A karantén időszak alatt minden családnak sikerült tableteket beszereznünk. Használtuk is őket rendesen az online tanulások során, de azért láttuk, hogy van még mit csiszolni a digitális kompetencián. Ez volt a második tábor tanulós programjának az egyik apropója. 

Három napon keresztül minden délelőtt útra keltünk egy csapat gyerekkel és a Google Térkép segítségével 4, illetve 5 állomást kerestünk meg, ahol valamilyen feladatot kellett a gyerekeknek végrehajtaniuk. A foglalkozásokat eredetileg harmadik osztálytól egészen a középiskolás korosztályig terveztük, de végül a legnagyobbak alkalma a gyerekek egyéb elfoglaltsága miatt elmaradt. A harmadikosok együtt kerestek kutattak, míg a negyedik-ötödik és hatodik-hetedik osztályt egybevontuk. 

Az állomások egy-egy tantárgy köré szerveződtek: idegennyelv, matek, szövegértés, természettudományok, történelem. A feladatok típusa negyedik osztálytól felfelé ugyanaz volt, de természetesen a tartalomban, illetve a tabletes alkalmazások használatában differenciáltunk.

Az idegennyelv állomáson német és angol keresztrejtvényeket oldottak meg a gyerekek online szótár és persze a saját fejük segítségével.

És számok is voltak itt nyáron, tudjuk elég durva, de azért mégse. Egy jó csapat és egy számológép néhány perc alatt rengeteg műveletet tud kiszámolni.

A szövegértés feladatsorában egy gyorskvízt kellett a résztvevőknek megoldani. A megoldásokhoz interneten kellett keresgélni vagy pedig a helyszínen kellett a kellő információt megkeresni. Az extra trükk még az volt, hogy a megoldásokat különbözőképpen kellett jelölni: áthúzás, aláhúzás, karikázás, kiemelés, rövid válasz írása.

A természettudós állomás minden csapatban némiképp kudarcba fulladt különböző okok miatt. Itt egy videó értelmezése volt a feladat, majd ezek alapján a kísérlet közös végrehajtása.

Töriállomásként képeket rekonstruáltunk. A gyerekek minden történelmi korból kaptak egy kinyomtatott képet, majd a nekik legjobban tetszőt újrajátszották. Egyöntetű népszerűségnek örvendett ez a program. 

A harmadikosok foglalkozása kizárólag a matematikai köré szerveződött. A tavaszi tanulások során azt láttuk, hogy szükség lenne náluk számkör erősítésre, ezért úgy döntöttünk, hogy náluk az 50-es számkör elmélyítését célozzuk meg első körben. A Google Maps része náluk is megmaradt, de a feladatok kizárólag papíralapúak voltak. Szerettük volna, ha egy jó kis eszköz használatát begyakoroljuk és minden feladatnál lehetősége lenne a gyerekeknek, hogy használják. A választásunk a számtáblára esett. Négy területre feküdtünk rá kicsit: számfogalom, pótlás, bontás és műveletek végzése. Igyekeztünk kicsit játékosabb formába ágyazni a számolásokat, volt amikor némán és közösen kellett dolgozni, máskor színezni kellett vagy műveleteket gyűjteni egy szám köré. 

Pozitív tapasztalataink voltak, hiszen a gyerekek kis esőben, döglesztő melegben és szúnyogok között is velünk töltöttek egy 1-1,5 órás alkalmat, lényegében tanulással. Persze a legnagyobb csábító erő nyilván a tablethasználat volt, így akadtak eltévedések a zenék és alkalmazások letöltése felé és nem minden alakult úgy, ahogy eredetileg terveztük, de valószínűleg érdemes lesz ezen a vonalon is mozogni.

  •