Majdnem napra pontosan mához egy éve kezdtük el szervezni a logopédiai fejlesztéseket a tanodában. Tök jó visszagondolni rá, hogy honnan indultunk és hová jutottunk. Habár még nem érkeztünk meg oda, ahova szerettünk volna.

A tervezést követően augusztus végén kezdődött el a szűrési időszak. Öt nagycsoportos ovist mértünk fel, közülük hárman kerültek be a logopédiai fejlesztésbe. A sulisoknál két elsős gyerekkel, egy ötödikes fiúval és egy nyolcadikos lánnyal kezdtük el a fejlesztéseket. Összesen tehát 7 gyerek került be ebbe a projektbe. Hét nagyon különböző tünetekkel és zavarral rendelkező gyerek.

Az egyetemi gyakorlataim során oly sokat látott tisztán artikulációs problémát két gyereknél tapasztaltuk csak. Ők az egyszerűbb esetek: nem perdül az r, helyette j-t mond: “ója, jépa”. Vagy kicsúszik a nyelv a c-nél: “szisza”. Klasszikus hangcserét, vagy hangkihagyást produkáltak. A többieknél ennél bonyolultabb és komplexebb zavar volt jelen; kezdve az enyhe dadogástól, nyelvi zavartól a beszédgátlásig, vagy az enyhe értelmi akadályozottsághoz társuló beszédzavarig. Azt hiszem rájuk nem voltam eléggé felkészülve. De kezdjük az elején.

Megtisztelve éreztem magam, hogy én vezethettem be a tanodát és a tanodába járó gyerekeket a “logopédia világába”. Először egy tükör beszerzése, aztán a hívóképek, ajakállás képei a falra, zizi, szívószálak, nyomdák kellenek, a logopédiai fejlesztés örök kellékei. Kész is a fejlesztő sarok. A gyerekek és a szüleik eleinte nem tudták, hogy mit jelent az, hogy logopédia, de aztán a hónapok után a gyerekek maguk kérdezték, hogy mikor fogjuk a nyelvünket tornáztatni. Vagy az édesszájúak, hogy mikor fogunk olyan színes izét tenni a nyelvünkre. Szóval megismerkedtek a logopédiai fejlesztés alapjaival és megszokták. A legtöbben megszokták, hogy a nyelvünket nyújtjuk ide-oda, hangokat keresünk, rögzítősorokat skandálunk, furán lélegzünk. A tavaszi táborban történt, hogy társasozás közben az egyik logopédiára járó fiú rám nézett és elkezdett a nyelvével csettinteni. Kis idő múlva én is becsatlakoztam. Olyan volt, mintha egy különleges közös nyelvet beszéltünk volna, amit a többiek nem értettek, csak mi. Somolyogva összenéztünk és mosolyogtunk, mintha mi tudnánk valamit, amit a többiek nem.

Azt mondom, hogy a legtöbben megszokták, és nem megszerették. Az elején az újdonság hatása mindenkit behúzott, de aztán, mikor már a hatodik alkalommal is harangozunk a nyelvünkkel és meghintáztatjuk, akkor már mindegy volt, hogy hozzuk a zizit, vagy hülye arcot vágunk. Uncsi és béna. Szóval a legnagyobb kihívást a motiválás jelentette/jelenti.

A logopédiai fejlesztéshez hozzátartozik a rendszeres gyakorlás. A napi szintű átismétlés nem volt reális cél, de az igen, hogy minden héten legyen egy kis gyakorlás. Ezért, amikor személyesen nem voltam ott, akkor is került az egyéni foglalkozástervbe egy 5 perces logopédia, amit a jelenlévő pedagógussal, vagy önkéntessel együtt csináltak a gyerekek. Annak érdekében, hogy jól nyomon követhető legyen, minden alkalommal videóra rögzítettük a gyakorlást. Ezek a felvételek jól mutatják, hogy hogyan halad hétről hétre a gyerek. Ezen felül nagyon szórakoztató a csapat számára, ahogy a pedagógusok életükben először próbálják a gyakorlatokat kivitelezni. Ahhoz, hogy a többi pedagógus és önkéntes is kényelmesen érezze magát a logopédusi szerepben, egy belsős képzést tartottunk, ahol kipróbáltuk közösen a feladatokat és megbeszéltük, hogy mire kell figyelni, hogyan tudjuk segíteni a gyerekeket.

A folyamatos fejlesztés fenntartása érdekében kitaláltuk, hogy próba jelleggel heti rendszerességgel skype-on fogjuk a fejlesztést csinálni. Ehhez kiválasztottuk azt a gyereket, akinek egyszerűbb artikulációs zavara van, és akiről el tudtuk képzelni, hogy jól tud működni a gép előtt. 10 ilyen skype alkalmat csináltunk vele, a havi egyszeri személyes logopédiai fejlesztés mellett. Azt tapasztaltuk, hogy hatékony tud lenni az online forma. Sőt a fülhallgató és a gép olyan keretet adott neki, ami még a figyelmét is jobban ott tudta tartani. Ezen jó tapasztalat alapján a jövőben szeretnénk továbbgondolni, hogy hogyan tudjuk az online logopédiát alkalmazni.

Nehéz megmondani, hogy pontosan mennyire volt eredményes a logopédia projekt. Egyedül a fent említett elsős fiúnál merem azt mondani, hogy nagyon hatékony volt a fejlesztés. Annyira, hogy a következő évtől már nincs szüksége több logopédiai alkalomra. Azonban ahogy azt már említettem egyszerűbb tünetei voltak, valamint ő vett részt a legtöbb alkalmon. A többieknél alig hallható, látható az előrehaladás. De ahogy már említettem, ők sokkal komplexebb tünetekkel rendelkeznek. Apró eredmények azért itt is vannak. Például a nyelv koordinált mozgása, vagy a nyelv erejének növekedése, a hangok auditív megkülönböztetése, beszédértés vagy a fonológiai tudatosság fejlődése. Ezek azok, amik láthatatlanok, de kellenek ahhoz, hogy rendben legyen a beszéd és a nyelv.

Összességében, ha azt nézzük, hogy egy évig hozzáférhetővé vált a toldi gyerekek számára is a beszéd-és hangfejlesztés, akkor azt gondolom, hogy ez önmagában egy nagy eredmény. Bízunk benne, hogy tovább tudjuk folytatni azt, amit elkezdtünk és tanulva az egy év tapasztalataiból még felkészültebben fogjuk tudni támogatni azokat a gyerekeket, akiknek beszéd, vagy nyelvi zavara van.

  •