Nem először készültünk a srácoknak csapatépítéssel, de eddig valahogy mindig egy kicsit óvatosak voltunk. Nem vittünk túl komplex gyakorlatokat, nem dobtuk őket a mélyvízbe. Most viszont, az előzetes pozitív tapasztalatok, projekthetek, táborok élménye után úgy döntöttünk, hogy eljött az idő valami extrémebb foglalkozástervhez. Így építtettünk felhőkarcolót és gyártottuk le ugyanazt a terméket. De nézzük, honnan indult ez a porjekthét.

Alapvetően nagyban támaszkodott a terv a Közterem programban használt gyakorlatokra, természetesen igazítva azt a tanodás srácainkra. Csapatépíteni ugyanis bárhol lehet (megkockáztatjuk, hogy kell is), a Közterem extrémebb gyakorlatai pedig remekül vizsgáztak tanodai környezetben is – bár efelől nem volt kétségünk.

Szerdán és csütörtökön a busznál különféle társasjáték-elemeket osztottunk a gyerekeknek: volt aki bábut kapott, volt aki egy kártyalapot és olyan is, aki egy dobókockát. Mi ez? Minek? Kérdezték, aztán mikor beléptünk a tanodába gyorsan ki is derült: egy gyors csoportbontás után mindenkinek ezekkel az eszközökkel kellett terveznie egy játszható társasjátékot a másik csapatnak. Vagyis fontos volt, hogy a szabály egyértelmű, könnyen értelmezhető legyen és még a játékot is lehessen játszani. Ezekből a tapasztalatokból kötöttünk aztán a saját belsős szabályainkra, mint pl. mindent megbeszélhetünk, figyelünk egymásra és nem bántjuk egymást, amennyit adsz, annyit kapsz. A szabályok megbeszélése után nyomdával jelezték a gyerekek, hogy elfogadják azokat. Egy babzsákderbis bemelegítés után jött a fő attrakció: a két csapatnak ugyanazt a terméket kellett legyártania ugyanazokból a rendelkezésükre álló eszközökből. Mindezt persze úgy, hogy két külön helyiségben dolgoztak, az egyeztetéseket képviselők bonyolították. Wow! Máris lelőjük a poént: sikerrel vették ezt a feladatot és egészen hasonló produktumok születtek!

Az elsőseink más időpontban érkeztek hozzánk, így nekik kis módosítással tartottuk meg az első felvonást. Szabályok elfogadása után közösen kellett a bekötött szemű pedagógusokat irányítani, hogy minél több szétszórt labdát a megfelelő színű edénybe helyezzenek. Itt nem csak az okozott nehézséget, hogy ne egymás szavába vágva mondják az utasításokat vagy ne érjenek hozzánk, hanem az is, hogy belehelyezkedjenek a pedagógus helyzetébe, aki se nem érti az ott van, arra stb. instrukciókat, se nem látja az esetleges tárgyi akadályokat. Szóval volt itt bumm és nevetés, de nagyon élvezték és látjuk, hogy még bőven elővehetjük a tanulások előtt. Másik gyakorlat a nagyobbaknál is előforduló közös termék készítés volt. És bár betegség miatt egyikünknek be kellett szállni, de így is remekül kijött, hogy mennyire mozognak komfortosan ezekben a helyzetekben a gyerekek és mennyire tudják egymás között a feladatokat kiosztani és megbeszélni. Azt kell, hogy mondjuk, elsős létükre kicsit sem maradtak el a többi csoporttól, sőt.

Az ovisoknak erre a hétre minimális kötöttséggel készültünk. Láttuk már, hogy náluk a csoportos helyzetek nagyon nehezen működnek és inkább nyugalmat teremtő játékokra, feladatokra van szükség, mint energetizálóra. Így egy gyors színfogó, közös verstanulás és versmondás, valamint egy nagy-nagy zuhécsinálás után közös, szabadon játszós programot terveztünk. Volt meseolvasás, legózás, gyurmakonyha és teakészítés, hol magányosan, de többnyire azért másokat és minket is bevonva. És így egy jó hosszú és konfliktusmentes, szuper kis foglalkozás jött össze.

Péntekre terveztük azt a komplex gyakorlatot, ahol nem “csupán” egy terméket kellet a kiscsoportoknak legyártaniuk, hanem egy hatalmas felhőkarcoló bizonyos szintjeit. Két időpontban dolgoztunk a srácokkal, mind a két esetben 3-3 kiscsoportra bontva őket. Így összesen két 3 szintes felhőkarcoló épült. A felhőkarcolónak pedig el kellett bírnia egy tojást, melyre az előzetesen összegyűjtött csapatértékek közül kiválasztott fontos érték került fel. Az értékgyűjtés és választás kifejezetten nehéz feladatnak bizonyult: nehéz kilépni a mit szeretünk és mit nem kategóriából és a külső tulajdonságokból is. Végül lett egy “szeretünk játszani” és egy “bolondos” értékkel rendelkező tojásunk.

A felhőkarcoló megépítésének sikeréhez szükség van egy képviselőre, pontos adatokra (vagy legalábbis értelmezhető mértékekre), csapatmunkára, figyelemre, a feladatok kiscsoporton belüli megosztására-delegálására, kommunikációra, türelemre és kitartásra. Mind a két csapat felépítette a felhőkarcolóját és mind a kettő hozta a felhőkarcoló alapvető tulajdonságát, vagyis kellően magas és stabil építmények születtek.

De mi is történt valójában, miért volt igazán hasznos ez a két nap? Természetesen a csoportokon belül zajló folyamatoktól. Noha ezzel a céllal vittük ezt a foglalkozástervet, de nem biztos, hogy számítottunk ennyi megélt és reflektált történésre. Úgy éreztük, hogy erre a munkára péntekre érkeztek meg teljesen a gyerekek. Az első napok bemelegítő, egyfajta ráhangoló feladatai kevésbé mélyítették el őket a csoporton belüli folyamatokban, noha nagyon jól ráéreztek a feladatok sajátosságaira és arra, mire van szükség ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Péntekre bőven voltak konfliktusok, viták, egyeztetések, kompromisszumok, sőt szerepek is a csapatokban. Elképesztően melós volt, de most éreztük először, hogy ezek a gyakorlatok valóban cél értek, hiszen tényleg elmélyedtek, tényleg a szerepükben voltak és tényleg rengeteg konfliktusuk volt a feladatok során: ki hozza az ötleteket, azt ki hall(gat)ja meg, ki épít, kit vonnak be, ki marad peremen, ki lesz a képviselő, kinek a felelőssége a szintek sikeres megépítése? A reflexiós körökben főként az ujjbarométert használtuk, ahol be tudják skálázni adott kérdéssel/állítással szembeni véleményüket anélkül, hogy verbalizálnák azokat. Remek volt, hogy a kiscsoportos konfliktusokat képesek voltak a nagykörbe is behozni, vitába szállni egymással. És itt most tényleg az a hangsúlyos, hogy ez a feladatról és a feladat által generált érzelmekről, folyamatokról szólt és nem azért “estek egymásnak”, mert éppen provokatív hangulatban voltak. De hogy ne csak a konfliktusoknak örüljünk ennyire: a felhőkarcoló szintjeinek összeépítése már egy helyiségben, közösen zajlik. Tapasztalataink alapján elmondható, hogy az építésben való részvétel nagyjából leírja a csoport összetartásának mértékét. A tanodás srácaink mind a két csapata szinte 100%-os részvétellel építette össze a felhőkarcolójának szintjeit. Sőt, a tetejére érkező értékkel rendelkező tojást is elbírta. Az egyik 7 másodpercig, a másik még most is tartja.

A kiscsoportos feladatok, melyek majd nagycsoportossá válnak nagyon működtek most a gyerekeknél. Lehet legközelebb azt is kipróbáljuk, milyen szerepek szerint tevékenykedni ezekben a helyzetekben csak, hogy mindig emeljük egy kicsit a tétet.

  •