Október végén
Ezen a héten az egyéni tanulások mellett a projektek is nagy hangsúlyt kaptak. Kedden és szerdán a közös esti programunkra közel 30 gyerek és felnőtt látogatott el. Most a Halloween állt a középpontban, így félelmetes maszkokat készítettünk, töklámpással világítottunk és egy Halloween Activityt is szerveztünk. Nagyon jól sikerült, többen is azt mondták, hogy ez volt az eddigi legjobb esti program.
Az angol projektünkkel nagyon jól haladunk, majdnem az összes résztvevővel sikerült egy újabb foglalkozást megtartani, így a projektzáró kvízhez is egyre közelebb kerülünk. A héten csatlakozott a kvíz-projekthez egy újabb gyerek is, aki habár már elvégezte a nyolc osztályt, iskolába nem jár, így a tanulásokban már nem vesz részt, mégis úgy döntött, hogy szeretne megtanulni angolul, és ezzel a projekttel kezdtük meg az idegen nyelvi fejlesztését.
És ezen a héten is volt háború: haladtunk tovább a technikai fejlődés útján és a gettysburgi csatáról beszélgettünk a srácokkal. Ha nem is jutunk el mindenkihez, de a töri-projektek is szépen fejlődnek és mindegyikből rengeteget tanulunk mi magunk is. Az őszi szünetben az I. világháborúval zárunk, de máris gondolkodunk a következőn.
Októberben kezdtük el ünnepelni a tanodás születésnapokat. Kis zene, valami pici ajándék (édesség), és a fordított nap lehetősége. Igen, az ünnepelt tanít minket, ő választ önkéntest/pedagógust, témát, mindent. A héten például az egyik önkéntes így sokat tanult az almáról, gyakorolhatta az olvasást, ismerkedett a Soy Lunával, de még táncórára is futotta.
A vitakultúra-fejlesztést ezen a héten a kisebbeknek tartottuk. A foglalkozásra olyan témákat viszünk, amit a gyerekek kérnek, így a televízióról, a filmekről és a színészekről beszéltünk. Először összegyűjtöttük, hogy mit is láthatunk a TV-ben és a látottak mennyire vannak összhangban a valósággal. A színészekről, a kaszkadőrökről és a phototoshopról is szó esett, a foglalkozást pedig kétsarkos vitával zártuk. A gyerekek egyre ügyesebben érvelnek, és már egyre inkább kezdenek csapatként működni. A legközelebbi alkalomra tánccal kapcsolatos vitát kértek.