Papírszínház – első felvonás

Az Igazgyöngy papírszínház projektjének célja egy szociális és érzelmi kompetenciákat fejlesztő pedagógiai eszköz létrehozása. Egyrészt azoknak a gyerekeknek az intra- és interperszonális készségeik is fejlődnek, akik a fakerethez meséket írnak és illusztrálnak, másrészt a befogadó gyerekekben is empatikus viszonyulásmódokat, szociálisan érzékenyítő értelmezéseket váltanak ki a papírszínházas mesék. Merthogy olyan problémákat tematizálunk a mesék által és a gyerekek személyes tapasztalataira alapozva, mint a kirekesztés, az élményszegénység, a fázás, az éhezés vagy a másság.

Eddig öt mesét írtunk és illusztráltunk két és fél hónap leforgása alatt öt különböző iskola öt gyerekcsapatával, olyan gyerekekkel, akik az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola tanulói. Mind az öt meseírási és illusztrálási folyamat más volt. Az eredmény, a mesék stílusukban, vizualitásukban is eltérnek egymástól (alapjáraton kétféle mesét alkottunk: diavetítőset – egykezeset, és bászínházasat – többkezeset).

Toldon a fentiekből két darab egy mesélős történetet mutattunk be egy ovis és egy vegyes iskolás csoportnak, amikben a mesélő szerepét az egyik munkatársunk töltötte be. Ez az első lépése a toldi részre eső papírszínházas projektnek aránylag jól sikerült, bár már az elején szembesültünk azzal, hogy a mesék nyelvezete nem a legmegfelelőbb a toldi gyerekbrigádnak. A figyelmet, a nehezebben követhető, hosszú mondatok ellenére, sikerült fenntartani intonációs játékkal, kikérdezéssel, az ismétlődő, megszokott mesei elemek kihangsúlyozásával, a nézőközönség segítségével, azaz hogy a gyerekeket is lazán bevonva a mesélésbe.

A terv az volt, hogy miután kicsit megismerkedünk a papírszínházzal, a diavetítős meséken keresztül, a hurkapálcikás, bábozós mesét már közösen adjuk elő három-négy gyerekkel, hiszen az már egy kooperatívabb, többkezes mesélést igényel. Ezt a bemutatót az első táborra terveztük, több napra kiterjedő készülődéssel: több alkalmas próbával, meghívók írásával, plakát készítéssel és természetesen magával a nagy előadással.

Nos, ezt a tervet nem sikerült kivitelezni. Talán a bábozó csapat válogatása nem volt a legmegfelelőbb. Talán a kezdeti buzdító beszéd nem volt elég jó. Vagy jobban kellett volna ragaszkodni ahhoz, hogy ha elkezdjük, akkor megcsináljuk, felkészülünk, előadjuk, befejezzük. Az is biztos, hogy a mese – a többihez hasonlóan – túl hosszú volt, a nyelvezete túl tömény. Az ismétlődések pedig nagyon megnyújtották a történetet, a váratlan fordulatok esélyét is kizárták a narratívából, vagyis röviden fogalmazva: valószínű, hogy unalmas is volt a mese. A másik probléma talán, hogy túl nagy időkeret volt ennek a papírszínházas foglalkozásnak szabva. Nem haladtunk előre, sokat vitáztunk, hangoskodtunk, nehezen gyűltünk össze a próbákra – sikerült azonban egy nagyon szép plakátot alkotnunk, erre mindannyian büszkék voltunk-, így az előadás előtti napon, egy szétszórt próbánk kellős közepén lefújtuk a produkciót.

A második táborra újratervezés volt. Még egyszer nekifutottunk. Ez most sikerült. Úgy éreztük, mindenki tanult a múltkoriból. Ezúttal a mesét előre megnyírtuk, kicseréltük a csicsás szavakat, az ismétléseken is kurtítottunk és csupán két naposra terveztük az egész folyamatot: első napra a próbát, második napra az előadást, egy főpróbát beiktatva a premier előtt. Az eredeti felállásból, négy gyerekből két gyerek maradt, az egyik tesó pedig bekéredzkedett, és hogy biztosra menjünk, még egy táboroztató önkéntest is bevontunk bábszínésznek. Ezúttal zökkenőmentesen ment minden, sőt: új plakátot követeltek a bábszínészek, no meg meghívókat is szerettek volna készíteni a családjaiknak, így be kellett szúrni még egy találkát.

Az előadáson a bábszínészeken látszott, hogy megvannak szeppenve, hogy izgulnak, de nagyon ügyesek voltak, és a lelki jelenlétükkel elvarázsolták a közönséget. Szó mi szó, a premierünk a kultúrban egész jóra sikerült, sok pozitív visszajelzést kaptunk a nézőktől. Ezután egy második előadásunk is volt, amit kizárólag ovisok élvezhettek, meg is jegyeztük mi papírszínházasok egymás között, hogy nagyon hálás közönség voltak. A családtagok is eljöttek megnézni az előadásunkat, fele a premierre, másik fele a ráadásra. Jó volt, büszkék voltunk magunkra. Következő tárborban is jó volna előadni megerősítésképp.

Aztán majd évközben egy projekthéten – reméljük – a toldi gyerekek is írni fognak mesét a papírszínházhoz. Meg illusztrálni. Meg eljátszani.

Zsuzsa