Egy ideje érlelődik már néhány gondolat bennem, de úgy tűnt, hogy lehet még várni vele. Pár napja már nem tűnik úgy.

2018. december 10. és 2019. január 10. között lehet pályázatot benyújtani a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Támogatáskezelő Főosztályához a tanoda szolgáltatást működtető szolgáltatók befogadására és állami támogatására. Az Igazgyöngy Alapítvány nem nyújt be ilyen pályázatot. És most, 2018 decemberében még azt mondjuk, hogy ennek ellenére fogunk tanodát működtetni. 2019-ben majd lehet, hogy kicsit máshogy kell fogalmazni, de erről picit később.

L. Ritók Nóra már összeszedte, hogy milyen problémáink vannak az új támogatási konstrukcióval, és bár azóta kiderült egy csomó részlet, amik első ránézésre pozitív meglepetések – például az iskolák kizárására való törekvés -, a lényegen nem változtatnak. Lehet bármennyire rendben pedagógiai-szakmai szempontból a kiírás, ez teljesen lényegtelen, hiszen rossz a kiindulás. Azon lehet vitatkozni, hogy a tanodák teljesen eltűnnének vagy csak átalakulnának, ha lenne egy értelmezhető közoktatásunk, de az biztos, hogy jelenleg nincs, és a tanodák legtöbb feladata ezzel függ össze. Erre elköltünk egy csomó pénzt a tanodákra, ezzel tulajdonképpen elfogadva azt, hogy szükség van rájuk, mert van egy rakat gyerek, akikkel nem tudnak mit kezdeni a rendszeren belül. Ebből elég sok dolog következik szerintem, de leginkább az, hogy nem is akarnak innentől ezzel a kérdéssel foglalkozni. És akkor mehetünk is tovább: a hátrányos helyzetű gyerekeknek külön pedagógiája van, velük iskolán kívül, külön kell foglalkozni. A kérdés itt le is zár, az oktatás rendben van, a renitensek fel lesznek zárkóztatva. (Egyébként az is kérdés, hogy a renitensek beférnek e abba a kb. 160 tanodába, ami nyerhet.) Ezzel azért elég nehéz azonosulni. Civilként, nem állami forrásokból a tanodánk adott helyzetre reagál, miközben célja a feleslegessé válás – a problémák megoldódásával -, de ezt rendszerbe illesztve nehéz elképzelni. De most ne menjünk mélyebbre, majd máskor.

A szakma nagy része épp pályázatot ír. Néhányan szakmai meggyőződésből – velük majd egyszer egy jópofa szakmai vita is összejöhetne -, de a többség azért, mert ez van, nincs más lehetőség. Igen, a tanodákat megmentheti ez az új irány, de számomra pl. nem ez a szempont, hiszen a tanodák célcsoportjával kellene foglalkozni, akiknek ez viszont nem megoldás. Persze nehéz, mert nem hagyható abba a munka, mi lesz a gyerekekkel stb. Sajnos egyik korábbi támogatásnak sem volt része – ahogy a mostaninak sem az-, hogy felkészítse a tanodákat, miként lehet megállni saját lábon. Pedig, ha néhány szervezetnek sikerül, akkor biztosan nem lehetetlen. És szeretném markánsan elutasítani a nekünk könnyű szöveget, mert az Igazgyöngynek nem kevés és nem tegnap kezdődő munkája van abban, hogy fenn tud tartani egy tanodát. Szóval a nincs más út még nem biztos, hogy elég jó indok. De most hirtelen még ez sem annyira fontos. De rövidesen az lesz!

Volt ennek az egésznek – állami pályázat – egy olyan veszélye is, hogy a kormány elkezdi majd felhasználni a tanodákat az üzeneteik alátámasztásához. Szóval, hogy ők mennyire elkötelezettek az ÜGY iránt. És bár a megszokottakhoz képest egyelőre egészen finoman teszik ezt, az elmúlt hónapokban megjelentek az első írások ebben a tematikában. Legutóbb – bocsánat, de nem linkelek magyar időket – éppen minket vádoltak azzal, hogy nem veszünk tudomást a tanodákról, amiket 10 éve működtetnek. Kik is? Nem tudom, hogy szándékos sejtetés vagy szimpla ostobaság és tájékozatlanság, de a szöveg kontextusa alapján úgy tűnik, hogy a kormány már 10 éve olyan jó fej, hogy az iskolán kívül tanodákat is működtet – milyen szépséges takaró is ez kötelezettségszegési eljárás során. És, aki nem tájékozódik máshonnan, ő most egészen komolyan elhiheti ezt. És egészen komoly tömegek nem tájékozódnak máshonnan. És ömlik rájuk a hazugság, de legalábbis az elképesztően egyoldalú értelmezés. És most erre odaadtuk a tanodákat is. Többek között ezért sem biztos, hogy baj, ha jövőre – engedély híján – nem hívhatjuk tanodának magunkat. Jobbnak tűnik egy másik diskurzusba kerülni.

Tisztában vagyok azzal, hogy a pályázatírás és a bírálatokra várakozás közben majd kevesen fogják helyretenni a propagandagépezetet, de bízom abban, hogy ha lecseng ez az egész, akkor azért akad majd néhány olyan műhely a szakmában, ami belülről is megfogalmaz kritikát, hogy a valóság legalább egy picit láthatóbb legyen. Az elmúlt napok eseményei talán azt mutatják, hogy egyre többen szeretnénk azt, hogy ne legyen nehéz tájékozódni a saját világunkról.

Pusztán a tanoda nem fogja megoldani a problémákat. Ezek a rendszer mellé illesztett tevékenységek megvédhetik a jelen és a jövő generációit a teljes leszakadástól, de hosszú távon magát a rendszert kellene rendbe tenni. Nem aszisztálhatunk a rendszer diszfunkcionalitásához azért, hogy a tanodák fennmaradhassanak. Szuper lenne nem azzal szembesülni X év múlva, hogy épp a tanodák járultak hozzá a szegregáció erősödéséhez. Pályázaton kívül és pályázva is kötelességünk folyamatosan kommunikálni a valós helyzetet – ami nem túl szép -, de azt is, hogy ebben mi a mi feladatunk, mi a mi felelősségünk. És bármilyen hízelgő, de ne fogadjunk el többet annál, amit érünk. Például itt, az Igazgyöngynél sem gondoljuk, hogy a tanoda elegendő lenne, nem véletlenül csak egyetlen láncszeme a segítésnek.

  •