Miért épp a számfogalom? – képzést tartottunk

Múlt vasárnap képzést tartottunk az In Da House olyan önkénteseinek, akik egyéni feladatlapokat készítenek a gyerekeknek. Szeretjük az ilyen találkozásokat, jó néha picit ebből a szemszögből is végiggondolni a tevékenységeinket, és beszélgetni, erősíteni egymást módszertanilag is. Szövegértés, matek és természettudós volt a téma, nézzük, mi került szóba ezekkel kapcsolatban.

Régebben már írtunk arról, hogy a foglalkozásterveink RJR modellben készülnek. A tanulás hatékonysága mellett motivációs szempontból is fontosnak tartjuk, hogy a gyerekekkel ne egyből, mindenféle előkészítés nélkül vágjunk bele például a szövegértés feladatok közepébe, hanem szánjunk időt a megérkezésre, az érdeklődés felkeltésére az adott témával és szöveggel kapcsolatban. Ha a motiváció megvan, már csak arra kell figyelni, hogy azt lehetőleg menet közben se veszítsük el. Például ne készítsünk egyetlen alkalomra minden létező fejlesztési területhez feladatokat, elég lehet, ha egy-kettőben mélyülünk el jobban, sőt néha az is, ha csak magáért az olvasás élményéért olvasunk. A reflexiós részbe ezután kerülhetnek a téma összegzésén, alkalmazásán, továbbgondolásán túl önértékeléshez, társértékeléshez kapcsolódó elemek is, amik segítenek keretet adni és lezárni a foglalkozást. Ilyen témákról vasárnap konkrét szövegek mentén beszélgettünk.Matekból a számfogalom volt terítéken. Számunkra ez az egyik legfontosabb terület, hiszen lehet mindenféle műveleteket, számolásokat végeztetni a gyerekekkel olyan számkörökben, ahol fogalmuk sincs a számokról – az írásbeli műveletek például mechanikusan egész jól működnek így is -, csak nem biztos, hogy érdemes. Mi általában egész hosszan elidőzünk ennél a témánál a tanodában, kirakjuk, leszámoljuk, kiolvassuk, összehasonlítjuk, sorba rendezzük a számokat és a hindu-arabon kívül más számírásokkal is megismerkedünk, mielőtt műveleteket végzünk velük. Ezekkel a területekkel most feladatlapokon, eszközökön és egy kicsit társasokon keresztül is foglalkoztunk.
Az alkalom végére a legkitartóbbakkal egy rövid természettudósozás is belefért. Beszélgettünk néhány kísérletünkről és projektünkről, ez utóbbiak közül az érzékszervesbe egy kicsit bele is szagoltunk (szó szerint).

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!