Interaktív szuperhős kiállítás

Ma reggel Hulk, Superman, Pókember, Macskanő, Vasember és Batman szobrai várták az udvarra érkező gyerekeket. A szobor kiállítás különlegessége volt, hogy ha négy ember egyszerre érintette meg a szobrokat, akkor megelevenedtek és meséltek magukról, amit mindenki különös figyelemmel kísért. Ezután, hogy átmozgassuk magunkat, futkároztunk a szobrok között: kit ismertünk már? ki volt új? kik lennénk szívesen? ki nem tetszik? ki a legerősebb?

Csapatokat alakítottunk és egy-egy rövid jelenetben bemutattuk a szereplők legnagyobb hőstetteit. Miután mindenkit nagyon megtapsoltunk, hiszen remek kis műsorok születtek, zárásként játszottunk egy tematikához illő, átalakított kő-papír-ollót (Hulk elkapja Pókembert, Pókember behálózza Batmant, Batman megijeszti Hulkot).

Sikeres volt a tábor első drámás foglalkozása, hiszen behúzta őket a téma, figyeltek, beszálltak, élvezték, végigcsinálták. Készülünk holnapra is gőzerővel.

Ismét lehetett legózni, de most több, és másféle legót is hoztunk a gyerekeknek, mint a korábbi napokon, így egyszerre akár 6-7 gyerek is össze tudott gyűlni az asztal körül. Kicsik és nagyobbak együtt dolgoztak leginkább egy legó város felépítésén: lettek utak, járművek és épületek is. Hagytuk, hogy szabadon játsszanak és ez nagyon jól bevált. 

A kézműves asztalnál színesebbnél színesebb medúzákat készítettünk papírtányérból, krepp papírból és fonalakból. Egyelőre a szekrényajtón várják a holnap elkészülő halacskákat, hogy aztán velük együtt csobbanhassanak a tengerkék karton-hullámok közé. A délelőtt végére is jutott kézműves, fűfejeket csináltunk. Reméljük, a most hazavitt kopasz kobakok – egy kis gondoskodás és locsolgatás után – hamar új frizurát kapnak.

A héten volt már és még lesz is kicsis foglalkozás az ovisoknak, erre a táborra azonban készültünk azoknak is, akik szeptemberben iskolába mennek. Négyen vannak, közülük hárman jöttek el ma, hogy állatokat ismerjenek fel többféle érzékszerven keresztül. Társasozással melegítettünk be, a Cardline – Állatokkal játszottunk egy partit, majd mindenki mesélt a kedvenc állatáról. Ezután következett a kitalálós rész. Rajzolás közben, bekötött szemmel, tapogatva illetve a hangjaik alapján kellett azonosítaniuk őket, sőt még egy kis komoly zene is előkerült, amikor Az állatok farsangjából hallgattunk meg néhány részletet. Zárásként választhattak egy-egy állatot, amit legóból megépítettek. Bár ekkorra már kissé elfáradtak a gyerekek, mindenki bírta végig, így egy krokodil, egy halacska és egy kígyó is elkészült az alkalom végére.

Csütörtökön foglalt a kultúrház kettőtől és nincs más olyan hely, ahol ennyire sokan elférünk, így azt terveztük, hogy két részre osztjuk a csapatot életkor szerint és más-más tevékenységet találunk ki nekik a délutánra.

A nagyokkal kimentünk a focipályára hogy kicsit mozogjunk. Először dobd át a vonalon-t játszottunk fiúkkal és lányokkal közösen, ami nagyon jól sikerült. Sokan eljöttek és mindenki beletette minden erejét a játékba. Ezután a frizbi-focit is kipróbáltuk, ami szintén nagyon élvezetes volt, de a pontos passzolás technikáján még azért mindenkinek lehet egy kicsit dolgozni. A délután végére ketté váltunk: a fiúk fociztak, a lányok közül páran az amerikai focilabda dobását tanulgatták, mások pedig inkább leültek az árnyékba dumcsizni.

Míg a nagyok a pályán rúgták, dobták a labdákat és társaikat, addig a kicsik a tanodában mindenféle vizes csodában vettek részt. Kicsit átismételtük a tegnapi vízi bombás feladatokat, de volt még itt vízi pisztollyal célzás, szivaccsal vízhordás és buborékozás is. Aki mindezekre ráunt végigjárhatott mindenféle krétapályát vagy hintázhatott is. Nem volt könnyű dolgunk, a sok apróság sok figyelmet, változatos feladatokat igényelt, amire kevésbé voltunk most felkészülve. A jó hír az, hogy a gyerekek mégis élvezték a dolgot, még ha nekünk ez nem is volt egy könnyű program.

A délután lezárása után kora este újra közös csajos programra vártuk a nagyobb lányokat, akik közül sokan el is jöttek. Ez alkalommal műanyag zárható zacskóból csináltunk tolltartót színes, mintás és csillogó ragasztó szalaggal és csillogó kövekkel díszítve. Végeredményként a legkülönfélébb tarka tolltartók születtek, miközben beszélgettünk  és mindenki berakhatta a kedvenc zenéit. Bár főleg kis csoportokba tömörültünk az asztal körül nagyon jó hangulatú volt a mai alkalom és érezhetően kovácsolja össze a csajos programok sorozata a lányokat.

A tábor első három napján a sokféle program mellett is sikerült befejeznünk a gyerkőcökkel a Vállalkozó Palánta Projekt szombati évzárójára való felkészülést. Elkészült az öt kis cég bemutatkozó plakátja, megíródtak a marketing szövegek, és a gyerkőcök vidáman próbálták fel a logós trikókat is. Azóta pedig izgalommal vegyes lelkesedéssel tanulgatják, próbálgatják a prezentációs szövegeket is. És persze kíváncsian várják a VPP – Játék eredményhirdetést is. Folytatás szombaton!

Andi, Berta, Csenge, Gábor, Herta, Judit, Julcsi, Julie, Kata, Misi, Réka, Tami

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel!