Ízpróba
A nyár utolsó kicsis foglalkozásán két érzékszervükkel ismerkedtek meg óvodásaink: az orrukkal és a nyelvükkel. Bemelegítésképpen mondókáztunk egy kicsit, amivel átismételtük a testrészeink nevét. Ezt egy kóstolós feladat követte, ahol a gyerekeknek csukott szemmel kellett kitalálniuk, hogy vajon sót, cukrot, sajtot, kekszet vagy hagymát tettünk a szájukba. A tesztelés utáni maradékok majszolása közben beszélgettünk az ízekről, ételekről. A kóstolás után az orrunkat is próbára tettük szagmemóriában. Lezárásként egy közös diafilmet néztünk meg. Ezen a nyáron azt tapasztaltuk, hogy a kötetlenebb, nem túltervezett alkalmak sokkal sikeresebbek ennél a korosztálynál. Szeretnénk ezt a továbbiakban is folytatni, főleg azért, hogy jobban megismerjük és bevonjuk a mostanában óvodába kerülő gyerekeket is.
Délelőtt színes, 3D-s virágcsokrokat rejtő képeslapokat készítettünk. Az izgalmas térbeli formák sok gyereknek megtetszettek, örömmel válogattak a színes lapokból. Elkészíteni nem volt egyszerű, viszonylag hosszú időt vett igénybe. Érdekes volt látni, hogy a kisebbek is nagy türelemmel vágtak, ragasztottak. A kész képeslapok borítójára egyedi rajzok, óvodai jelek kerültek. A foglalkozás végén elvitték magukkal, hogy otthon átadják valakinek. A képeslapok után még maradt lendület egy kis festéshez is, készültek tenyérlenyomatok és közösen festett képek is.
Ma véget ért a filmkészítés, holnap vetítjük le a végtermékeket, és nagyon izgulunk, mert a vágás végül ránk maradt. Természetesen a stábok instrukciói mentén dolgozunk, de emellett próbáljuk a filmekből kihozni a legjobb, legizgalmasabb oldalukat, hogy közelebb kerüljünk ahhoz a történethez, amit a tábor legelején felvázoltak a gyerekek. A thriller csapattal ma még át tudtuk beszélni, hogy filmük ma reggeli fázisa mitől félelmetes, mitől nem, és mitől lehetne még inkább az holnapra, ennek érdekében vettünk is fel jó hörgéseket. A horror csapat filmjén végzett vágás sajnos valamivel önkényesebb lesz a részünkről, mert nem sikerült őket motiválnunk az utólagos elemzésre, pepecselésre. (Ennek érdekessé tételére a következő táborra nem ártana kitalálnunk valamilyen módszert, hogy ők is végig tudják követni a munkát, és pontosabban ki tudják fejezni, mit szeretnének látni a képen.) Tehát izgulunk, mert jó lenne, ha olyan filmek készülnének el reggelig, amilyeneket kedd délelőtt elképzeltek maguk elé a toldi stábtagok.
A héten zajló drámafoglalkozásokat ma egy állomásos játékkal koronáztuk meg. A gyerekek még utoljára találkozhattak a meséből ismert szereplőkkel, és különféle próbák megoldásával kiszabadíthatták a királylányokat, akiket aztán hazavihettek apjukhoz, a királyhoz. Hat állomással készültünk a jelenlévőknek, újra találkozhattak például Fanyűvővel, Sziklamorzsolóval, Vasgyúróval, a királylányokkal és a sárkányokkal, Hétszünyü Kapanyányimonyókkal és a griffel is. Minden helyen egy-egy ügyességi feladatot kellett megoldani a csapatokba osztott gyerekseregnek (pl. mocsárjárás, kislabdadobás stb.). Az ügyességi feladatok teljesítése után minden állomáson egy-egy a meséhez kapcsolódó kvízkérdésre kellett felelni a csapatvezetők segítségével. A végén mindenki eljutott az öreg királyhoz, aki egyenként gratulált a tagoknak a nagyszerű teljesítményhez. Összességében jól sikerült a heti drámás projekt, a gyerekek élvezték a bábjátékot, és a szervezett játékok is jól működtek. Az állomásos játékok pedig már hagyományosan jól sikerülnek, talán annyit változtathatunk a jövőben, hogy előtte jobban felkeltjük a gyerekek motivációját, és nagyobb beleélési keretet teremtünk.
Tehát holnap még filmvetítés és búcsúzkodás, véget érnek a nyári táborok. Augusztus végén viszont kezdünk újra tanodázni, már nagyon várjuk az új évet!
Bence, Berta, Emese, Fruzsi, Gábor, Julcsi, Lola, Marci, Máté, Milán, Orsi, Petra