Idén is megpróbálkoztunk, hogy a gyerekekkel aszfaltkrétát készítsünk gipszből, tempera és papírgurigák segítségével, ami egy eléggé piszkos és nem is annyira könnyű munka. Néhányan pont ezért szeretik vagy éppen elkerülik. Újra megtapasztaltuk, hogy a gipsz gyorsan köt, de a gyerekek is gyorsan tudják keverni, illetve kiderült, hogy ez inkább a nagyoknak való feladat. Viszont, ami elkészült, az jól fest! Vasárnap kibontjuk őket!

A mai kézművesen pingvineket és teknősöket készítettünk – az újrahasznosítás jegyében tojástartókból. Szerencsére a gyerekek szokás szerint a saját kreativitásukat is belevitték a megvalósításba, így az “unalmas” zöld teknősök és fekete-fehér pingvinek helyett színpompás, sokszemű, kalapos állatok születtek.

Az utóbbi időben egyre több olyan gyerek jár a táborainkba, akik még nem tanodások. A táborok mindig nyitottak, jöhet, mehet bárki: szülő, kistesó, nagytesó. Viszont ahogy számolgattunk, azt láttuk, hogy a várható gyerekek közel fele a 3 és 6 éves kor közé esik. A kultúr nem éppen alkalmas terep a kicsik foglalkoztatására, nehéz leválasztani a rokonokról őket, így senki sem tud annyira elmélyülni a foglalkozásba és ráadásul egy délelőtt nagyon-nagyon-nagyon hosszú is. Így most kipróbálunk valami újat. Kis turnusokban külön helyszínen és külön programokon foglalkozunk az óvodásokkal. Részben szabad játék, részben irányítottabb tevékenységek formájában. Ma akadálypálya, ernyőzés, mesenézés és szabad játék volt terítéken. Nem könnyű vállalkozás, még elég sok a konfliktus, nehéz a bevonás és mivel nem ismerünk minden gyereket és ők se minket, így a szabályokat és kereteket is tanulni kell. De alakul és még nyáron is biztos foglalkozunk azzal, hogy hogyan tudjuk ezt a nagy korosztályi változatosságot megoldani.

A pályázat keretében azt is vállaltuk, hogy a tábor alatt kitalálunk egy témába vágó társasjátékot. Két srác és egy lány – olyanok, akik sokat és jól játszanak – ült le velünk gondolkodni és egészen hamar össze is állt egy koncepció, amit holnap még tesztelgetünk és csinosítgatunk, hogy vasárnap be tudjuk mutatni az érdeklődőnek.

Természetesen ma is mentek tovább a projektek, társasjátékoztunk sokat és a fiúk még a focipályára is kimentek az idény első mérkőzésére, ahol szerencsére az a csapat nyert, amiben mi szerepeltünk.

Ádám, Ági, Berta, Csenge, Dana, Dorka, Franci, Judit, Máté, Orsi, Tami, Virág

  •