Ezzel a kérdéssel fogadtuk szombaton a gyermekkorból épp kinőni készülő kiskamaszainkat a MeseBarlanggá változott szoba ajtaja előtt. Na de ne szaladjunk ennyire előre!

A héten egy újabb színfolt került fel a Tanodánk egyébként is tengernyi színben pompázó palettájára. Alkotó-Fejlesztő Mesefoglalkozásra hívtuk a gyerekeket.

A népmesék és az élőszavas mesemondás – Boldizsár Ildikó és Bajzáth Mária sok-sok éves munkájának köszönhetően – napjainkban reneszánszát éli. A mesék, mint az egységes és egylényegű világkép részei, képesek áthagyományozni az egyetemes tanításokat, létfontosságú információkat közölnek a világ működéséről és az ember életfeladatairól, s végül – de nem utolsó sorban – megmutatják azt is, hogy miként veszítődik el a rend, s hogyan lehet azt újra megtalálni. Szóval, szinte észrevétlenül tanítanak és fejlesztenek a létező legszélesebb spektrumban.

Szerdán és szombaton, tíz bátor kis mesehőssel két egymásra épülő foglalkozáson egy-egy órában foglalkoztunk a „Tücsök és a Hangya” klasszikus történetével. Helyesebben történeteivel, mert az eredeti Aesopus mese és a jól ismert La Fontaine versike mellé odakötöttünk egy mesetörténeti léptékkel újszülöttnek nevezhető huszadik századi magyar továbbgondolást is – Hajnóczy Péter tollából. A három történet együtt kiválóan alkalmas volt arra, hogy a mese, és annak élményalapú feldolgozása olyan érzéseket, képességeket és gondolatokat mozgasson meg, mint az önismeret, az önreflexió, az önbizalom, a különbözőségekben rejlő értékek felismerése, megbecsülése és elfogadása valamint az előítéletek lebontása.

Az első foglalkozás kezdetén állati (jó) találós kérdések megválaszolásával léphettek be hőseink a MeseBarlangba, majd a „Milyen az idő odabent?” kérdésnek álcázott „Hogy vagy?” kör következett. Ez után kisebb próbatételként egy Dixit-kártya segítségével mutatták be kedvenc állataikat. Mivel először jártak mesefoglalkozáson, fontos volt megmutatni nekik, hogy a sok ezer évvel ezelőtti, tábortűz mellett elbeszélt történetektől hogyan jutottunk el a mesegyűjteményeken át oda, hogy ma már egyre több gyerek, felnőtt, és felnőtt-gyerek mesél magának és egymásnak. A mesék történelmének ívét egy rövid beszélgetés keretében a szavainkkal rajzoltuk meg.

Így jutottunk el a rituális és szimbolikus tűzgyújtásig. Faágacskákkal közösen körberaktuk a mesegyertyát, majd a mesélő meggyújtotta a mese lángját. Ekkor már csak, a MeseBarlangba beszorult légy zümmögését lehetett hallani.

Az Aesopus mese hangzott el először, s bár ez igen rövid, a gyerekek mégis egy pillanat alatt bekerültek abba a híres-neves Mesei Térbe, s az élőszavas mesemondás által kiváltott mesetransz állapotába. „Mesélj még”- kérte a végén az egyik kis-nagylány.

A meseláng ellobbanását követően, de még a mesében maradva, élesítettük az érzékszerveinket: érzékeltük a hideget, a gabona ízét, a tücsöklyuk szagát. Éreztük azt, amit a tücsök és a hangya érezhetett a találkozásukkor. Bár a szerepjáték most nem volt a foglalkozás része, hét tücskünk és három hangyánk jelezte, hogy szívesen benevezne egy castingra.

A „Hová ment, és mit érezhetett a tücsök, miután eljött a hangyától?” kérdés következett, amire a gyerekek írásban válaszoltak. Kiválasztottak egyet a hatféle tücsök-rajzból, s a tücsök körül szálló buborékokba írták, rajzolták bele a válaszaikat. Hihetetlen lelkesedéssel láttak munkához, és alig várták, hogy felolvashassák a többieknek. Nagy nevetések, gyors reflexiók hangjai cikáztak ide-oda.

Szinte észrevétlenül csúsztunk bele a feladat második részébe, amikor is hívókérdések által moderált formában mentünk tovább, egészen a „Miért nem viselkedünk egyformán? és a „Milyen az, ha valami/valaki egyszerre jó is, meg rossz is?” témákig. Az idő gyorsan telt, ezért a Hangya bőrébe már senki nem akart belebújni. Távozáskor mindenki kapott egy hamuba sült pogácsát, és választhatott egyet a „Szerinted hol lesz a Tücsköd, és mit csinál öt év múlva?” kérdéssel feliratozott ötféle MeseKépből.

A második találkozáskor a gyerekek egyenként léphettek be a MeseBarlangba, de csak az után, hogy megválaszolták a címbeli kérdést, és azt is, hogy merre jár, és mit csinál a tücskük öt év múlva. Bent a Barlangban Dixit-kártya segítségével fogalmazták meg, hogy éppen mit éreztek: volt izgatott, kíváncsi, boldog, és fáradt hősünk is. A Roller együttes Meseboltjának polcáról közösen levettük és meghallgattuk a „Tücsök és a hangya”c. megzenésített La Fontaine versikét. Aki akart, az táncra is perdülhetett közben. Következett a mindenki által várt tűzgyújtás rituáléja és a mesemondás.

Bár sötétséget most nem tudtunk varázsolni, a Hajnóczy Péter féle mese hosszúsága, és csattanója kárpótolta a hallgatóságot. A mese végkifejletének „édes ízét” megerősítettük néhány falat édes süteménnyel, s belevágtunk egy hosszabb beszélgetésbe. Először a mai mesére fókuszáltunk, kívül-belül ránéztünk a hangyára, a tücsökre, és a kettejük kapcsolódása által felvetett kérdésekre. Aztán rátettük egy idővonalra az első foglalkozás meséjével együtt, s így végül eljutottunk addig a kérdésig, hogy „Mi a különbség a két mesében?”, Mi történt a két mese közti időben?” s „Vajon barátokká válna-e a Tücsök és a Hangya, ha a mese tovább folytatódna?”

A hőseink utolsó próbatétele a tücsök Élet-Térképének megrajzolása volt. A gyerekek három csoportot alakítottak, minden csoport kapott egy-egy négy részre osztott, asztallapnyi méretű papírt. Arra kértük őket, hogy ábrázolják a Tücsök életének négy szakaszát. Jelzésértékű rajzokkal és írásos formában jelenítsenek meg minden helyszínt, szereplőt, gondolatot és érzést, amit fontosnak tartanak, s ha készen vannak, minden csoporttag jelölje a térképen, hogy épp most hol jár az ő Tücske ebben a történetben. Az első szakaszban játszódott az Aesopus / La Fontaine mese, a harmadikban a Hajnóczy mese, a két mese közti, és a második mesét követő életszakaszokba pedig ők találják ki, mi történhetett. Serény munka kezdődött, egy-két perc elteltével minden csoport megtalálta a közös hangot, tizenöt perc múlva már készen is volt az első Élet-Térkép.

A dolgát bevégző csapattagok kértek egy kis háttérzenét, s zenés jókedvvel bevárták a többieket. Kitalálták, hogy mindenképpen meg szeretnék mutatni, amit írtak-rajzoltak. Így hát a foglalkozást utolsó utáni próbatétele három random prezentáció lett. Határozott kiállást, bátor és lényegre törő fogalmazást kaptunk a prezentálóktól, a hallgatóság részéről pedig figyelmet, és jó kérdéseket.

A MeseBarlangból való kilépés előtt még megbeszéltük, hogy mit szimbolizál a tücsöknek Párizs, s hogy kinek mi a saját Párizsa. „Legyek jó boltos…”, „Kerüljek ki a fociVBre…”, „Eljussak az egyetemre…”, „Még nem tudom pontosan…” – jöttek a válaszok. Kilépéskor mindenki megkapta „Az én Párizsom” nevű füzetecskét, azzal, hogy mostantól Párizs legyen a jelképe annak, amit szeretnének elérni. Írjanak vagy rajzoljanak bele minden ötletet, gondolatot, álmot, amik hozzásegítik őket, hogy elérjék mindazt, amit a tücsök és a hangya már elért.

Hát ennyi volt… vége volt… talán igaz volt, talán nem… aki utánajár, majd mondja el nekünk is ☺

Ami az újonnan felavatott MeseBarlag jövőjét illeti, természetesen szeretnénk minél több gyerkőcöt megmeríteni ebben az élményben. Jó lenne, ha minél több korcsoporthoz, minél több mesét juttathatnánk el, akár az alkotó-fejlesztő mesefoglalkozás zászlaja alatt, akár „csak” az élőszavas mesemondás örömteli együttlétének céljával. Ehhez keressük a megfelelő időt, és feltételeket. Na és persze tudjuk, hogy a nem túl távoli jövőben meg is találjuk. ☺

  •