Őszi szünet – első felvonás
A nyári tapasztalatokból kiindulva, elfogadva, hogy nincs megfelelő kapacitásunk olyan tábort csinálni, ahol egyszerre tudnak jelen lenni a gyerekek, ahol több párhuzamos program is futhat, egy egyszerű, több projektből álló, kisebb csoportokat célirányosan megmozgató programsorozatot raktunk össze. A terveinket két felvonásban valósítottuk meg, hogy a gyerekek a családjaikkal lehessenek kedden és szerdán, a két rész közös pontja pedig a Halloween, de erről majd a következő bejegyzésben írunk. Nézzük, hogy mi volt szombattól hétfőig és drukkoljunk a csütörtökön induló csapatnak.
Mostanra egész stabil csoportok kezdenek kialakulni, akik rendszeresen részt vesznek a jógán. Az iskolásokat három-négyfős csoportokra osztjuk, mert célunk, hogy a legegyszerűbb gyakorlatok is nagy pontossággal és tudatossággal történjenek, ez pedig most még csak ilyen kis létszám mellett kivitelezhető. Az őszi szünetben az iskolások mellett két ovis csoportot is indítottunk, mert az egészen picik – 3 éves korosztály – is csatlakoztak hozzánk. Az ovisokkal tanultunk mondókát, verseket, már szinte bármivé át tudunk változni, megismerkedtünk az integető kiskutyával, de végül Süsü vitte a pálmát, ha megszólal az én vagyok a híres … akkor ahhoz egyből társul minimum négy táncoló óvodás Toldon. Nincs mit tenni. Az iskolások minden napra meglepetéseket tartogattak nekünk. Első számú meglepetés, hogy több kislány is azzal fogadott, hogy egyedül gyakorol otthon és meg szeretné mutatni, hogy mi az, ami most már sokkal jobban megy mint legutóbb. A második számú meglepetés, hogy a szombati nap az iskolások teljesen önállóan érkeztek az órákra. Mi ugyan próbálkoztunk volna összeszedni őket a faluban, de erre nem volt lehetőségünk, mert már reggel nyolckor sorakoztak a toldi táncosok a kultúr előtt, nem beszélve a délutáni csoportról, akiket a zuhogó eső sem tántorított vissza, hogy egy percet se késsenek az óráról. Megjegyezném halkan, hogy titokban egy etűddel készülünk, részleteket nem árulhatok el, de ha kész vagyunk, lesz bemutató.
Egy ideje már nem tartottunk csajos klubot, de most ez is összejött! Egy pár kivétellel minden meghívott megérkezett (ezt a programot felsős lányoknak szervezzük), és önkéntesünk is elég volt, így két csoportra oszlottunk és indulhatott a nyakláncok készítése, amiket kis bojtokkal is megspékeltünk. Érdekesen alakult az alkalom: az egyik csoport inkább a nyaklánc elkészítésére koncentrált és kevesebbet beszélgetett, míg a másik többet trécselt és maradt a karkötő méretnél.
Fiús programot is akartunk, de az időjárás meghiúsította focis terveinket, így indulás előtt még beugrottunk egy játékboltba néhány gombfoci csapatért. Bár sokaknak nehéznek bizonyult a játék, bár kevés gól esett, mégis hihetetlen siker volt, egyszerűen imádták, már most látszik, hogy sokszor elővesszük majd. Jó volt látni, ahogy motiváltan küzdenek egy-egy finomabb mozdulatért, méregetik a megfelelő szögeket. A győzelmet pedig egy hihetetlen technikás, utolsó másodperces emeléssel szerezték meg, az egész torna legszebb mozdulatával. Van még hova fejlődni, de a srácok is akarják, ami garantálja az eredményeket.
Mi történhetett a medvékkel? Természettudósainkkal hétfőn erre kerestük a választ. A kísérletezni vágyó gyerekek elváltozott gumimacikat kaptak, ezekről kellett kideríteniük, hogy milyen folyadékban (ecetben, vízben, szódabikarbónás vízben, tejben) állhattak előző este. Ehhez persze nem csak a fantáziájukat használhatták, a kísérletet is elvégezték – igaz, ők jóval rövidebb idő alatt, mint mi. Így aztán tényleg alaposan meg kellett vizsgálniuk az ázott mackókat, hogy észrevegyék a pici változásokat. Nem is ment ez rosszul, az egyik csoportban például egy telitalálat is született. Várakozás közben egyébként az ozmózissal és gumimacik előállításával foglalkoztunk a gyerekekkel, az alkalom végén pedig végre a kísértésnek is engedhettünk: búcsúzáskor mindenki megehetett egyet-egyet a kísérleti alanyaink közül.
Legyen inkább csapatépítés! Mármint, hogy ne disputa, szóval legyen olyan, ami több embert érint, mint a hagyományos disputás csapatot, amiben a szokásosnál is aktívabban kell részt venni, amiben kikerülhetetlen a közös munka. Így keveredtünk hétfő délelőtt egy tojásmegmentő kihívásba. A foglalkozást egy gyors impulzus játékkal kezdtük, ahol két csapat versengett egy kulccsomóért, amit az egymásnak küldött impulzusokkal érhettek el. A csoport hőfoka rögtön a kívánt szintre jutott, megvolt a figyelem, megvolt a versenyszellem – na meg a taktika is. Jöhetett a fő feladat, melyben egy tojásvédő szerkezetet kellett a csapatoknak építenie szívószál, papírzsebkendő, némi ragasztó és fonal segítségével. A tojásnak ezt követően egy 3 méteres esést kellett törésmentesen kibírnia. Kivételesen az önkéntesek is beálltak egy külön csapatba, akik nem mellesleg rendszeresen játszatják ezt a gyakorlatot más csoportokkal – persze, hogy az ő tojásuk tört el a leghangosabban. Sebaj. Egy csapat sajnos működésképtelen eszközt hozott össze, egy viszont csodaszép, látszólag nagyon masszív szerkezetbe ültette a tojást. Meglepetés volt, hogy eltört e vagy sem, hiszen az ejtés után még hosszú percekig bontottuk le róla a védelmi páncélt… ám sajnos ez a tojás sem élte túl az esést – mégis úgy könyvelte el a csapat is és mi is, hogy bizony ők nyerték meg ezt a kihívást. Zárásként összegubancolódtunk, majd kibogozódtunk, amiből a gyerekek repetát is kértek. Jó volt ez foglalkozás, legyen még!