos, kockás, pöttyös figura született meg, így aztán mindenki a saját egyensúlyozó művészével ismételhette el újra és újra a már ismert kísérletet. A kézműves délelőtt azonban nem ért itt véget, hiszen az álarcok elkészítésébe még csak ezután vágtunk bele! Szükség volt hozzá papírtányérra, festékekre, ollóra és persze kreativitásra. Sorra születtek a nindzsás, harcos, macskás és hercegnős álarcok rengeteg temperával, és lelkesedéssel. A foglalkozás bizonyos pontján egy plusz asztalt is be kellett kapcsolni, hogy minden gyerek el tudja készíteni a robotját és az álarcát. Nagyon örültünk – és úgy fest, a gyerekek is -, hogy egész délelőttön át készíthették a műveiket, nagyjából végig telt házas létszámot produkálva az asztaloknál.

A régi Toldot kutató történészeink keze alatt múlt századi fényképek elevenedtek meg a délelőtt végén. Egy rövid válogatás után, melynek során egy gyűjteményből minden résztvevő kiválasztotta a neki legjobban tetsző képet, útnak indultunk, hogy felkeressük a felismert helyszíneket és rekonstruáljuk az eredeti felvételeket. Bár a projektbe bevont gyerekek közül kevesen vettek részt a mai foglalkozáson, egy-egy beállás erejéig mások is szívesen csatlakoztak a fotók újrajátszásához.

IMG_20160729_110905-COLLAGEA filmünk is alakul, ma toldi életképeket vettünk fel. Templom, bezárt bolt, faluvége. A vágást is elkezdtük, és nagy meglepetésünkre az egyik fiú tökéletesen elevenítette fel az előző táborban tanult alaplépéseket.

wp_20160729_15_44_48_proTold Tv stábunk nagyobb tagjai nagy kedvencünkről a Tichu kártyajátékról forgatnak filmet. Sokat haladt ez a projekt is, nagyon koncentráltan dolgoztak a srácok több szerepben is. Rendezők, színészek, operatőrök és riporterek is voltak egyben. Felvettük a régi és az új paklinkat, majd több beállításból a játékmenetet. Interjút készítettek három önkéntessel is, akik szintén rajonganak ezért a játékért. Holnapra maradt még néhány felvétel, de a vágás lehet, hogy a következő táborra csúszik.

Azt terveztük, hogy délután óriás buborékokat készítünk a pályán, de a közelgő eső miatt ezt végül a kultúr udvarán valósítottuk meg. A titkos recept alapján készült folyadék nagyon jól sikerült, a gyerekek hatalmas buborékokat fújtak. Érdekes volt megfigyelni, ahogy egyre jobban ráéreztek a technikára és egyéb fontos szempontokra, például, hogy ne legyen habos a víz, így ezt már maguktól szedték le a program végén, az önkéntesek figyelmeztetése nélkül.

Jó volt a hangulat, szépen szálltak a bubik a szélben!

András, Bence, Berta, Bogi, Jóska, Julcsi, Marci, Máté, Orsi, Szandi, Tami

  •  

Trackback/Pingback

  1. Minden héten háború | Tanoda Blog - […] aktuális évfordulójára is, amihez felhasználjuk a nyár óta folyamatosan bővülő toldi helytörténeti adatbázisunkat, mind a fotó-, mind a […]
  2. Told Tv | Tanoda Blog - […] ismét a történelem munkacsoporttal dolgoztunk együtt, a nyári táborban egy Told történetével foglalkozó kisfilmet csináltunk. Kiderült, hogy a mára bezárt…

Hozzászólás írása