2018 utolsó projekthetén vagyunk túl. Így év vége felé már nem akartuk nagyon tanulással zargatni a sácokat, inkább más jellegű terhelést terveztünk nekik. Bár év közben is sokat társasozunk, voltak olyan céljaink ezen a területen, amikre remek alkalom egy ilyen nyugisabb hét. Ráadásul most csak három tanodás napunk volt, így sűríteni kellett, aminek eredményeképpen létrejöttek olyan találkozások gyerekek között, amik év közben ritkán tudnak. Alapvetően szerettük volna, ha sok-sok egyéni tanulás után kicsit jobban együtt vannak a csapatok, ha versenyeznek egymás ellen, ellenünk, ha dolgoznak együtt, ha tanulnak új társasokat, ha megismerkednek mélyebb játékokkal.

Az ovisainknak és elsőseinknek markánsan testreszabtunk, de a többieknél is figyeltünk a sajátosságokra a játékválasztásnál.

A legtöbbször megvalósított menet így nézett ki:

Egy halacska várta a tanodába toppanó gyerkőcöket és a többség számára múlt hétről már picit ismerős Boldog Lazac meg is alapozta a hangulatot. A játék azért nagyon jó ráhangolódásnak, mert csak akkor tud sikeres lenni benne az ember, ha oda tud figyelni másokra, ha bele tud csapni a társának kezébe, ha szívesen csapkodja bárki alkarját. Szóval ez a kis őrület pikk-pakk összeránt bármilyen csapatot, így volt ez nálunk is.

Ezután üres társasos dobozok fogadták a gyerekcsapatot és hamar kiderült mindenki számára, hogy akkor bizony meg kell keresni az alkatrészeket, különben nem lesz játék. Érdekes, hogy az első reakció jellemzően az volt, hogy bármiféle támpont nélkül, őrült módjára a cuccok keresésére indultak. Úgy kellett visszarángatni őket, hogy hahó, van ám segítség. Amihez mondjuk teljesíteni kell. De van! Öt perces kihívásra hívtuk őket, ahol közösen kellett 10 feladatból a lehető legtöbbet megoldaniuk: versírástól, énekléstől, logikai feladaton át rajzolásig volt mindenféle. A tanoda alaprajzára annyi segítséget kaptak az elrejtett társaselemekhez, ahány jó megoldást prezentáltak. Így-úgy amúgy, de mindenki megtalált mindent. Huh!

Ezután nem játszhattak ezzel a játékkal, mert jött még a fő kihívás. Írtunk már arról, hogy a Pagony Kiadónál megjelenő társasjátékokat tesztelgetik a tanodás gyerekek, most is ezekből érkezett egy csokor. Egy absztrakt csokor. A 2-5 fős gyerekcsoportot hívta ki valaki a tanoda alkalmazottjai közül szimultán partikra. Ha bárki nyer a gyerekek közül, akkor mindenki nyer! És arattak is győzelmeket, hiszen a megosztott figyelem, a szimultán játék egészen hatékony előnyadási mód. Jó hangulatban, komoly koncentrációban teltek a küzdelmek. Iszonyatosan jó tapasztalat volt az absztrakt játékokhoz való visszanyúlás, mert felidézte, hogy honnan is indult az egész társasjáték-pedagógia a tanodában. És így eszünkbe jutott az is, hogy bizony nem mindenkivel indultunk azóta innen. Kevésszer veszünk elő táblajátékokat, nem kapnak kellő hangsúlyt a kétszemélyes absztrakt mókák. És ezt érezni is. Azt észrevettük, hogy régen kicsit hamarabb voltak terhelhetők a gyerekek komplexebb társasjátékokkal, de most úgy tűnik, hogy furcsamód az ennek az oka, hogy túl hamar terhelünk és nem alapozunk eleget, például egyszerű struktúrájú, mégis mélységekkel rendelkező táblajátékokkal. Jó volt nézni az állásokat elemző apró gyerkőcök koncentráló tekintetét!

Zárásként aztán jöhettek a csoportokhoz szabott hosszabb társasok – amikhez az alkatrészeket keresgélték -, így volt Át a sivatagon, Háborúk kora, Las Vegas, Sárkánypalota. Olyanokkal is, akikkel ez nagyon nem szokott menni. És igazából tisztességgel végigülte mindenki a partikat, persze változó minőségű játékkal, de nem is feltétlenül ez a fontos.

35 gyerekből 26-an vettek részt ebben a társasjátékos projektben, ami azért nem rossz. Voltak fájó hiányzók, betegek, de olyanok is persze, akiket csak simán nem érdekelt ez az egész. És ez jól is van így!

  •