Időről időre szoktunk egyéni esetekről beszélni, ebben az évben tervezünk több ilyet is.

Első alkalommal egy óvodáskorú gyereket szeretnénk bemutatni, akinek ez a második éve, hogy a tanodába jár, az iskolaelőkészítő foglalkozásainkra. Ez úgy tud megtörténni, hogy minden nagycsoportos gyerekkel elkezdjük az iskolaelőkészítőt szeptemberben, aztán januárban kiderül, hogy ki marad az oviban még egy évet, ki megy suliba, de nem hagyjuk a maradókkal sem abba foglalkozásokat, hanem így két évet is járnak hozzánk. Igazából kifejezetten szeretjük ezeket a helyzeteket, mert általában indokolt a maradás, és így mi is kicsit több időt kapunk a felkészítésre, plusz nagyon szépen látjuk a fejlődést is.

Szóval ennél a kislánynál az első pillanatban láttuk, hogy rengeteg mindent kéne pótolni. Külsőre is egy nagyon pici, testileg még nem iskolaérett gyerekkel találkoztunk, és az év eleji felmérés is azt mutatta, hogy nem tudjuk iskolára felkészíteni. 

Mit tapasztaltunk tavaly szeptemberben? Nagyon rövid ideig fenntartható figyelmet, feladathelyzetekbe, felnőtt által irányított tevékenységekbe nehezen volt bevonható. A figyelmét minden elterelte, rendszeresen állt fel és kezdett saját túrákra indulni a tanodában, a kezdő mondókaköreink is rendszeresen szakadtak meg amiatt, mert éppen az új önkéntes haját, ruháját csodálta. A beszéde nehezen volt érthető és a mozgása is kissé koordinálatlan volt, sokat esett el, bukdácsolt a foglalkozások alatt. Elég alapvető hiányosságokat találtunk a tudásában is, nem tudott színeket megnevezni vagy számlálni. Viszont sok építő tulajdonságot is, amik nagy hasznunkra váltak. Például, hogy motivált. Nagyon érdekelték a színek, így bármennyi színnel kapcsolatos feladatot tudtunk neki vinni. Szívesen utánzott, szóval könnyű volt neki mintát adni. Keveset hiányzott oviból, sokszor tudott hozzánk is jönni. Szeretett mesélni és bizonyos körülmények között a mi meséinket is szívesen meghallgatta. 

A figyelmi problémákra azt találtuk ki, hogy építünk neki egy bunkert. Egy bunkert, ahol nincs sok inger, csak a legfontosabb tárgyak. Asztal, párna, éppen a feladathoz tartozó eszköz és mi. Persze néha trükközni kellett, hogy honnan húzzuk elő az eszközöket, de végülis bevált, egyre többet maradt a fizikai keretben és így a foglalkozásban is, nem azzal telt az időnk, hogy köröztünk a kislány körül és folyamatosan csábítottuk vissza a feladatba. Aztán készítettünk neki feladatjelzőket és időjelzőt. Az ötlet nagyon gyakran kerül elő gyógypedagógiai fejlesztések során, de nálunk a feladattudat, a keretek megtanulása, az időfogalom kialakításának segítése miatt sokszor kell. Ha három feladat volt, akkor három képet tettünk a falra sorban egy-egy eszközzel a feladatból. Amikor végeztünk, mindig ő szedhette le a feladatkártyát. Így tudta követni, hogy mennyi feladat van és milyen típusú.  Ráadásul egy mozgással jeleztük, hogy vége, ami pluszban megerősítette a lezárást. Hasonlóan működött az időjelző, amit a szabad játék alatt használtunk. A rendelkezésre álló időt egy kör jelezte, az idő fogyásával, a kör mérete csökkent. A feladat tartását, figyelmet a keretes foglalkozásokkal is igyekeztük megsegíteni. A foglalkozások menete fix volt: közös mondókakör a többiekkel, mese, néhány feladat és a végén a szabad játék. A mozgásos problémákra egyensúly fejlesztésbe kezdtünk. Általában nagy egyensúlyozó fejlesztő tölcsért használtunk, de előkerült a trambulin, egyensúlyozó folyó, billenő lapok is. Az egyensúlyozó tölcsérben minden foglalkozás elején Boribont meséltünk mi, aztán ő is elmondhatta a képek alapján történetet. 

És hogy mi változott? Rengeteg minden. Nézzük meg kicsit a tanulási naplót. Év elején a kislány figyelme átlagban 1,5 volt, ez év végére 2,75-re változott. Az érdeklődése a feladatok iránt az év eleji 2,25-ről év végére 4,0 lett (mindkét skála négyfokú). Ezenkívül megértette az időjelzők használatát, például nem esett kétségbe a szabad játék végén, amikor vissza kellett adnia a tabletet, hogy vége a játéknak. Megértette mire valók a feladatjelzők, értette, hogy melyik kártya melyik feladathoz tartozik. Nem vette le hamarabb a kártyát. Több színt tudott megnevezni év végére, kettőt fixen és a 3-ig számlálás is biztosabb lett. 

Idén év elején végigmentünk megint a felméréseken, amin tavaly is. Már az is nagyon szembetűnő volt, hogy mennyire gördülékeny volt, de az is, hogy időjelző és bunker nélkül is tudta a kereteket. Volt már idén is döcögősebb foglalkozás, de nem ez a jellemző és ez szuper. Van dolgunk idénre is, a finommotorika, a matematikai gondolkodás, az észlelés és érzékelés fejlesztése fontos feladatunk lesz, de biztató a kezdet és örülünk ennek a plusz évnek. 

Azt persze minden alkalommal szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezek a változások nem a tanoda által létrejövő változások kizárólag. Reméljük, hogy van benne szerepünk, hogy hozzáteszünk ezekhez, de a gyerek természetes fejlődése, az óvoda, a heti külön óvodai fejlesztés is ott van a kalapban. És a család is ott van természetesen. Az utóbbi időben több szinten dolgozunk mi is velük: családmentoron, online mesélésen keresztül. 

És még egy sztori a végére. A közös mondókakörben szerepel a Gyülekeznek a felhők kezdetű mondóka. Ehhez a kislányhoz kötődik, hogy nekünk egy plusz mondat és mozdulat került a végére, amit ő talált ki és mindig hozzáfűz a vershez. Ezt írjuk le most a végére.

Gyülekeznek a felhők (ujjak mozgatása magastartásban)

esik az eső (zongorázás az asztalon)

kopog a jég (kopogás az asztalon)

dörög az ég (dörömbölés ököllel)

villámlik (karok felemelése)

lecsap (asztalra csapás)

kisütött a nap! (karok széttárása)

És a végén jött a szivárvány. (ívet rajzolunk két irányba a kezünkkel)

Az iskolaelőkészítő programunkat a Kárpátok Alapítvány Korai Évek Fontosak programja támogatja.