Egyre népszerűbb idegen nyelveket tanulni a tanodában. Az előző tanévben látványosan csökkent a gyerekek motivációja egy-egy idegennyelvi feladatlap kitöltésére, viszont úgy érezzük, hogy szeptember óta újra szívesen tanulnak angolt vagy németet. Érdemes végiggondolni, hogy mi lehet ennek az oka.

A német és az angol munkacsoportok próbálkozásai többször is kudarcba fulladtak, miközben a feladatlapokat próbálták színesíteni és még érdekesebbé tenni. Egy idő után be kellett látni, hogy nem ez a jó irány, még akkor sem, ha a feladatlapok a gyerekek érdeklődéséhez vannak igazítva.

A németes gyerekeknek leginkább a szókincsbővítésben nyújtunk segítséget, a szótanulásban pedig a szeptemberben kipróbált quizlet nagy segítség nekik. Szívesen töltik fel a quizlet listáját különböző szavakkal, izgalmasnak találják a létrehozható tesztek kitöltését. Úgy tűnik, ezzel jobban be lehet húzni őket, mivel hasznosnak érzik és még élvezik is. A quizlet mellett pedig lehetőségük van a lelkesebb diákoknak extra gyakorlásra, amiben kevés nyelvtan mellett Németország kultúrájával foglalkozhatnak.

Többször írtunk már az angol kvízprojektről, ami októberben indult el. Nagyon jól haladunk vele, már van két kislány, akik az összes részfeladattal végeztek, és jelentkeztek is a téli kvízversenyre. A többiek körülbelül a projekt felénél tartanak, de várják a folytatást. Az egyik kisfiú szeptemberben még haza akart futni az angolozás elől, a héten viszont már arról kérdezett, mikor lesz újra “olyan kérdéses”. Ez pedig hatalmas eredmény.

15046292_10155372902230278_1278054651_n

A blog végéhez érve pedig jöjjön két olyan hír, amit tavaly még mi is elképzelhetetlennek gondoltunk volna. Az egyik két toldi 16 éves srácot érint, akik már nem járnak iskolába. Egyikőjük tavaly végzett az általános iskolában, másikuk pedig kiiratkozott hetedikben. Sokáig mondogatták, hogy nem akarnak tanulni járni, de idén úgy döntöttek, hogy szeretnének velünk nyelveket tanulni. Az elmúlt két hétben mindketten voltak többször is tanulni.

A másik hír, hogy megnőtt az érdeklődés a felnőttek között is az idegen nyelvek iránt. Már van két felnőtt diákunk, akik esti tagozaton készülnek az érettségire, így ők azért járnak angolozni hozzánk, hogy az iskolában tanultakat gyakorolhassák. Ezen felbuzdulva néhány felnőtt is megkérdezte már, hogy járhatnának-e a tanodába, csak úgy nyelveket tanulni. Egyelőre nem tudjuk mennyire komolyak a szándékaik, de az már mindenképp jó irány, hogy nem idegenkednek a gondolattól. De miért is tennék? Nyelveket tanulni jó!

20161005_163146

  •  

Trackback/Pingback

  1. Quizlet projekt | Tanoda Blog - […] volt. A foglalkozás célja a Quizlet program használatának megismerése volt. Németesekkel már többször használtuk ezt a honlapot szótanulásra, de…
  2. Told legjobb angolosai | Tanoda Blog - […] zártuk a félévben elkezdett angolos projekteket. A kvízprojektről már sokat írtunk menet közben is, most pedig megosztjuk a […]

Hozzászólás írása