Ha magántanuló lesz egy tanodás gyerek, akkor mindig elindul egy sor tevékenység, ami addig nem működött vagy más formában működött: beszélünk az iskolával, elkérjük a tankönyveket, megkérdezzük mikor kap fejlesztést, megpróbáljuk elintézni, hogy el tudjuk hozni az iskolából a fejlesztés után kocsival (mert a buszra általában órákat kell várni), új és több időpontot jelölünk ki az órarendben. Szóval elkezdünk több szinten, tanodán kívüli is egyeztetni. Az iskolával is kicsit máshogy, de az alapítványon belül más területeken dolgozó kollégákkal is. Ebben a blogban néhány mostanában születő együttműködésről szeretnénk beszélni, amikre csomó pozitív példát tudunk felhozni, hol a gyerekek között, hol intézmények között, hol intézményen belül.

Jelenleg egyetlen magántanuló tanodásunk van, aki már a negyedik évét kezdte nálunk úgy, hogy iskolába nem jár, mert a diagnózisa miatt egy sokkal távolabbi iskolába kéne mennie, ami bentlakással járna, és ezt egyelőre még nem látjuk működő formának. Az, hogy ez így tud lenni már önmagában is számos együttműködésnek az eredménye. Kezdve a szakszolgálattól a befogadó iskolán, valamint utazó gyógypedagógusán át, a helyi iskoláig, ami a helyszínt biztosítja. De ebben a tanévben néhány újabb ajtót igyekszünk megnyitni két dolog miatt: az egyik, hogy minél több fejlesztésben részesüljön, másrészt, hogy minél több időt legyen közösségben, és egyre jobban elsajátítsa a közösségi lét viselkedésformáit, írott és íratlan szabályait.
Ami a fejlesztések mennyiségét illeti, a tavalyi 2 óra fejlesztés helyett idén 4 órán is részt vesz az iskolában. Mi is szerettünk volna hetente 4 óra tanodai fejlesztést biztosítani számára, de sajnos az iskolai és tanodai órarend nehezen volt összeegyeztethető, így egy óráról kénytelen voltunk lemondani. Végülis így sem szomorkodunk, mert tavaly is ennyit volt nálunk és összességében azt gondoljuk, hogy ez a össz fejlesztési idő szempontjából előrelépés. És ha idén még egy kicsit többet is tudunk majd egyeztetni a gyógypedagógussal a fejlesztési céljainkról, akkor azt gondoljuk, hogy minőségileg még nagyobbat ugorhatunk.

És akkor most egy kicsit a közösségről. A magántanulóság nagy hátránya, hogy a magántanuló nem igazán találkozik gyerekekkel. Különösen igaz lehet ez, ha fogyatékossággal élő gyerekről van szó, akinek kortársai önmaguktól nem biztos, hogy keresik a társaságát, bizonyos viselkedések nevetésre, időnként bántásra adnak okot. A közösségbe való integrálás nem most kezdődött. Próbálkoztunk már vele évek óta, néha páros tevékenységek keretében egy-egy foglalkozás végén, néha a tábori programok során, de egyik se volt túl sikeres. Mindig voltak segítőkészebb gyerekek és olyanok, akik ebbe a helyzetbe nem tudtak jóindulattal beszállni, általában tehát nem maradt meg ez egy jó élményként (nem a gyerekeknek, inkább nekünk). Tavaly végül elkezdtük a csütörtök esti közös programjainkra is elhozni. Talán ott is, de egészen biztos, hogy a gyerekekben is változott valami. Kevesebb volt a bántás, olyan gyerekek kezdtek segíteni, beszállni helyzetekbe, akik korábban sosem. Elkezdtek ezek jó élmények lenni. A nyári táborokban pedig ennek következtében nagyon felbátorodtunk, először csak 2-3 nap, aztán az utolsó táborban már minden nap részt vett a délelőtti foglalkozásokon legalább egy órát. Ez az, amit szeretnénk folytatni ebben a tanévben. Túl vagyunk az első közös foglalkozáson és ez is szerencsére jól sikerült, a gyerekek mindkét félről elég együttműködőek voltak, és szuper élmény volt közös énekléssel, játékkal, rajzolással, reméljük mindenkinek.

De nem ez az egyetlen dolog, amivel szeretnénk kicsit kinyitni a világot és ez egy szuper Igazgyöngyön belüli együttműködést hozott magával. Évekig nem igazán működtek élményszerűen ennél a kislánynál a papír-ceruza feladatok, megcsinálta, mert feladat volt, de nem különösebben motiválta, a rajzolás fel sem merült, maximum a színezés. A tavalyi évben azonban elkezdett rajzolni mindenfélét, szívesen csinálta, sokat is fejlődött, úgy látszik megérett valami benne. Ebből jött az ötlet, hogy menjünk rajz órára, hiszen az Igazgyöngynek mégis ez az eredeti profilja, és ha már minden tanodásunk jár, akkor ő miért ne. Egyeztettünk a rajztanárokkal, akik örömmel beleegyeztek, így úgy néz ki, hogy minden hónapban egy-két alkalommal egy tanodás pedagógus jelenlétével rajz órákra is fogunk járni. És már túl is vagyunk a legelső alkalmon. Kicsit fárasztó, kicsit zajos volt a számára, de azóta is nagyon várja, hogy menjünk újra. És ami a legmeghatóbb és kiemelkedőbb az első óráról, hogy két toldi lány, amikor megérkeztek a terembe, akkor leültek a szokásos helyükre, a barátnőik mellé. Aztán felálltak és saját ötlettől vezérelve átültek hozzánk, hogy mellettünk rajzoljanak. Talán nem is kell mást hozzáfűzni az együttműködések témához.

  •