Most a betűkről lesz szó. A közösen vagy egymás mellett elolvasott betűkről. Ha nem is ezzel indult minden – mert a focipályán megoldott matekpéldákkal -, de az olvasás és az olvasottak megértése az elejétől foglalkoztat minket. Én nem olvasok – hallottuk sokszor, de halljuk még néha ma is. Az alsós gyerekeink még kíváncsiak, még akarják, egészen ügyesen olvasnak, többnyire értik is a nekik való és tetsző szövegeket. Aztán ez az egész elromlik. Amiben persze nincsen semmi meglepő, hiszen a gyerek megtanult olvasni, gyakorolni már nem kell, elolvas és megért mindent. (Most itt ebbe nem mennék bele sokkal bővebben, de érdemes olvasgatni a témában, én mondjuk Fejes József Balázstól indulnék, például innen, a 204. oldaltól.) A gond az, hogy tényleg elmarad a gyakorlás. Ott például elég könnyen, ahol nem szokás otthon olvasni. Elég könnyű megtalálni azokat a tevékenységeket, ahol el lehet boldogulni olvasás meg szövegértés nélkül. És akkor onnantól elég elkalandozni az órán, ott is minimalizálni az olvasási tevékenységet. Szépen elkezd döcögni az olvasás, hibák csúsznak be, amitől egyre nehezebb a megértés, ráadásul a szövegek is nehezednek. Jajj.

Azzal kezdtünk foglalkozni – a szövegértés mellett -, hogy az olvasással kapcsolatos attitűdök változzanak meg. Előadások, beszélgetések során szoktam azzal viccelődni, hogy a kezdeteknél az volt az érzésem, hogy ha kinyomtatnék egy betűt egy A4-es lapra, azzal ijesztegethetném a srácokat. (De ez egyáltalán nem vicces.) A jelenséget amúgy betűundornak neveztük el. Hogy ez hova vezethet? 2016-ban a népszavazásos plakátokból annyit értettek meg sokan, hogy október másodikán jönnek a migránsok. Hazug, manipulatív dolgokkal folyamatosan szembesülnek, de értsük meg, hogy itt még annál is zavarosabb volt az értelmezés. Értelmezés volt ez egyáltalán? Valamiféle stratégia vélelmezhető, hiszen a dátumot mint tényt kiemelten kezelték, de minden mást csak kitaláltak innen-onnan információkból. Kicsiben sokat látjuk ezt a srácoktól: a szótőből betippelik a szót, nem olvassák végig, az egy-két megmaradt információból kitalálják, hogy mit is olvastak. Nem ritka, hogy a szöveg tartalma amúgy leköti őket – érdekes adott cikk mondjuk -, de ez nem tűnt fel olvasás közben, csupán akkor derül ki, amikor feladom a szövegértéses feladatok megoldását és elmesélem, hogy mit is olvastunk fel hangosan, olvastunk el magunkban 10 perce. Jéé.

Ha az olvasás nem csak arról szólna, hogy legyünk túl rajta, akkor könnyebb lenne a munka. Sokszor látszik, hogy alkalmaznak stratégiákat, például egy névre kérdezünk rá és elkezdi keresni a nagybetűs szavakat a szövegben, hiszen azt naggyal kezdjük, talál is egyet és megpróbálja válaszként elsütni. De nem jó. Akkor keres másikat. Az egyik jó lesz. Sokszor már a testtartás remekül megmutatja a viszonyulást. A széken hátradőlve, messziről, félvállról olvassa a szöveget, bekezdésenként sorttévesztve. Például. Így nem lehet. Szóval nem nem érti a szöveget, hanem fel sem merül benne, hogy annak a szövegnek lehet olyan tartalma, ami érdekes számára. A betűundort óvatosan kezdtük kezelni. Például olyan társasokkal játszottunk, amikben olvasni kell. A konkrét, szövegértést fejlesztő foglalkozásoknál pedig egyre erősebben építettünk a motivációra, a személyre szabottságra. Aztán tavaly kicsit elléptünk a szövegértéstől és megpróbálkoztunk az irodalommal, a közösségi olvasással. Szóval azzal próbálkoztunk, hogy csak úgy olvassunk, mindenféle cél nélkül: nem teszünk fel kérdéseket, nincsenek feladatok. Csak olvasunk egymás mellett, aztán ha alakul beszélgetés hát alakul, ha nem hát nem. És összeraktunk pár olvasós projektet is, amik sok gyereket vontak be és párat meg is tartottak. Van néhány gyerek, aki folyamatosan könyvet olvas, kevesebben mondják, hogy ők nem olvasnak, és úgy általában az látszik, hogy alakul valami pozitívabb attitűd. Talán.

Mindez persze csak azt jelenti, hogy megint ott vagyunk egy út elején, de talán könnyebb elindulni. Most is arról van szó, hogy a kisebb tanodások kicsit más közegben nőnek fel, nekik és velük talán könnyebb lesz. De meg kell fejtenünk a következő lépéseket is. Hogyan lesz a nem utálok olvasniból – esetleg szeretek olvasniból – értő olvasás. Most például két srácnál is azzal kísérletezünk, hogy egy élményalapú olvasásból hogyan lehet kicsit továbblépni. A Danny bá’ és a futóversenyt olvassák és az a feladatuk, hogy minden fejezetből válasszanak ki egy olyan elemet, amiről keresgélnének további információkat az interneten. Három fejezeten vagyunk túl és eléggé döcög a dolog, de a végére talán ráéreznek majd. Jó lenne, ha meglátnák az olvasásban annak a lehetőségét, hogy érdekes és fontos dolgokat lehet megtudni betűkből. Hátha.

De azért az nagyon nagy öröm, hogy egyre több olyan képet tudunk készíteni, ahol együtt, egymás mellett olvasunk a gyerekekkel.

  •