A színezett káposzta és barátai

Elérkezett a májusi projekthét lufival, káposztával, füsttel, vízzel, elektromossággal. Ez volt a természettudós hét. A jól bevált formát alkalmaztuk ezúttal is: a gyerekek a saját tanulási idejükben jöttek a tanodába, ahol egyéni és csoportos feladatokban vettek részt, majd szombaton egy közös projektzárásra került sor. Na, de hogy milyen izgalmas kérdésekre kerestük a választ? Lássuk!

Mi történik a festékes vízbe tett káposztával?

Rögtön mélyvízbe dobtuk a tanodába érkező tudósainkat ezzel a kérdéssel. Az elméleti vita során több megoldás is született. Talán kifakul, édes lesz, színes lesz vagy semmi nem történik vele? A rövid elméleti diskurzus után természetesen gyakorlatban igyekeztük bizonyítani vagy cáfolni a vélt kimeneteleket. Rögtön persze nem láttunk semmi változást, de a foglalkozás végére már az élesszemű tudósok kiszúrhattak némi elszíneződést, szombatra pedig igen színes, olykor természetellenes káposztáink lettek.

33621346_1908698349155116_120915561449259008_n

A káposzta kísérlet után a gyerekek külön váltak, hogy egy-egy kísérlet részleteibe beleássák magukat, majd felkészülés után bemutassák azt a nagyközönségnek. Ebből mutatunk egy kis ízelítőt videóformában, amit természetesen szintén a gyerekek készítettek.

Mitől  lesz elektromos egy pillangó?

Selyempapír szárnyú pillangókat röptettünk egy lufi és papírzsepi vagy a hajunk segítségével. Az elektromossággal már korábban is foglalkoztunk más formában, valamint az iskolában is előkerül, úgyhogy helyes tippek születtek a kérdésre.

Hogyan tudunk füstöt csinálni a vízben?

Belátjuk, kicsit becsapós a cím, ugyanis itt bizony kizárólag vízzel dolgoztunk, ebben a kísérletben a hideg és a meleg víz tulajdonságait vizsgáltuk.

Mivel tudunk felfújni egy lufit?

Nem, nincs nálunk pumpa és kivételesen a tüdőnket sem használhatjuk. Hát, elővettük a jó öreg ecet és szódabikarbóna reakciót, melynek során szén-dioxid is keletkezik, így ha mindezt egy üvegbe öntjük össze és az üveg szájára egy lufit húzunk, akkor szinte semmi erőfeszítéssel felfújtunk egy lufit. Egyébként réges-régen már csináltuk ezt a kísérletet a gyerekekkel, de azóta sok új tanodásunk lett és úgy gondoltuk, hogy van olyan érdekes, hogy újra elővegyük.

Vajon át tudjuk vezetni a vizet egyik pohárból a másikba egy fonálon keresztül?

Nem, nem áruljuk el, a videóból kiderül minden. A kísérlet kapcsán a víz felépítéséről és a vízmolekulák közötti kohéziós erőről beszélgettünk.

A kísérletek bemutatása után szimpátiapöttyökkel szavazhattak a résztvevő tudósok, hogy szerintük melyik volt a legkomolyabb a bemutatottak közül.

33583416_10211252809627882_450232823115153408_n

A projektzáró alkalmon felidéztük a hét eseményeit egy kvíz segítségével, megvizsgáltuk a megfestett káposztákat és kihirdettük a legkomolyabb kísérletnek járó díjat. A díjat a fonal vezette víz kísérlet nyerte, ennek örömére megnéztük az összes videót, amit erről a kísérletről készítettek a gyerekek.

33623558_10211252812747960_3522899834522566656_n

Persze ez az alkalom sem maradhatott produktum nélkül, búcsúzásként egy fekete papírra körömlakk és víz segítségével mindenki elkészíthette saját szivárványpapírját.

33691841_10211252809067868_1500442714573897728_n

És hogy milyen volt ez a hét?

Fontos kérdés ez is. Azt látjuk, hogy még mindig és már évek óta nagyon jól működik a gyerekek körében a kísérletezés. Hihetetlen érdeklődőek, kreatívak és okosak. Most különösen szuper volt látni, hogy a legtöbb csoportban mennyire figyeltek egymásra és hogy mennyire önállóan és komolyan tudnak egy-egy kísérletet levezetni és a magyarázattal is megküzdenek. Biztosak vagyunk, hogy lesz még ilyen máskor is.

Kísérletek forrásai:

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!